Karinthy Frigyessel a fedélzeten
Bár manapság a merev testű léghajók „újrafelfedezésével” kacérkodik a repüléstechnika, mégis mind a mai napig vitatott, hogy siker volt-e vagy kudarc a repülés történetében a Zeppelinek egykori használata. Nekünk ezt most nem is tisztünk eldönteni – így is elég repüléstechnikai és tudománytörténeti leírás foglalkozik a Zeppelin témakörével. Mi inkább kicsit más szemszögből fognánk meg a „zeppelinség” kvintesszenciáját, méghozzá egy közel száz évvel ezelőtti élménybeszámolón keresztül. Dr. Tulogdy János tordai születésű, Kolozsváron élő egykori földrajztudósnak és barlangkutatónak ugyanis volt alkalmas részt vennie a Zeppelin egyik magyarországi körrepülésén 1931 tavaszán –
történetünk főszereplője pedig nemcsak az intelligens ember kíváncsiságával vizsgálta a léghajót és az utazás körülményeit, hanem a látottakat a tudós szemüvegén is átszűrte.
Tulogdy feljegyzéseiből kiderül, hogy a Graf Zeppelin nem érkezett menetrendszerű pontossággal Budapestre – a jelzett időnél korábban kötött ki a csepeli kikötőhelyen. A léghajó fedélzetén érkezett haza Németországból Karinthy Frigyes is, aki később a Budapesten megjelenő Est hasábjain számolt be légi kalandjáról. A leszállásnál a földön uralkodó szél irányát égő petróleum füstjével jelezték.
Vissza a cikkhez