Ja, és a hab a tortán: vagány, borostás magyar mérnök találmányáról beszélünk!

Koller Balázs egykori fizikatanár, a Boardy roller alapító tulajdonosa városi emberként mindig is nagyon szeretett volna egy olyan eszközt magának, amivel könnyedén és dinamikusan közlekedhet a városban, emellett hatékonyan hódolhat egyik kedvenc hobbijának, az utazásnak, azon belül is a városi turistáskodásnak. Kereste, keresgélte, de nem találta azt a számára ideális eszközt, amiről álmodozott, így maga állt neki, hogy megvalósítsa azt.

Koller Balázs, büszke apuka, a Boardy megálmodója, a cég egyik tulajdonosa

Mi a baj egy random rollerrel, egy úgynevezett hagyományos rollerrel?

Milyen funkciók hiánya miatt érezte Balázs szükségét a Boardy megálmodásának és kifejlesztésének? Mitől lett végül izgalmas és más a Boardy a konkurensekhez képest? Többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ, mikor megkaptuk tesztre Balázstól a Boardyt.

Koller Balázs pályaelhagyó fizikatanár, ez már önmagában izgalmas szakmai háttérinfó. Sosem baj, ha egy ember tudományos felkészültsége ott lappang egy termék kifejlesztésekor. Gondoltam is magamban, hogy

milyen jól jön(ne) most a gimnáziumban meg(nem)szerzett fizikatudásom, hogy Balázzsal majd (magas színvonalon) beszélgessek súrlódásról, gravitációról, a lendületmegmaradás törvényéről, rugalmasságról, mindenféle erőkről...

dehát ugye sajnos P. A. fizikatanárnőnek nem volt erőssége a tudás magas színvonalon történő átadása, és (nem csak) emiatt én sem a fizika világában képeztem magam tovább, hanem elmentem a közgázra, és foglalkozhattam a kereslet-kínálat függvénnyel például.

Ez kifejezetten hasznos tudássá válik most, mert még mielőtt az első kalandos kilométeremet megtettem volna a Boardyval, rápillantottam az árára:

259 900 Ft

Hoppá! Ezen a ponton lettem aztán igazán kíváncsi, hogy mit tudhat az az eszköz, ami annyiba kerül, mint egy beugrószintű bicikli, és a többi hasonló termékhez képest a piacon jelentősen drágább? Bele is vetettem magam, hogy megértsem!

Amikor felhoztam az irodánk hatodik emeletére, már a liftben mellém álló alsó szomszéd felfigyelt a Boardyra, ismeretlenül is azonnal megdicsérte a járgányt, mondván mennyire

szexin néz ki!

Tény, hogy a Boardyról már méterekről süt az ízlés, a fa és a fekete fém kombinációja azonnal elcsavarja a tekinteteket, eszembe is juttatta a WaterRower evezőgépem, amit covid idején vettem, olyan, mintha abba a családba tartozna. Olyan dizájntárgy ez, amit el tudnánk képzelni otthon a falra installálva is, alatta kortyolgatva valami kézműves IPA-t. Már az első pillanatban kiváltja az érzést:

nem tudom, mi ez, de nekem ez kell.

A formatervezés világa csodás, bennem is bizsereg már valami, a kollégáim pedig szinte teljesen bezsongtak, amikor kinyitottam az ajtót.

Fú, de kurva jól néz ki, ki akarom próbálni!

 

Hátrább az agarakkal, először én, gondoltam! Emellett láttam én már szép, de haszontalan tárgyakat, engem azért az első kanyarban még nem lehet lekenyerezni!

El is kezdtem szagolgatni a gépet az irodában, fel is pattantam rá, és aktiváltam magamban a hülyegyereket, aki mindjárt kér egy maflást az anyjától, amiért a lakásban csinálja azt, amit az utcán kellene. Meglepő volt, hogy egy lökésre-hajtásra olyan távolságot gurult a roller, hogy zavarba is jöttem, nem valami hibrid megoldással állunk-e szemben. Hogy lehet, hogy nem hat a fizika? Hát a súrlódás? Meg a gravitáció? Meg a minden? Na jó, akkor induljunk el vele egy rendes távra!

