Mától ismét étkezőkocsikkal járnak a Balaton IC-k, ami több szempontból is jó hír.

Részben már felújított étkezőkocsikkal közlekednek a Balaton InterCity vonatai június 9-étől a déli parton, egészen Keszthelyig. Az elő- és az utószezonban ez napi 14, a főszezonban napi 16 vonatot jelent – írja a MÁV.

Főszezonban minden Balaton IC-n lehet étkezőkocsiban utazni, amelyek közül kettőnek már frissen megújult a külső és belső arculata, valamint korszerű konyhatechnikai eszközökkel bővültek.

Szeptemberig összesen négy felújított, „komfortjavított” étkezőkocsi áll forgalomba.

Az új étkezőkocsi - Fotó: MÁV

Friss külső és belső arculat, modern vizuális fedélzeti utastájékoztatás, USB-töltők és teljesen megújuló konyhatechnika jellemzi ezeket a kocsikat. Praktikusabb tárolófelületeket alakítottak ki,

új sörcsapot, karos kávégépet,

modernebb fagyasztókat, hűtőket és sütőt építettek be, valamint az elszívóberendezés hatásfoka is javult.

Az étkező-bisztrókocsik utastere két részre oszlik:

  • az éttermi részben öt négyfős és öt kétfős asztal található, tehát összesen harminc hellyel rendelkezik.
  • a kocsik másik végében lévő bisztrórészben három box és egy bárpult található bárszékekkel, itt huszonegy fő tud leülni.

Változatosabb lett a menüsor is.

A népszerű START Burger, valamint a csapolt sörök maradnak, de a streetfood vonalat erősítve helyben kisütött, ízletes lepényeket is készítenek, lesz lángos snack és grillkolbász-tál is.

A desszert- és az italkínálat is változik, többek között Balaton-koktéllal, fröccs- és long drink ajánlatokkal várják az utasokat. Minden étkezőkocsinkban lehet bankkártyával fizetni, és Magyarország területén valamennyi SZÉP-kártya is használható.

Várhatóan a főszezon kezdetétől, június 18-tól IC+ bisztrókocsik is közlekednek majd a Balaton északi partján, a Kék Hullám és Levendula InterCity-vonatokban.

(Forrás, fotók: MÁV)

Ez is érdekelhet:

Öt rejtett természeti kincs a Balaton-felvidéken

Bejárhatod a Fjällräven Vándortúrán.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Itt az a Xiaomi, ami szembeszáll a csúcstelefonokkal

Téli bőrápolás férfiaknak: miért van rá most jobban szükséged, mint valaha?

Így lettem villanyborotva-hívő – Braun S9 Pro+-teszt

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés