Sajnos már csak a 2021-es szezonra vannak szabad időpontok.

Azt hihetnénk, az óceánjáró hajók eleve luxusjárművek, amelyek a legszebb tájakat keresik fel, közben egy metropolisz szolgáltatásait nyújtják egy kisvárosnyi területen. Ez nagyjából igaz is, de a luxusnak ez esetben is vannak fokozatai.

Nézzük például a Seven Seas Spendlor nevű hajót: jövőre fut ki, hogy első útján Barcelonából Miamiba ússzon 750 vendégével, akik mindegyike teraszos lakóhelyet kap. Nyolc étterem, medence, két pezsgőfürdő, élőzene, kaszinó, színház és sportolási lehetőségek közül választhatnak – többek között.

A legkisebb szoba sem az a tipikusan szűkös hajókabin: 28 négyzetméteres, márvány fürdőszobás, minibáros lakosztály, bármelyik luxusszálloda számára vállalható volna. A képeken viszont nem ez, hanem a 14. szinten lévő Regent lakosztály látható.

A 293 négyzetméteres lakótérhez 120 négyzetméteres terasz tartozik, olyan kilátással, amilyet általában csak a kapitány láthat.

Csak a Vividus ágy 200 ezer dollár értékű (kb. 56 millió forint) – tizennyolc hónap alatt készült el –, de néha azért érdemes kiszállni belőle, mert a két hálószobához és a nappalihoz wellness-részleg is tartozik szaunával, pezsgő- és gőzfürdővel. Rengeteg szolgáltatás jár még a lakosztályhoz, felsorolni sem tudjuk, de kérésre biztosan megteszi a komornyik, aki szintén alapfelszerelés.

A 2020-as évre már minden útra kibérelték a Regent lakosztályt, de 2021-re még van lehetőség foglalni kb. hárommillió forint per éjszakás áron.

Ez is érdekelhet:

(Forrás: Regent Seven Seas Cruises)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Hamarosan szó szerint beérhet az ehető Budapest koncepció

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés