Ha nem vagy biztos benne, hogy az úti cél biztonságos járványügyi szempontból, akkor ez nagyon hasznos lesz.

A Google Utazás nevű szolgáltatása alatt már nemcsak azt láthatjuk, hogy hova érdemes szállást foglalni, hanem hogy a kiválasztott úticél mennyire veszélyes járványügyi szempontból és azt is, hogy jelenleg milyen szabályozások vannak érvényben az adott országban.

Ezek azért fontos információk, mert országonként eltérő szabályozások vannak érvényben, az pedig nagyon nem mindegy, hogy érkezés után hány napig kell karanténban maradnunk, illetve hogy egyáltalán be tudunk-e utazni negatív teszt nélkül.

Az információk már akkor is megjelennek, ha simán csak rákeresünk az adott úti célra, de a fent említett Utazás fül alatt több országspecifikus információt is megtalálhatunk.

24.hu; kiemelt kép: Getty Images

Ez is érdekelhet:

Az űrszemét miatt sokkal világosabbnak látjuk az eget

Ez gyakorlatilag ellehetetleníti a csillagászok munkáját.

Csillagközi utazásra indul a Kínai Népköztársaság

Eddig minden eszköz, ami elhagyta a Naprendszerünket, az USA-ban készült.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Semmi jóra ne számíts, ha beteszed a lábad a Föld egyik legveszélyesebb szigetére

Michelangelo-betűtípussal és mobilappokkal is készül a Szent Péter-bazilika 400. évfordulójára a Vatikán

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
23% 4-7 éve
13% 8-10 éve
39% +10 éve