Űrhajós, zenész, író, vadászpilóta, az első kanadai, aki űrsétán vett részt, az első ember, aki David Bowie-t énekelt egy űrállomáson, az első űrhajós, aki lefotózta nekünk a Balatont a Nemzetközi Űrállomás fedélzetéről.
Chris Hadfield 1969-ben
kilencévesen, az Apollo Holdra szállásakor döntötte el, hogy történjék bármi, belőle űrhajós lesz. Életét teljesen ennek a célnak rendelte alá, középiskolás korában már repülőgépet vezetett, 24 évesen vadászpilóta lett a kanadai hadseregben, később az amerikai légierőnél dolgozott tesztpilótaként. Közel hetven különböző repülőgépet vezetett, kísérleti sugárhajtóművek tesztelésében is részt vett, és nyolc alkalommal kísért ki a kanadai légtérből orosz bombázókat. 1992-ben 5330 jelentkező közül választották ki, hogy kik lehetnek Kanada első űrhajósai, a négyfős csoportban Hadfield is helyet kapott. 1995-ben, 25 évvel azután, hogy kisgyermekként eldöntötte, űrhajós lesz, Chris Hadfield a Space Shuttle űrsikló fedélzetén kilépett a világűrbe. Ő az első kanadai, aki űrsétán vett részt, karrierje során 14 óra 53 percet és 38 másodpercet töltött az űrhajón kívül, a kozmoszban lebegve.
– Emlékszik, hogy pontosan mikor és hol döntötte el, hogy űrhajós lesz?
– Igen, emlékszem. Az életben hozott döntések gyakran azon múlnak, hogy miket szeret az ember az életében. Gyerekként szerettem a sci-fi könyveket, a science fiction filmeket, például a Star Treket, és hasonlókat. A 2001: űrodüsszeiát kábé nyolc évesen láttam valakinek a szülinapi buliján. Lenyűgözött az egész, a le-fel ugráló majmok, a világűr, szóval az egész film. És ami a hihetetlen, ez egybeesett azzal az időszakkal, amikor az ember eljutott a világűrbe és a Holdra lépett. Történelmi időket életünk! Minden, amit korábban science fiction filmekben láttunk, elkezdett valóra válni és ez őrületes volt! Amikor megszülettem, még senki nem járt a világűrben. A gyerekkorom egybeesett az emberiség űrben töltött gyermekkorával. Ez az egész valahogy 1969. július 21-én csúcsosodott ki, amikor az első két ember a Holdra lépett. Egyetlen egy tévé volt a szigeten, ahol éltünk, és mindenki az előtt az egy tévé előtt szorongott. Verne Gyula, Arthur C. Clarke és Edgar Rice Burroughs csodás történetein nőttem fel, és amikor megláttam Neil Armstrongot és Buzz Aldrint a Holdon sétálni, látva, hogy korábban lehetetlennek hitt dolgok történnek meg a saját szemem láttára, az nagyon inspiráló volt. Kimentem a házunk elé, néztem az eget, és akkor döntöttem el, hogy én is ezt akarom csinálni. Akkor egyébként azt döntöttem el, hogy a Holdon akarok sétálni, de az még nem történt meg, szóval az utazás még nem ért véget.
Két küldetés között Hadfield
a NASA-nak dolgozott, 25 űrsiklós küldetést irányított a CAPCOM-ból, a földi irányító központból. 2001 és 2003 között két évet Oroszországban, ahol a NASA képviselőjeként dolgozott az orosz űrkutatás központjában, Csillagvárosban. A második, 2001-es űrrepülése során a Nemzetközi Űrállomásra felszerelte a Canadarm2 nevű robotkart, az űrséta során jó egy órára megvakult, köszönhetően annak, hogy előző nap egy szemet irritáló mosószerrel tisztította ki a sisakja rostélyát, de a maradványokat nem törölte le rendesen. 2012-ben, karrierje megkoronázásaként harmadszor is eljuthatott a világűrbe: ezúttal öt hosszú hónapot tölthetett Föld körüli pályán, sőt, a Nemzetközi Űrállomás parancsnokságát is megkapta.
– Amióta 2013-ban visszavonult, írt három és fél könyvet, kiadott egy zenei albumot, és előadásokat tart. Így képzeli el a következő öt-tíz évet is, vagy más tervei vannak?
– Nem tudom, mások hogyan döntik el, mit fognak tenni az életükkel. A feleségemmel, Helene-nel reggel és este is kutyát sétáltatunk, ilyenkor szoktuk megbeszélni az életünket. Láttam más asztronautákat, akik visszavonultak, és nem mindenkinek sült el jól a nyugdíjazás utáni élete. Sokan elterveztek valamit, kitaláltak maguknak egy állást, aztán fél évvel később váltottak, mert nem működött. Mi abból indultunk ki, hogy mi az, amit szeretek. Én nem csak az űrben szerettem lenni, mert a 23 évnyi munka során mindössze hat hónapot töltöttem a világűrben, a többit itt, a Földön dolgoztam végig, és imádtam. Szóval csináltunk egy listát arról, hogy mi az, ami örömet és elégedettséget okoz. Benne volt a tanítás, kihívást jelentő feladatok keresése, a zene, az írás, a család, és mindezek benne vannak abban, amit a visszavonulásom óta csinálok. A Generator nevű showban például összehoztuk a szórakoztatást és a tudományt. Toronto legnagyobb színházában adtuk le ezt a műsort tavaly októberben, és bebizonyítottuk, hogy a szórakozás és az intellektuális edukáció igenis összeegyeztethetőek. Aztán egy másik dolog: egyik nap otthon ültem a laptopom előtt, és mogyoróvajas szendvicset ettem, és közben eszembe jutott, hogy a világ nagy részén van internet hozzáférés, szóval miért ne tölthetném el ezt a húsz percet azzal, hogy egy osztálynyi diákkal beszélgetek? Kiöltöznöm sem kell, és közben megehetem a szendvicsemet is. Ezt a dolgot azóta rendszeresen csinálom, kábé hetente egyszer. Ők kérdeznek, én válaszolok, és a technológiának köszönhetően tágítjuk egymás ismereteit, és megváltoztatjuk egymás életét. Számomra erről szólnak a könyveim, a zeném, és ez az, ami kielégít. Azt hiszem, ez lesz az, ami a következő tíz évemet ki fogja tölteni.
– Minden bizonnyal sok szervezéssel jár ez az életmód. Mekkora csapat kell ehhez?
– Heten dolgoznak teljes munkaidőben. Évi kétezer felkérést kapok, naponta nagyjából hatot. Minden felkérést elolvasunk, van köztük pár őrültség, de vannak nagyon komoly meghívások is. Van, amiért pénzt kapunk, sokat ingyen vállalunk, és van, amikor jótékonysági céllal lépek fel valahol és vannak tudományos irányú felkérések is. A második könyvem bevételeit jótékony célra ajánlottam fel, és tulajdonképpen az első könyvemet is ezért írtam meg. A kiadóm megkérdezte, hogy miért akarok könyvet írni: talán politikai pályára készülök? Persze eszem ágában sem volt semmi ilyesmi. Azon gondolkodtam, hogyan tehetném a legkönnyebben elérhetővé az ötleteimet mások számára?
Lake Balaton, Hungary. A lovely vacation destination on the water with spring's new growth visible all around. pic.twitter.com/EHkRHwKlym
— Chris Hadfield (@Cmdr_Hadfield) 2013. április 25.
Chris Hadfield fotója a Balatonról a Nemzetközi Űrállomás fedélzetéről.
– Napjainkban rengeteget lehet arról olvasni, hogy embert fogunk küldeni a Marsra. Elon Musk szerint akár a 2020-as évek végén létrejöhet egy marsi kolónia. Ez lenne az űrkutatás következő nagy lépése? És mit szól például a Falcon 9 rakéta sikereihez?
– A Nemzetközi Űrállomás mindössze tizenöt éve épült meg tizenöt nemzet összefogásával, és ez hatalmas lépés volt. Tizenöt nemzet eldöntötte, hogy épít egy állandó bázist a világűrben, és ezen a bázison 2000. november óta folyamatosan élnek asztronauták. Sokat hibáztunk, de senki sem halt bele. Azért nem, mert tudtuk, hogyan javítsuk ki a hibákat, vagy mert tudtunk alkatrészeket küldeni a hibák kijavítására. Szerintem nem a Mars a következő lépés. Az a bolygó sokkal messzebb van, mint sokan hinnék. A Mars egy hete közelebb volt hozzánk, mint az elmúlt tizenegy évben bármikor, de az is 75 millió kilométer. A Mars 687 nap alatt kerüli meg a Napot, így előfordul, hogy az eltérő keringési idők miatt a Nap másik felé van, és ilyenkor akár 400 millió kilométerre is lehet. Szerintem először a Holdon kell sok időt eltöltenünk, mielőtt a Marsra mennénk. A Hold csak háromnapnyi utazásra van, és ha hibázunk is, haza lehet jutni, nem ölünk meg mindenkit. Nem kell rohanni. Ha csak annyi a cél, hogy egy ember odajusson, és ez sikerül is, akkor mi van? Utána mit teszünk? Csak egy cirkuszi mutatvány volt az egész? Vagy tudományos célja volt? Ha nem volt, akkor az olyan, mint Felix Baumgartner, aki kiugrott egy léggömbből. Szórakoztató volt nézni, de ennél többre van szükségünk. Persze nem vagyok bolond. Előbb-utóbb eljutunk a Marsra, de ez tovább fog tartani, mint sokan hinnék. Nagyon nagyra tartom Elon Muskot, hihetetlen tehetségű embereket mozgat meg, és talán sokkal messzebb fog jutni, mint hinnénk.
– Két évig vezette a NASA irodáját Oroszországban a kétezres évek elején, így meg kellett tanulnia valamennyire oroszul. Megvan még valamennyi ebből a tudásból? Mik az első szavak, amik eszébe jutnak, ha erre a két évre gondol?
– Én még mindig beszélek oroszul, és nem csak pár szót! Вы говорите по--русски? (Te beszélsz oroszul?)
– Általános iskolában kötelező volt tanulni, de már csak pár kifejezés van meg. Erre például emlékszem: Как Вас зовут? (Hogy hívják?)
– Меня зовут Kpиc. (Chrisnek hívnak.) Én egy orosz űrhajó parancsnoka voltam, fontos volt oroszul tudnom, ez nem csak kirakat. Hosszú éveken át tanultam a nyelvet. Ha az orosz kozmonauta megsérült volna, nekem kellett volna vezetnem a Szojuzt. Persze nem tökéletes az oroszom, de azért még elmegy.
Évente űrhajósok tucatjai
jutnak fel a világűrbe, mégis kevesek nevét ismeri meg a nagyközönség. Minden bizonnyal Hadfield nevét is főként Kanadában ismerték volna, hacsak Hadfield nem dönt úgy, hogy az utolsó, majdnem féléves űrkalandját edukációs célokra fogja felhasználni, és a közösségi médiában fogja népszerűsíteni az űrkutatást. Twitter, Tumbler és Facebook profilját hetek alatt százezrek kezdték követni, Youtube-videót milliók kattintották meg. A Nemzetközi Űrállomás fedélzetéről több sajtótájékoztatót is tartott, három élő Reddit interjú készült vele, és William Shatnerrel folytatott beszélgetése is hatalmas médianyilvánosságot kapott. De mindez eltörpült amellett a siker mellett, amit David Bowie Space Oddity című dalának feldolgozása jelentett. A dal vokálját Hadfield a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén, az alvókabinjában vette fel, a klipet az űrállomás fedélzetén, az alapokat már a Föld bolygón játszották fel. A videó 2013 áprilisában került fel a Youtube-ra, és az első napokban három millióan kattintottak rá, azóta 30 milliós nézettségnél jár.
„David Bowie a Space Oddityval felismerte, hogy milyen az űrben élni.”
Chris Hadfield
– Május 21-én azt tweetelte, hogy egy új dalt vesz fel egy stúdióban. Már jelent meg egy albuma tavaly Space Sessions címmel. Új lemezt készít?
– Igen, felvettünk egy dalt, de új albumot nem tervezek. Már van egy albumom, amit a világűrben írtam és vettem fel. Ez számomra a múló idő egy pillanatfelvétele, és nagyon büszke vagyok rá. Minden bevételt jótékony célra ajánlottunk fel, zenei tehetségeket támogatunk vele. De zenét a mai napig szívesen írok.
– Maga nem csak zenét szerez, de könyveket is ír. Hogyan dolgozik íróként? Vannak berögzült szokásai?
– A harmadik könyvem egy mese lesz, The Darkest Dark címmel, ez ősszel jelenik meg, a negyedik könyvemet pedig most írom. Nemrég felkért egy kiadó, hogy írjak egy előszót Ray Bradbury Marsbéli krónikák című kötetéhez, ez nagy munka, mert 2500 szavas szöveg lesz. Azon a szigeten, ahol eldöntöttem, hogy asztronauta leszek, van egy kis nyaralónk. Nem valami nagy, de csendes, és oda szoktam elvonulni írni. Van, hogy zenét hallgatok, például a Gladiátor című film zenéjét, amiben vannak mozgalmas és csendes részek, de nem vonják el a figyelmemet az írásról. Laptopon dolgozom, mert szeretek azonnal utánanézni a neten, ha valamire kíváncsi vagyok. Nem adom ki a kutatómunkát a kezem közül, mindent én csinálok. A negyedik könyvemhez már megírtam a fejezetcímeket, és megvan kétszáz olyan kis sztori, amit bele akarok írni. Sok íróhoz hasonlóan 1000-1500 szót írok egy nap, nem fáraszt ki, és megőrzöm közben a kreativitásomat.
„Különös dolog történt velem, mialatt az űrben jártam: megtanultam, hogyan lehet itt, a Földön jobban és boldogabban élni.”
Chris Hadfield
– Milyen gyakran álmodik a világűrről?
– Nem nagyon érdekelnek az álmok. Nekem sokkal érdekesebbek azok a dolgok, amiket ébren teszek. Szerintem az álom nem más, mint amikor az agy feldolgoz bizonyos eseményeket. Szerintem nem én vagyok a megfelelő ember, hogy megválaszoljam ezt a kérdést.
– Az Egy űrhajós tanácsai földlakóknak című könyvében a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén alvással töltött időt időpocsékolásnak nevezte.
– Pontosan erről van szó! Arra megfelel, hogy ember feltöltse az akkumulátorait.
– Ha valaha lenne esélyem űrsétát tenni, akkor ön szerint mi lenne a tökéletes soundtrack hozzá?
– A megfelelő soundtrack… A világűr megdöbbentően másabb mindennél, amit addig ismert az ember... A látvány letaglózó… A végtelenség csendje, az űr határtalansága, az elszigeteltség érzése, ennek az egész élménynek a tisztasága jobb, mint bármilyen soundtrack. Nem kell zene. A Föld és az univerzum fog énekelni neked.
Ember a végtelenben
Bár szétveri a hagyományos interjú kereteit, és az egyetemen nem így tanítják, most mégis teljesen személyes sorokkal fogom lezárni ezt az interjút. Mire való az internet, ha nem arra, hogy felrúgjunk pár szabályt? Szóval pár sor Chris Hadfieldről, aki szerintem tökéletes szimbóluma az emberben rejlő lehetőségeknek, annak, hogy hová juthat egy vidéki tanyán felnövő fiú, aki a tévé előtt ülve, a Holdra szállást nézve a fejébe veszi, hogy űrhajós lesz belőle. Aki elolvassa az életrajzát, megállapíthatja, hogy a kanadai férfi életében nincs sok olyan dolog, amit a szerencsének köszönhetne, nincsenek és nem voltak emberfeletti képességei, egyszerűen csak tudta, hogy mit akar elérni, és nem tágított mellőle. Bár Chris Hadfield Kanadában nemzeti kincsnek számít, helyesebben tesszük, ha meghaladjuk ezt a tényt, és úgy tekintünk rá, mint egyfajta pánhumánus, intergalaktikus nagykövetünkre. Chris Hadfield mindenkié, minden földlakóé, és így a miénk is, és nem csak azért, mert a menye, Kata magyar. Ha David Bowie volt az, aki képes volt megmutatni, hogy milyen az embernek a világűrben élni, akkor Chris Hadfield az, aki újra életet lehelt a kozmoszban élő ember víziójába. Ha nem akarunk ekkorákat álmodni, az 56 éves kanadai akkor is remek példakép. Zen mesteri szintre lepárolt bölcsességei (próbálj nulla lenni, figyelj az apróságokra), mindenkinek a hasznára válnak, akár asztalos akar lenni, akár szoftverfejlesztő, akár egyszerű családapa. Jurij Gagarin járt először az űrben, Neil Armstrong lépett elsőként a Holdra, Chris Hadfield pedig úgy fog bevonulni a történelemkönyvekbe, mint az asztronauta, aki évtizedek elteltével egymaga csempészte vissza az űrkutatásba a romantikát és a költészetet.
(Fotó: Tóth István. Külön köszönet Batizi Nórának az interjú létrejöttében nyújtott segítségéért.)