A frissen megjelenő sneakerek körül akkora hype, hogy halandó ember már szinte el is felejtheti a legmenőbb darabokat. Vagy mégsem?

Az utóbbi években óriási őrület veszi körül a sneakereket, és egyébként normális gondolkodású emberek is nonszensz összegeket hajlandóak fizetni egy-egy kiemelt drop esetében. A limitált kiadású surranók pedig percekkel a megjelenés után már tőzsdére hasonlító weboldalakon kötnek ki, hogy az eredeti ár többszöröséért próbálják megszerezni őket a legelvetemültebb gyűjtők.

Pedig valójában csak cipőkről beszélünk. Az árukat nagyban a marketing határozza meg, plusz jön egy kis dizájn, és jó esetben a gyártó évtizedes tudása, tapasztalata és innovációja. Ha nem érzed a hype-ot, ne hibáztasd magad – összeszedtük a szezon legnépszerűbb sneakereit, és megmutatjuk, mit érdemes venni helyettük, ami megfizethető, és három nap sorbanállás nélkül is simán a tiéd lehet.

Balenciaga Triple S

A csúnya sneakerek királya a Balenciaga már-már ikonikussá vált Triple S modellje. 2017 januárja óta magára valamit is adó street style versenyző nem élhet nélküle. Berobbantotta a chunky sneaker divatot, de nem tudhatjuk, meddig lesz még népszerű. Épp ezért nem is érdemes érte több száz eurót áldozni, hiszen már minden brand elkészítette a saját verzióját belőle.

Reebok Daytona DMX MU/Footshop, Reserved, Zara

Yeezy Boost 350 V2 Butter

Amikor Kanye West először jelentette be, hogy betör a divat világába, elég sokan fogadták szkeptikusan a hírt. És bár a ruhakollekciók körül rendre van is kisebb-nagyobb balhé, a cipők meghódították a sneakerheadek szívét. A legnépszerűbb kategória a Yeezy Boostok családja, amelyekért már-már ölni is képes egy-egy rajongó.

A hasonló effekt nem áll másból, mint egy texturált talp és egy kötött felsőrész találkozásából. A minimál feelinget tovább érdemes fokozni hófehér színnel, és kész is a helyettesítő termék.

H&M, Puma Porsche Design Hybrid,  Bershka

Off-White x Converse Chuck Taylor All Star

Amihez Virgil Abloh hozzányúl, arannyá változik. A lenyűgözően egyszerű ötletekkel operáló, mégis zseniálisan pozicionált Off-White márka már önmagában is korunk egyik legmenőbbje, de akkor jön az igazi megőrülés, ha kollab érkezik.

Ilyen az Off-White és a Converse közös alkotása is, melynek során az ikonikus, magasszárú Chuck Taylort alkották újra babakék talppal és átlátszó felsőrésszel.
Ha ezt a stílust szeretnénk hozni, az eredeti Converse tulajdonságait érdemes keresni: egyszerű formavilág, magas szár, és végtelen kombinálhatóság.

Converse All Star/Footshop, Bershka, Vans/asos

Adidas Futurecraft

Az Adidas 2016-ban jött a nagy innovációval: a Futurecraft 3D nyomtatott talpával új fejezetet nyitott a sneakerek történetében. A technológia fejlődik, és rendre jelennek meg az újabb, modernebb cipők ezzel a talpmegoldással. Persze a cipő nem lenne ilyen népszerű, ha önmagában véve nem lenne szép, és minden stílusban jól működő.

Az izgalmas talp–visszafogott felsőrész kombót nemcsak az Adidas tudja hozni, számos márkánál megtaláljuk ezt a formulát.

Puma Shoku, Reserved, Adidas Originals

Gucci Ace

A Gucci megváltoztatta a klasszikus divatházakról alkotott nézeteket: friss, gyorsan reagáló, könnyen viselhető darabokkal jelentkezik, melyeket bárki vidáman beépíthet a ruhatárába – már ha hajlandó kicsengetni az igencsak borsos árat.

Az Ace cipősorozat zsenialitása a Gucci márka hagyományos elemeinek újragondolásában rejlik, de ne higgyük, hogy máshol nem találhatunk tetszetős fehér sneakert izgalmas hímzéssel.

Lacoste/asos, H&M, Zara

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés