Három évvel azelőtt, hogy Németország megtámadta volna Lengyelországot 1939-ben, Adolf Hitler elrendelte a világ legnagyobb idegenforgalmi központjának építését, amely Rügen szigetének gyönyörű, tengerparti részén húzódott volna.

A nácik a gigantikus méretű ingatlant Prora-nak hívták, ami a tervek szerint több mint 20 ezer embernek, megfáradt német munkásnak biztosított volna lakhatást és pihenést.

A történész és idegenvezető Roger Moorhouse szerint mindez azt a célt is szolgálta volna, hogy a német nép rendíthetetlenül támogassa Hitlert.

De aztán egyszercsak elkezdőtött a második világháború, és a Prora építése megállt - eddig.

Íme a varázslatosan szép Rügen szigete.

Az emberi ésszel szinte felfoghatatlan épületet 9000 munkás építette fel 3 év alatt, közel 4,5 kilométer hosszan, téglából és betonból. Egészen addig, amíg a Harmadik Birodalom nem kezdett újra komoly harcokba, és a munkásokat újra a gyárakba szervezték az építkezés helyett.

Közel 75 éve telt, mire újra nekiálltak beteljesíteni az egykori náci álmot - csak épp egy kicsit másképp. 2013-ban ugyanis egy német ingatlanfejlesztő cég, a Metropole Marketing megvásárolta a Prora felújításának jogát, és luxusotthonokat kezdett el kialakítani, amelyek közül többet már át is adtak a tavalyi évben, folytatva párhuzamosan a többi egység átépítését.

A luxusapartmanok mellett igényes szálloda és wellness is kialakításra kerül a 8 blokkból álló épületegyüttesben.

Ha minden a terv szerint halad, a teljes épületet 2022-ig átadják, de az ingatlanok értékesítése már el is kezdődött.

Hogy mennyibe kerül itt egy lakás? A hírek szerint 400 és 725 ezer dollár, azaz 100 és 200 millió forint között kaphatók ingatlanok.

Az ár leginkább természetesen az apartman méretétől, és a tájolásától függ. A stílusos apartmanok része gyönyörű kilátást nyújt a Balti-tengerre. De a kevésbé frekventált lakások tulajdonosainak sem kell szomorkodni, hiszen több spa rész és medence is kialakításra kerül.   

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

World Margarita Day – Egy újabb ünnepet köszönthetünk köreinkben, már Magyarországon is

Akár helikopterrel együtt a tenger alá merülhet az albinó bálnáról elnevezett szuperjacht

A kutya az ember legjobb barátja, de miért és mióta? És miért ne lehetne a tiéd is?

További cikkeink a témában