Nagyon meg fogsz lepődni, hogy melyik országról beszélünk.

Törökország kapcsán az embernek elsősorban nem a télisportok jutnak eszébe, pedig a hódeszkán csúszkálás egy több mint 300 éves török tradíció, ami az ország északi részén elterülő Kaçkar nevű hegységrendszerből indult el világhódító útjára.

A Kaçkaron lévő kis települések lakói már évszázadok óta deszkán csúszva közlekednek, az ő tradicionális deszkáik a mai napig fából készülnek, és egészen máshogy működnek, mint a ma ismert, modern snowboardok. Arról nincs hivatalos feljegyzés, hogy hogyan kezdődött a hódeszkázás Törökországban, de a szóbeszéd szerint egy fiatal fiú kezdett el először deszkán állva csúszkálni, mikor meg kellett volna takarítania az apja imaszőnyegét.

A török tradicionális snowboardozás hasonlít a ma ismert, modern változatra, de azért sok dologban el is tér tőle.

A deszkán a törökök sokkal hátrébb állnak, a snowboardok pedig teljesen egyenesek, nincs ív sem elöl, sem hátul. Egy teljesen merev léccel persze nem lehetne siklani, ezért a deszkák rendkívül hajlékonyak, ráadásul járnak hozzá bizonyos kiegészítők is.

A török deszkák elejére egy vékony kötél van erősítve, amivel a snowboard dőlésszögét tudják menet közben állítani, ezzel lényegében a sebességet szabályozzák. A fotón az is látható, hogy az ellentétes kézben egy botot tartanak, ami az egyensúly megtartására és irányításra szolgál.

Aki tud snowboardozni, nem biztos, hogy tudni fog ezzel a deszkával is siklani, mert bár hasonló a két mozgásforma, a technika teljesen más.

Törökországban egyébként a mai napig rengetegen snowboardoznak, a Kaçkaron a jól ismert török kultúra keveredik a nem tipikusan török környezettel. Ez az érdekes egyveleg egy meglehetősen gazdag élményt nyújt. A Kaçkar legmagasabb pontja 3939 méteres, a környéken bőven akadnak közepes nehézségű, túrázható, trekkingre alkalmas útvonalak is.

Mikor érdemes menni és pontosan hova?

Decembertől nagyjából áprilisig tart a snowboard-szezon Törökországban, az időjárás ekkor a legideálisabb a deszkázásra. Több célpont közül is lehet választani, a hegységben sok olyan hely van, ahol akár több napot is el lehet tölteni. Íme, a legajánlottabb helyek:

  • Palandoken Ski Resort, Erzurum
  • Uludag Ski Resort, Bursa
  • Erciyes Ski Resort, Kayseri
  • Kartalkaya Ski Resort, Bolu
  • Sarikamis Ski Resort, Kars
  • Ilgaz Mountain Resort, Kastamonu
  • Saklikent Ski Resort, Antalya
  • Bozdag Ski Centre, Izmir
  • Davraz Ski Centre, Isparta

A snowboardozás mellett természetesen síelni is lehet, na meg hüttézni, ami Törökországban egészen máshogy néz ki, mint Ausztriában vagy Svájcban. A Patagonia még 2017-ben készített egy remek videót arról, hogy milyen Törökországban snowboardozni, ebben az anyagban az is látható, hogy milyen megpihenni a csúszkálás után és meginni egy jó török kávét.

Go Turkey/Adventure Journal; kiemelt kép: Getty Images

Ez is érdekelhet:

Veszélyben az Akropolisz

Átalakítják a turizmus miatt, de nagy kérdés, hogy mennyire marad meg így az eredeti formájában.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Az ember még a gepárdot is le tudja győzni futásban

Öt lenyűgöző természeti csoda a Bahamákról

12 nap, rengeteg leszállás: a világ első hosszú távú repülőjárata kalandosan jutott el Amszterdamból Jakartába

További cikkeink a témában