Az ősz néhány hete eléggé beköszönt, és bár mostanság igen sok napfényben fürdünk, a szeles és esős napok továbbra is lesben várnak, hogy ránk törjék az ajtót. Persze mi nem megyünk bele ebbe az agresszív adok-kapokba, hiszen az nem a mi stílusunk, helyette elegánsan, a kényelmet és a funkcionalitást is szem előtt tartva vágunk vissza neki öt remek kiegészítővel.

Esőkabát

Kezdjük a legtriviálisabb kiegészítővel, az esőkabáttal, amit talán a legkönnyebb elcseszni. Egy jóféle esőkabát nélkül – ha az átlagnál aktívabbak vagyunk –, nem tudjuk átvészelni az őszt traumák nélkül, ezt szögezzük le. Amennyiben pedig nem akarunk egy jókora vihar után elkáromkodni egy rövidprózát, érdemes lesz vásárláskor szem előtt tartanunk azt, hogy mennyi nedvességet tud egységnyi idő alatt elpárologtatni, mennyire komfortos vagy milyen a lélegzőképessége. Azaz mennyire minőségi a cucc.

Ha meg nem akarunk úgy osonni benne, mintha tyúkot loptunk volna – mert olyan csúnya –, akkor érdemes a dizájnt is szem előtt tartanunk. Jól mutat-e rajtunk, passzol-e a stílusunkhoz, vagy úgy festünk benne, mint egy random laboratóriumi vegyész az első munkanapján – és itt most véletlenül sem Jesse Pinkmanre gondolunk a Breaking Badből. Szerencsére a válasz itt hever előttünk, pontosabban nem messze tőlünk, méghozzá egy magyar fejlesztőcsalád munkájának köszönhetően. Az Ember&Earth ugyanis minden évszakhoz passzoló, stílusos és funkcionális esőkabátokat tervez, amelyeknek bár megkérik az árát, cserébe viszont a legnagyobb ítéletidőben is teszi a dolgát, mellette pedig jól néz ki.

Ember&Earth esőkabát, 39 800 forint

Nyakvédő

A sál nagyon jó barát a hidegben, de van, akinek nem passzol a stílusához, vagy éppenséggel az agyára megy, hogy folyton elcsúszik a helyéről, meg igazgatni kell. Nekik ideális választás lehet a nyakmelegítő, vagy másképpen nyakvédő, itt van például ez a Roberto Scarpiatto, amely nemcsak praktikus, hanem kifinomult, elegáns darab is.

Roberto Scarpiatto nyakvédő, 8570 forint

Lehet, hogy most neked is beugrott az Agymenőkből a nagyon fancy Howard Wolowitz az instant magasnyakújával, de maradjunk annyiban, hogy ha már fele annyira vállalható, mint az övé, akkor az régen rossz teljesen meccsben vagyunk.

Csősál

Ha mégis inkább a sál felé hajlanál, de valami lazább, rugalmasabb, sportosabb darabhoz, akkor a csősál ideális választás lehet. Nem igényel sok macerát – indulás előtt felhúzod a fejedre, majd az le nem esik onnan –, ugyanakkor nem túl robusztus, viszont ha beüt a kemény szél vagy a hideg, simán felhúzhatod akár az orrodig is.

A Buff csősálai között találsz olyat, amelyik UV-fény ellen véd, vagy amelyik inkább szél- vagy esőálló, így hegymászáshoz, túrázáshoz, síeléshez vagy esti kocogáshoz, sétához is ideális lehet ezekben a hetekben. További előnyük, hogy jól elvezetik a nedvességet, rugalmasak, antimikrobiális anyagból készülnek, így alig szagosodnak és remekül szellőznek, és akár az orrig felhúzva is simán elvagy benne. Na meg van belőle színes, mintás, Star Wars-os, focicsapatos, oroszlános vagy éppenséggel koromfekete is. Szóval tuti megtalálod a saját stílusod.

Buff csősál, 4999–9990 forint

Nyakas kapucni

Hogy ne kelljen tökölnöd azzal, hogy magasnyakút, sálat, sapkát húzz, netán csomagolj magadhoz, ha hirtelen beütne a hideg – megoldja a gondodat egyetlen termékként. Akár ideális kiegészítő lehet egy őszi kabáthoz is, ha kapucnid épp nincs hozzá. A minták száma itt is konvergál a végtelenhez, színes, monokróm, barcás, macskás, van itt minden, csak szét kő dikházni. Na és azt se feledjük el, hogy egy „beépített” sál is a történet része, valamint a csősálakhoz hasonlóan ez a Buff-termékcsalád is remekül ellenáll a szélnek vagy az esőnek. Ez így már tényleg nem rossz, egy jó kis hegyi túrázáshoz szinte már kötelező darabnak tűnik.

Buff nyakas kapucni, 14 800 forint

Sneaker esővédő

Bár esőkabátot szinte minden felkészültebb ember tart otthon, arról gyakran elfeledkezünk, hogy a lábfejünk is ki van téve az átázásnak. Sőt, ezt jóformán semmi sem védi. Ha a cipő átázott, buktuk a bulit, ha pedig még azt is figyelembe vesszük, hogy egy cipőt néha körülményesebb kimosni és kiszárítani, a gond csak halmozódik a fejünkön. Ezért született meg a Dry Stepper, amely azt a fajta védelmet nyújtja lábbelidnek, amit az esőkabát a tested felső részének. Megvéd a teljes beázástól, emellett pedig szépen megtervezett darab, amely számos mintában megrendelhető. Az ára is rendben van, 20 dollárt, azaz 5600 forintot kár sajnálni egy ennyire praktikus cuccra, amelynek az esős őszi napok során bicajozáskor, kiránduláskor vagy simán munkába menet is nagy hasznát veheted. Szinte már kötelező darab.

Dry Steppers sneaker esővédő, 5600 forint

Ha olyan inget keresel, amelyben akár egy őszi maratont is lefuthatsz, akkor ezt ajánljuk:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Hamarosan szó szerint beérhet az ehető Budapest koncepció

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés