Mintegy 2800 évvel ezelőtt történt.

Az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) kutatói bejelentették, hogy a Jeruzsálemben folyó ásatásokon a 2800 évvel ezelőtti, Bibliából ismert földrengés* nyomaira bukkantak a régészek:

a város néhány épületében is törött cserépedényeket és a pusztulás más jeleit találták a tudományos kormeghatározás szerint egy olyan korból, amelyben nem törtek hódítók a városra, és nem történt semmiféle erőszakos történelmi esemény sem.

* A Biblia több helyen is említi a 2800 évvel előtti földrengést. Ámosz próféta így kezdi első könyvét:

„Ámosz beszédei, aki a tekóai pásztorok közé tartozott. Ezt látta Izráelről Uzzijjának, Júda királyának és Jeroboámnak, Jóás fiának, Izráel királyának az idejében, két évvel a földrengés előtt.”

„Akkor meneküljetek a hegyek szakadékaiba, mert a hegyek között a szakadék Ácalig ér. Úgy fussatok, ahogyan Uzzijjának, Júda királyának az idejében futottatok a földrengés elől! Mert eljön az ÚR, az én Istenem, szentjeivel együtt” – áll Zakariás próféta könyvének 14. fejezetében is.

Az ásatásokat vezető két régész, Joe Uziel és Ortal Chalaf elmondta, hogy meglepte őket, amikor egy i.e. 8. századi rétegben a pusztulás nyomaira bukkantak, merthogy Jeruzsálem folyamatosan fennállt egészen a körülbelül 200 évvel később bekövetkezett babiloni pusztításig.

„Megkérdeztük magunktól, hogy mi okozhatta ezt a drámai pusztítást ebben a rétegben. A Bibliában Ámosz és Zakariás könyveiben megjelenő földrengés éppen abban az időben történt, amikor ez a feltárt épület Dávid városában** összeomlott.”

** Jeruzsálem legrégibb lakott része és a város legfontosabb régészeti lelőhelye. Az egykori, ókori Jeruzsálem eredeti magjának feltételezik.

A földrengés után a romok tetejére újra építkeztek, megőrizve annak nyomait. Ezt a házat a babilóniai hódítók i.e. 586-ban elpusztították, de az ekkor létrejött maradványok új épületek alapjául szolgáltak évszázadokkal később.

Ez is érdekelhet:

(Forrás: The Jerusalem Post, MTI, fotó: Getty Images)

És ezt olvastad már?
Egy hóvihar miatt Nagy-Britannia legmagasabban fekvő kocsmájában ragadt több tucat vendég