Debreceni visszavágó – Ajtóstul rontottunk a Campus Fesztiválra

Sajtós belépővel csajozás, tömegnyomor, forrónacis csajok és bulika a köbön, ráadásul még Pumped Gabónak is beszólunk. Az idei Campus Fesztiválon kicsit túlmentünk a kerítésen.

A főbejárattól a kedves jegyárusító hölgy elküld a fesztivál másik végébe a sajtósok bejáratához, ahová vagy a vaksötét erdőn keresztül kellene elcaplatnom, ahol eddigre már tutira oldalba van hugyozva minden második fa, vagy körbe kellene mennem az egész stadionon. Mivel nincs kedvem dagonyázni, ezért legalább másfél kilométert gyalogolok, miközben elkezdek fogalmazni egy elég húzós e-mailt a szervezőknek. Persze nem küldöm el, mert még mindig fennáll annak a lehetősége, hogy én vagyok a balfasz.

Megyek. Már mindjárt ott vagyok má'.

Mire odaérek a célállomásra, már fel vagyok húzva, mint egy kakukkos óra. A bejáratnál még véletlenül beszólok Radnai Péternek (tényleg!), aztán a környékre telepedő döbbent csend elől bemenekülök a fesztivál területére. Itt a már legalább fél órája a csajokat stírölő és iszogató többiek úgy körberöhögnek, hogy majdnem lerohad a nyakamról az a nyamvadt sajtós igazolvány.

Ha az EFOTT-on csodálkoztál, hogyan lehet egy viszonylag kis területre annyi színpadot összezsúfolni, akkor a Campus láttán eldobod az agyad. Itt olyan is akad, hogy simán összeérnek a zajforrásokhoz rendelt táncterek, így ha pont középre állsz, mindkét lábaddal más ütemre topoghatod a polkát. A mindig maximális fordulatszámon pörgő Ferike itt tényleg elemében érezheti magát. Ha az egyik helyen betolnak valami szart, csak pár lépésbe kerül és máris egy szimpatikusabb zenével pumpálhatja tele a dobhártyáit. Él is a lehetőséggel. Csütörtök hajnalban Petivel mi már türelmetlenül markolásszuk a kezünkbe szorult italainkat, de ő még egy pohár viszkikólával írja a nyolcasokat a forrónacis csajok között.

Zsámó!!

Debrecenben láthatóan nagyon nagy divat a farmer mini, mely annyira falatnyi, hogy simán kivillantja a popsi alját. A legtöbb lány ráadásul még a köldökét is szereti megmutatni, mi pedig megnézzük, ha már közszemlére lett téve. Elképesztő, ami a bejárat és a stadion között lévő téren folyik. Annyi a csinos, pajkosan öltözött csaj, hogy az egyikünk sokkot kap és öt percig csak dadogva tud beszélni. Az esetek túlnyomó többségében persze a szabadon hagyott bőrfelület nagyságával fordítottan arányos a személyiség értéke, de ez természetesen nem debreceni specialitás és nem is feltétlenül baj.

Hogyaztarézfánfütyülőrézangyalát!!!

Azt eddig is tudtam, hogy veszettül etikátlan és szánalmas Press-es nyakbavalóval ismerkedni, de most már azt is tudom, hogy egyúttal baromi hatékony. A betámadó egyenkérdéssel azért belövöm a szintet - Neked mennyire jön be Pumped Gabo? –, azokkal pedig, akik azt sem tudják, miről beszélek, simán maradok tovább beszélgetni. Sajnos ilyen lányokból alig akad egy-kettő, de ők legalább veszik a lapot, fogadókészség esetén pedig a többiekkel is simán el lehet trécselni egy telefonszám erejéig.

Ha már elvégeztem ezt a reprezentatív közvélemény-kutatást, akkor nemcsak a mocskos módszereimről mesélek, hanem adok egy kicsit a szakmaiságnak is. Íme, a kutatás eredménye:

ad1. Pumped Gabo, ezt nagyon beszoptad

Ugyanis legalább harminc csajhoz mentem oda azzal a kamukérdéssel, hogy bejössz-e nekik, de ezek közül csak egy olyan akadt, aki szerint nem vagy annyira gáz, a többiek viszont azt mondták, soha a büdös életben nem érnének hozzád. Azt is megkérdeztem, hogy ha nem te, akkor mégis milyen faszik jönnek be nekik, és képzeld, volt olyan, aki erre azt válaszolta, hogy pont olyanok, mint én. Igen. A legdurvább módon három flegmaarcú diszkókirálynő áztatott el téged. Ők annyira fintorogtak, amikor a mellüknek szegeztem a kérdést, hogy attól féltem, begörcsöl a pofikájuk.

ad2. Gabókám, nyugi van!

Jártamban-keltemben néhány órával később visszatérek a korábban meginterjúvolt flegmah kislánykákhoz, akik azelőtt még azt bizonygatták, mennyire hányingerük van tőled és a legkisebb mértékben sem lepődök meg azon, amit látok: a csajok három olyan csávóval pörögnek a középszar diszkózenére, akik erőlködés nélkül néznek ki úgy, mintha éppen készülnének felállni a helyi Pumped G hasonmás-verseny dobogójára. Az egyik faszi fején a „FUKK” feliratú bézbólsapi kicsit félretolva, ahogy illik, a kislányok pedig láthatóan nagyon élvezik a szitut. Ne ess kétségbe, valószínűleg a harminc utálkozó csajnak legalább a felét tutira levarrhatnád, ami még mindig több, mint ahány telefonszámot nekem sikerült összeszedni. Szóval a fenti lesajnálást vegyük meg sem történtnek, OK? Pacsika!

A legjobb, ha csak simán kimondom: a legnagyobb pörgést Moncsival Bárány Attila szettje alatt műveljük le az egyik sátorban. Mónika valahonnan elemel egy Guy Fawkes maszkot és abban csapatja, ám hirtelen odalép hozzá egy ütni készülő vörös fejű faszi és csak akkor nyugszik meg, amikor visszakapja az álarcát. Az egyik whiskyről elnevezett színpadnál szintén hatalmas az ugrabugra. Itt összefutok Sofival, aki anno megpróbálta egyenesbe hozni a debreceni bulinkat, aztán találkozom még az egyik exemmel, egy másik exem húgával, néhány perccel később pedig ugyanannak az exemnek az exével. Hűdefasza! Nem tudom, odafent hogy keverik a lapokat, de nosztalgiának ez egy kicsit sok egy estére, ezért inkább elbújunk Petivel fröccsözni, míg Ferike kitartóan cserkészi a tánctéren párban nyomuló csajokat.

A képen elrejtettünk egy darab buligörcsben szenvedő Ferencet.

Támad az a hülye ötletem, hogy nézzük meg, mit kezdenek Majkáék a nagyszínpaddal, a többiek pedig nem élnek vétóval, ezért elindulunk a stadion mellől a fesztivál leghátsó részébe. A kajáldák mellé érve valami elképesztő tömegbe ütközünk, pedig a színpadot még alig látni a kanyarban. Bocsánat, pontosítok:

félelmetes, átláthatatlan, indokolatlan T.Ö.M.E.G.-be ütközünk!!

Ebbe itt. Bele.

A fesztivál kifli alakban kanyarodik a stadiontól, az a rengeteg partyarc pedig ezen a keskeny területen ömlik a nagyszínpad felé, hiszen más útvonalon nem is nagyon mehetnének. Nem viccelek, olyan brutális heringes dobozba kerülünk, hogy szegény Moncsi elsírja magát. Vissza kell mennünk egy fa mellé, ahol végre normálisan kap levegőt. Sipi megnyugtatja, hogy itt van vele, nincs semmi baj, én pedig magamban mondok egy imát az embertelen tumultus közepén ragadt sorstársaimért.

A harmadik napon a Halott pénz koncertje még ehhez képest is maga a kénköves pokol. Minden fesztiválszervező tanulja meg egyszer s mindenkorra, hogy olyan (éppen nagyon) divatos arcokat, mint a Halott pénz vagy a Wellhello TILOS berakni zárt helyszínre. Főleg akkor, ha az a helyszín alig nagyobb, mint egy kisváros művelődési házának díszterme. Ha mégis, akkor tessék már bekapcsolni azokat a bazinagy szellőzőket, ha már egyszer szorgos munkáskezek odakenték őket a plafonra!

Újdonság a tech világában: debreceni díszventillátor.

Fél órával a meghirdetett kezdés után már úgy állunk a katlanban, mint rizsszemek a szusiban, a tumultust pedig egy rakás mi-a-fasz-van-t kántáló, ugráló humorherold teszi még kegyetlenebbé. Miközben a tömegiszonyból jelesre vizsgázó Moncsit Sipivel együtt védjük az agyontiprástól, kénytelen vagyok ölre menni az előre nyomakodó gyíkokkal, akik olyan helyekre próbálnak benyomakodni, ahol már tíz perce légmentesen összezárt minden ott lévő emberi test. Háromnegyed óra múlva Halott pénzék még mindig a technikával kínlódnak, amit már csak azért sem tudunk mire vélni, mert érdekes módon a nagyszínpadnál a kicsit finnyásabb Ákos alig hét percet tökölt az egész hóbelevanccal. Végül Sipi adja ki a parancsszót és rendezett sorokban otthagyjuk az izzadságban úszó biomasszát.

Ennek a csávónak például egy gonosz szmájli izzadt a hátára.

Mielőtt a zaj összeérne az agyam közepén, a borudvar mellett sétálva hirtelen a fülembe kéredzkedik valamilyen ismeretlen, bájosan szomorkás dallam egy eldugott kis színpad felől. Egy lány énekel, két srác akusztikus gitárokkal kíséri, és az egész túlviláginak ható jelenet úgy vonz minket közelebb, mint a lámpa fényétől megigézett molylepkéket. Lehuppanunk a színpad előtt a fűbe és a kedves arcú, csengő hangú lány dala hatalmas mosolyt feszít az arcunkra. Egy mérgező kapcsolatról énekel. Arról, hogy a srác nem volt jó, és az egész annyira meghatóan egyszerű és tiszta, hogy bepárásodnak a szemeim. No lám, a kakofóniába boruló összevisszaság kellős közepén megtaláltuk a béke szigetét.

A koncert végén az énekesnő megköszöni a figyelmet és azt mondja, ha valaki szeretne velük váltani pár szót, a színpad mellett lesznek még egy darabig. Kivárom a sorom, majd esetlenül bárgyú mosollyal lépek közelebb és habogok valamit arról, mennyire ismerős minden, amiről a lány énekel. A lányt Lábas Vikinek hívják, a csapat neve Margaret Island, te pedig nem akarod őket kihagyni, ha a közeledben lépnek fel.

Anyák napja

Úton hazafelé egy polgárőr feliratú autóban ülő agytakarékos ipse nem túl hízelgő kontextusban kezdi emlegetni anyukámat, de hogy miért, arra nem tud választ adni, ezért legalább két percig kérlelem, hogy akkor már legyen szíves, szálljon ki, és méltóztasson kiverni belőlem a szart is, oppardon. (Állítólag az volt a baja a fószernak, hogy nem tudott áthajtani a kereszteződésen, de a mögötte az úton sétáló fesztiválozók miatt visszatolatni sem tudott. Nekem csak annyi szerepem volt a dologban, hogy éppen én voltam a közelben.)

Anyádat is védik.

Az eset nem kicsit veri ki nálam a biztosítékot, így még húsz perccel később is ezen pörgök, amikor hirtelen a semmiből előbukkan egy angyali hangú, nagyon kedves arcú lány és megkérdezi, mi a bajom. Ez a gondoskodó érdeklődés teljesen helyzetidegen a kihalt debreceni panelrengeteg kellős közepén. Úgy meglepődöm, hogy a baromarcú polgárőr kötekedésének emléke egy pillanat alatt eltűnik a feledés mocsarában. A Cívisvárosnak ezúttal ezt a szitut is sikerült mentenie.

Mulatási!!

A Campust egyébként nem igazán különbözteti meg túl sok dolog a többi fesztiváltól. A felhozatal egy-két kivételtől eltekintve totálisan belesimul a fősodorba, a helyszín tényleg egyedi, de csak emiatt nem utaznánk kétszáz kilométert, a szervezést pedig itt sem sikerült megoldani bosszantó bénázások nélkül. A régióban mégis ez a legnagyobb dzsembori egész nyáron - sőt, a Hegyalja kiesésével az egyetlen -, ami meg is látszik a szórakozók számán (az esemény idén 84 ezer látogatóval rekordot döntött) és főleg hozzáállásán: élik a bulit rendesen.

Az utolsó estére nálunk is összeáll a kép; ha a Sound egy feszülő bicepsz, az EFOTT egy dobogó szív, a Sziget pedig egy bizsergő gyomor, akkor a Campus egy ütni készülő bokszoló ökle. Ferikével három óra körül ketten maradunk a társaságból és ledobjuk a partybombát. Az egyik helyen összeveszünk a pultos csajjal, aki St. Hubertust akar adni Unicum helyett, de igazság szerint nincs is nagy szükségünk utántöltésre, úgyhogy üres kézzel szállunk ki a vitából. Még a retro színpad mellett is tolunk egy izmos fél órát, a bejárat előtti tér felé sétálva pedig sikerül húsz méteren belül legalább három stílusra bólogatni egymás után.

Nem megyünk haza, csak amikor már kukorékol a debreceni kakas, ránk vigyorog az első reggeli napsugár és lekapcsolják a zenét.

Viszlát a kép bal szélén ácsorgó forrónacis kislány! Jövőre találkozunk!

(képek: a szerző, Campus Fesztivál Official)

Legfrissebb

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon