2027-ben nyithat a világ első Föld körüli pályán keringő luxushotele

Mesterséges gravitációval, edzőteremmel, mozival és természetesen Földre nyíló panorámával várják a pihenni vágyókat.

A tervek szerint 2025-ben kezdik el építeni a luxushotelt, ami Föld körüli pályán fog keringeni, a munkálatok pedig több mint két éven keresztül fognak tartani. A projektet nem más viszi, mint a Voyager állomást is kivitelező Orbital Assembly Corporation.

A luxus űrhotelben lesznek edzőtermek, kávézók és éttermek is, utóbbiak gyönyörű, Földre néző kilátással. A hotel összesen 400 fő befogadására lesz alkalmas. A kivitelező azt tervezi, hogy a hotelt részenként adják el befektetőknek, akik aztán a saját egységeiket fogják működtetni.

A projekt vezetői nagyon optimisták, véleményük szerint az űrhotel indulásától fogják számolni a második ipari forradalmat. A hotel egyébként a saját tengelye körül fog forogni, hogy előállítson egy gyenge, de szükséges mesterséges gravitációs mezőt. Erre azért van szükség, hogy a hotel lakói komfortosabban érezzük magukat az ott tartózkodásuk alatt.

Ez is érdekelhet:

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.