Veszélyben lehetnek a komodói sárkányok.

Az UNESCO világörökség részét képző indonéziai Komodo Nemzeti Parkban tavaly megkezdődött egy sor turisztikai projekt előkészítése. A szakemberek attól tartanak, hogy a beruházások miatt a komodói sárkányok élettere jelentősen beszűkülhet. Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének illetékesei egy konferencián elmondták, hogy a projekthez új környezeti hatásvizsgálatra lenne szükség, hogy egészen biztosak legyenek benne, hogy az egyébként is veszélyeztetett faj helyzete ne romoljon tovább.

Az indonéz álláspont az, hogy a turisztikai projekteket folytatni kell, mivel a korábban elvégzett tanulmányok szerint az építkezések nem jelentenek veszélyt a sárkányok életterére.

Az UNESCO tisztviselői a múlt hónapban tartott találkozón elmondták, hogy megkérték, az indonéz vezetést, hogy végezzenek el egy újabb hatástanulmányt, de választ nem kaptak. Az ország környezetvédelmi minisztere aztán közleményben reagált: az új jelentés szeptemberre készülhet el.

Indonézia szerint a projektek keretében főképp felújítási munkálatok fognak megvalósulni, így azok nem jelentenek extra veszélyt a környező élővilágra.

Rima Melani Bilaut, az Indonéz Környezetvédelmi Fórum (WALHI) környezetvédelmi munkacsoportjának tagja szerint a projekt igenis hatással lehet a helyi közösségekre. A projektet a közösségi médiában Jurassic Parknak kezdték hívni, miután nyilvánosságra került egy kép az előkészületekről:

(Reuters; kiemelt kép: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Teljesen nem normális, ahogy ez a serpa fekvőtámaszozik 8611 méteres magasságban

Tök jogosan botránkozik meg minden átlagos ember, hiszen szervezetünk véroxigénszintje ilyen körülmények között maximum pislogást tudna kicsikarni a testünkből.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Semmi jóra ne számíts, ha beteszed a lábad a Föld egyik legveszélyesebb szigetére

Michelangelo-betűtípussal és mobilappokkal is készül a Szent Péter-bazilika 400. évfordulójára a Vatikán

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve