Kevés tárgyhoz kötődnek érzelmileg a férfiak, azokat viszont gondosan megválogatják. Az órák és viselőik között különleges viszony alakulhat ki, a pilótaórák pedig még a műfajon belül is különleges státuszt képviselnek.

Minőségi anyagok, tartósság, a repülőgépek műszerfalát megidéző számlap, különleges korona – ezek mind jellemzik a pilótaórákat, ám a valódi jelentőségük megértéséhez mélyebbre kell ásnunk. A legkomolyabb márkák nem csak stílusukban idézik meg a repülést, többek annál.

A Junkers Flugzeug- und Motorenwerke AG az egyik legjobb német repülőgép- és repülőgépmotor-gyártó cég volt. Az első világháborúban, majd az 1920-as években élen járt a csak fémből épült repülőgépek készítésében, a JU52-es gépüket utas- és teherszállításra is használták.

Pontosan így, JU52-nek hívják a sorozatot, amelynek ez a klasszikus darabja, a 6180-5-ös a fellépésével híven megidézi a repülés hőskorát, a 81 500 forintos ára pedig abszolút vállalható a középkategóriás órák világában.

Ezzel párhuzamosan elkezdett összefonódni az órakészítés és a repülés. Akadt műhely, ahol először a pilóták számára készítettek kronográfokat, majd a műfajon belül egyre alaposabb munkát végeztek: forgatható lünettát tettek az óráikba, a számlapra pedig logaritmikus skálát, amelynek segítségével több, a repülés során kiemelten fontos adatot kiszámolhattak a pilóták.

Közben Hugo Junkers sem tétlenkedett, feltalálta a repülőkbe a dupladugattyús Junkers-motort, majd 1931-ben megépítette az első hárommotoros gépet. Miért fontos ez? Mert nagyjából ezen a ponton dőlt el, hogy lesznek műhelyek, amelyek az autentikusságukkal kiemelkednek a többi pilótaóra-gyártó közül, mert a dizájnon kívül a történelmükre is támaszkodhatnak.

Például a Junkers JU52-es sorozatának ez a tagja sem véletlenül emlékeztet a repülők műszerfalára. Ne tévesszen meg a 64 ezer forintos ár: magabiztosan hozza, amit egy középkategóriás órának tudnia kell.

A névadó 1935-ben halt meg, ám egy München melletti festői városkában, Ismaningban Wilhelm Birk megalapította a Junkers és a Zeppelin órákat készítő POINTtec céget 1987-ben.

A Junkers pilótaórái letisztult, de karakteres formavilágot képviselnek, a magas technikai minőség érzete már az első kézbevételkor adott, érezzük a minőségi anyaghasználatot, olvassuk az önérzetes büszkeséggel feszítő Made in Germany feliratot.

Nem véletlen, hogy mára évi 150 ezer óra készítésével a legnagyobb német gyártók közé emelkedett a Junkers.

Pilótaórát hordani tehát kifinomult stílusra vall, a prémium órák közül elkülöníti a saját múltja, az extra funkciói, a karakteres formái, a kiváló anyagai. Szilárd értékeket hordoz, úgy férfias, hogy mellőz bármilyen öncélúságot, arroganciát.

Elég megnézni a Spitzbergen F13-sorozat eme darabját, és azonnal egyértelmű, miről is beszélünk: magas fokú funkcionalitás, letisztultság, elegancia, precizitás, minőség. A 163 ezer forintos árat bőven ellensúlyozzák az erényei: 50 méterig vízálló, nemes bőr szíjat, zafir lencsét kapott, a mutatói lumineszcensek.

A Junkers órák formái megidézik a repülés történetének hőskorát, a jellegzetes dizájnvilágát, és életben tartják ezt az izgalmas korszakot, mert ugyanazokat az értékeket képviselik, mint a nagy előd. A Junkers óráira vetett minden egyes pillantás felidézi egy pillanatra a repülés fenségességét, mert a mai napig is az alapító-tulajdonos irányítja, így képes megőrizni a függetlenségét, valós időben reagálhat a fogyasztói igényekre, miközben nem enged a hagyományos kézművesség garantálta nívóból.

A magas minőség mellett a Junkersnél különösen büszkék az egészen kiváló ár/érték arányra. A cég küldetésének tekinti a történelmi örökség, a névadó úttörő szellemének őrzését, amely felelősséget jelent, de tartást is ad az órák készítőinek, és viselőinek egyaránt.

A pilótaóráknak ráadásul van egy járulékos előnyük: stílusosan kiegészíthetőek más viseletekkel.

Kizárt, hogy ne találj megfelelő pilótadzsekit, melyek közt vannak klasszikus, a divathullámoktól függetlenül létező darabok, csakúgy mint visszafogottabb vagy sportosabb, masszívabb vagy átmeneti kabátok.

Az eredeti pilótadzseki a szőrmegallérral, húzott derékkal és csuklóval kényelmes és praktikus is, valóban véd a hidegtől, éppúgy van tehát divaton túli funkciója, mint az óráknak.

De kiválóan passzol a gondosan kiválasztott órádhoz egy jó pilótaszemüveg is. A kiegészítők határozott stílusban tartása pedig még erősíti is az összhatást, olyan magabiztossággal vértezheti fel a viselőjét, ami már önmagában fél győzelem az élet bármely területén.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában