"Vuhan most olyan, mint a kibaszott pokol."

Mondjuk el gyorsan az elején, hogy Kína egy diktatúra, ahol a véleményszabadság nevű egyetemes emberi jogot nem tartják tiszteletben, így aki nyilvánosan kritikával illeti a Kínai Kommunista Pártot, az komoly bajba kerülhet, és minden túlzás nélkül kockáztatja a testi épségét és a szabadságát.

Így már el tudjuk képzelni annak a huszonéves fiatalembernek a késégbeesését és dühét, aki úgy döntött, feltölt egy videót a Youtube-ra, hogy elmondja, mi történik valójában Vuhanban.

A 11 perces videót a Kínán kívül élő kínaiaknak szánta, és öt nap alatt két és félmillióan nézték meg. Már angol felirat is készült rá, aminek most összefoglaljuk a lényegét.

A 11 milliós Vuhanban megállt az élet. Megállt a tömegközlekedés, a benzinkutak bezártak. A fiatalember fő problémája, hogy ha valaki beteg, az hogyan tud eljutni a kórházba, hogy orvosi segítséget kapjon?

Mi van, ha egy családtagod szívrohamot kap? Hogy viszed el a kórházba?

"Egy nappal azelőtt, hogy Vuhant lezárták, január 22-én, a saját szememmel láttam, milyen kevesen hordtak maszkokat. Az emberek az utcán mahdzsongoztak, beszélgettek, trécseltek az utcai árusokkal. Az lenne a kérdésem ezen a nyilvános platformon, hogy mi a fenét csinált addig a polgármester és a helyi párttitkár?! Helyi vezetőkként nem kaptak semmilyen tájékoztatást? És ha igen, miért nem cselekedtek?"

"A jelenlegi helyzet ugyanolyan rossz, mint a 2003-as SARS-járvány, ha nem rosszabb."

A fiatalember arról is beszél, hogy mi a helyzet a helyi kórházakban. Eddig is lehetett tudni más híradásokból, hogy a helyi kórházak nincsenek felkészülve egy ilyen méretű járvány kezelésre (– valószínűleg a világ egyik kórháza sem.) Kórházakban dolgozó ismerősei szerint:

a betegek csak gyulladáscsökkentőket kapnak és hormoninjekciót, vagyis hogy egyszerűen fogalmazzunk: hagynak meghalni. Ha erős vagy, túléled, ha nem, meghalsz.

"Ha valaki beteg, nem tudják kezelni, hanem hazaküldik és arra kérik, hogy zárkózzon be. Kurvára hadd kérdezzem már meg: van még egy olyan ország a világon, ami ekkora kibaszott vicc? Hogy lökhetnek így ki az utcára? Ha fertőző vagy, a kórház nem pont azt mondja ezzel, hogy menj, és terjeszd nyugodtan a betegséget?"

"Nincs semmi hátsó szándékom ezzel a videóval, de azt gondolom, mindenki életében eljön a pillanat, amikor ki kell mondania az igazságot."

"Vuhan most olyan, mint a kibaszott pokol. Régebben nagyon civilizált hely volt, Szun Jat-szen innen indította el a forradalmát, itt dördültek el az első lövések. Az volt a cél, hogy Vuhan olyan modern város legyen, mint New York. És most? …És mindez a Holdújév napján, amikor ünnepelnünk kellene."

Aztán szóba kerül az is, ami a külföldön élő és a Kínában élő kínaiak között érzékeny témának számít.

"Azt szeretném, ha a külföldön élő kínaiak tudnák, hogy mi, húszas, harmincas éveikben járó fiatalok nem vagyunk ostobák, nem vagyunk agymosottak. Pontosan tudjuk, mi folyik ebben a kurva országban. De tehetetlenek vagyunk, nincs hatalmunk, egyszerű emberek vagyunk, a testünk hús és vér. Nem tudjuk legyőzni a golyóálló mellényeket és a tankokat."

"Képzeld el, hogy vuhani vagy. Hogy itt él a családod, itt élnek a barátaid, és valamelyikük elkapja ezt a betegséget. Nem arról van szó, hogy ne akarnának segíteni a kórházakban, de nem tudnak. Nem tudnak kezelni senkit, és csak hagynak meghalni. És gondolj bele: csak egyszer élsz. Csak egy életed van."

"Nekünk azt mondták, ennek a betegségnek nincsenek tünetei, nem tüsszögsz, nem köhögsz, nincs lázad. Gondolj bele. mi van azzal a milliónyi vuhanival, akik a karantén előtt elhagyták a várost? Hogy akadályozod meg, hogy ők terjesszék a járványt? Lezárják egész Kínát?!"

Szürreális, mit művel a koronavírus Vuhanban

Ilyet normális esetben nem látni arrafelé.

Nem kell érteni kínaiul, hogy átérezzük a vuhaniak helyzetét. Kétségbeesettek, félnek, és úgy érzik, nem számíthatnak senkire, legfőképpen azokra, akiknek a hatalmában állna segíteni. Nem lehet nem együttérezni ezzel a fiatalemberrel, aki kétségtelenül a testi épségét, a jövőjét kockáztatja, hogy elmondja, ami bántja és dühíti.

Csak remélni tudjuk, hogy minél hamarabb sikerül megoldást találni a koronavírus járványra…

Ott is kárt okoz a koronavírus, ahol elsőre nem is gondolnánk

Ázsiában nem csupán maga a vírus jóval közelebbi fenyegetés, hanem annak hatása is: sok ország fél, hogy a kínai turisták hiányával egyes országokban a SARS-vírus óta nem látott idegenforgalmi mélyrepülés jön. Nem is alaptalanul.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Az ember még a gepárdot is le tudja győzni futásban

Öt lenyűgöző természeti csoda a Bahamákról

12 nap, rengeteg leszállás: a világ első hosszú távú repülőjárata kalandosan jutott el Amszterdamból Jakartába

További cikkeink a témában