Egy brutális diktatúra mindennapjai néha banálisan vidámnak tűnnek. De érdemes benézni a díszletek mögé.

A Guardian újságíróját beengedték Észak-Koreába természetesen nem engedték egy olyan helyre sem, ahová nem kísérte el két gondnoka, Mr. Lee és Mr. Kim. Nem látott semmit, csak azt, amit mutatni akart neki a rezsim. Így is nagyon izgalmas volt, mert Phenjan szürreális valóságát nem lehetett elfedni.

Az újságíró ellátogathatott egy zacskógyárba és Mangjongdébe is, arra a helyre, ahol Kim Ir Szen állítólag megszületett, és ahol az észak-koreaiak vallásos áhítattal járják körbe azt a szerény faházat, amelyben a modern Észak-Korea alapítója megszületett. A valóság az, hogy nem itt született, a faházat a nyolcvanas években építette fel a fia, Kim Dzsongil.

Mindig ott bujkált bennem a kérdés: ez az egész show csak nekem szól?

Nagyon érdekes, amit az itteni idegenvezető mesélt a Guardian újságírójának, ami szerint Kim Ir-szen tette Észak-Koreát a világ egyik legerősebb országává.

Ebből már egyértelműen lehetett látni, hogy a társadalom egy párhuzamos valóságban él, és egy olyan világot lát, amit a pártvezetés elévetít.

Az újságíró szóvá tette, hogy senki sem tudott arról, hogy Kim Dzsongun találkozóra készült Trump elnökkel (ez még júniusban történt, vagyis a Guardian ekkoriban járt ott), a tolmácsok még a kérdést sem voltak hajlandók lefordítani.

Az már egy kicsit nekünk furcsa, hogy ezen miért is lepődik meg a Guardian, hiszen aligha beszélhetünk újdonságokról, de mondjuk jól rávilágít ara, mennyire korlátozott felfogású a negyven év kommunizmusból kimaradt Nyugat-Európa, benne a nyugat-európai sajtóval, ha posztkommunista országokról van szó. Nehéz megérteni az egypártrendszerek, a személyi kultuszok, a diktatúrák lélektanát, ha nem élték át, ez teljesen világos, de próbálkozni azért lehetne.

Kim Suki egy dél-koreai származású amerikai újságíró magát misszionáriusnak álcázva fél évet töltött Észak-Koreában, 2011-ben. Az ő szavai sokkal érzékletesebben festik le, mi bújik meg a parkokban táncoló párok, a boldogan integető fiatalok, a hazafias dalokat éneklő kisiskolások díszlete mögött.

- Az egész rendszer elmondhatatlanul embertelen. Tudjuk, hogy léteznek a gulágok, diktatúra van, áruhiány van. És volt valami, amit saját magamon tapasztaltam meg a kint létem alatt. Ez pedig az, hogy egyedül úgy viselheted el az ottani életet, ha abbahagyod a gondolkodást. Észak-Koreában nem bátorítják a gondolkodást, mivel az nagyon veszélyes dolog. Mindenki folyamatosan hazudik, mert az a túlélési stratégiájuk része. Maga Észak-Korea is egy hatalmas hazugság, és ez mindig kiderül, amikor bekerülnek a hírekbe. Nem hiszem, hogy felismerjük, hogy a már hetven éve fennálló észak-koreai rezsim az egyik legembertelenebb diktatúra az emberiség modern történetében.

A Guardian filmje hasznos, mert friss képeket láthatunk arról az Észak-Koreáról, ami hatvan éve alig változott valamit. Ugyanakkor érdemes túllépni a közhelyességén és naivitásán, mondjuk éppen a fentebb idézett Kim Suki könyvével.

Ezt nagyon érdemes megnézni:

És ezt olvastad már?
Bormio – nem csak a téli sportok szerelmeseinek