Talán nem gondoltad volna, hogy egy napon a zoknid tudatos kiválasztásával és megvásárlásával jobbá teheted picit a világot. Pedig eljött az idő, hogy ezzel a húzással a bolygó egyik legveszélyeztetettebb fajának a védelméhez járulj hozzá.

Itt van a Gorilla Socks, amelyet egy New York-i székhelyű cég forgalmaz, és a bambuszszálas zoknikból származó bevétel tíz százalékát a Dian Fossey Nemzetközi Gorilla Alapítványnak ajánlanak fel. Az alapítvány nem titkolt célja az, hogy felvegye a harcot az orvvadászokkal, valamint támogassa a gorillák védelmét megcélzó kezdeményezéseket.

A környezetbarát, prémium minőségű zoknikat innen rendelheted meg – három pár 33 dollárba, azaz 8400 forintba kerül.

Egyébként nemrég a J. Crew és a New Balance állt elő egy remek kezdeményezéssel – az eladott cipőkből befolyt összeggel természetvédelmi alapítványokat támogatnak –, egy másik projekt során pedig a Baxter-család fordít az értékesített táskák és cipők után egy bizonyos összeget arra a célra, hogy Ghánában iskolát építsenek.

Az ökotudatosság fontosságát szerencsére egyre több cég ismeri fel – nemrég a Michael Kors, valamint a tulajdonában lévő Jimmy Choo jelentette be a Gucci, az Armani és a Hugo Boss után, hogy felhagy az állati szőrmék használatával. Szóval alakul a dolog, remélhetőleg a divatszakma egyre inkább kilép az egó giccses palotájából, és szociálisan érzékennyé válik a világ – valóban fontos – dolgai iránt.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ideje boldog születésnapot kívánnunk Lolának

További cikkeink a témában