Balázs azzal dicsekedett, hogy néha 60 kilométert is meg szokott vele tenni, ha úgy van, én meg laposakat pislogva gondoltam magamban, hogy perszepersze, az olyan, mintha innen az Allee-tól kétszer megjárnám az utat Érdig meg vissza, hát azt biztos nem, gondoltam magamban. Na de végre lábaim közé vettem a paripát, gondoltam, hogy egy játékosabb távval kezdek neki a tesztnek: irány a Kopaszi gát!

Rápattanok, és elkezdem hajtani a kétkerekűt, és a harmadik hajtás után elkezd nagyon kellemes érzés úrrá lenni rajtam, a szám fülig ér:

olyan, mintha ez a roller sose állna meg!

Egy hajtással több tíz métert tud sík terepen megtenni vele az ember! Ja, hát így könnyű, gondoltam magamban, eszembe juttatva a korábbi 60 kilométeres állítást. Ez magától megy, szinte hajtani sem kell! Az alacsony hasmagasság miatt alig kell az embernek lehajolni a hajtáshoz, a térdek szinte meg sem hajlanak, emiatt sokkal kevéssé fárasztó, mint bármelyik eddigi élményem.

De, azért kell, viszont parádés érzés, hogy mennyire szépen megmarad a lendület, a korábbi rolleres tapasztalataimmal szemben, ahol szinte kétméterenként kellett hajtani. Egy szelesebb szakaszon hátszelet kaptam, ami olyan klasszul belém kapaszkodott, hogy ha nincs vége az útnak, akkor a világ végéig tolt volna!

Mitől működik mégis ez roller másként? Szedjük szét kérdésekre!

Mitől jó egy roller?

  • legyen könnyű
  • legyen gyors
  • legyen kényelmes
  • legyen jó az ára
  • kevés törődést kérjen
  • legyen biztonságos
  • legyen praktikus

Mire használhatsz egy rollert?

  • intenzív sportolási célra
  • könnyed sportolási célra
  • közlekedési eszközként
  • munkaeszközként
  • dísztárgynak

Hol használhatsz egy rollert?

  • általában sík felületen
  • jó minőségű burkolaton
  • elsősorban kisebb távolságok megtételére (maximum pár kilométer), hiszen lábbal hajtjuk

Ezen pillérek mentén elkezdtem megfejteni a Boardyt.

A nem szokványos kerék

A hagyományos, olcsó rollereknél azt tapasztalja az ember, hogy kicsi, és sok esetben műanyag kerekekkel vannak felszerelve, melynek következtében az utazásunk rázós, pattogós, és veszélyes is. A kis kerekek ugyanis nem tűrik túl jól az úthibákat, nedves útfelületen pedig egy kanyarodásnál borítékolható a tapadás hiányában az esés, nem beszélve arról, hogy megszűnik a fékhatás is a dörzsfékkel.

A Boardy esetében 12" méretű Continental abroncsok teljesítenek szolgálatot, ami ruganyosságban és kényelemben ég és föld az előző iskolához képest. Menet közben azt tapasztaltam, hogy minden probléma nélkül, balettos könnyedséggel hagyja maga mögött a göröngyösebb szakaszokat, elfagyásokat, kisebb kátyúkat. A járdáról való leugratás nem hogy nem szenvedés, hanem inkább sportélmény.

És ami talán az egész világot elénk tárja:

nem kell többé félni, ha elfogy az aszfalt, ez a roller simán bírja a füvet, vagy a földutakat is,

persze a homokos tengerparton ez sem fog lebegni, kirándulásra viszont alkalmassá teszi a Boardyt ez a kerék. Egyébként gyorszárasak a kerékagyak, így pikkpakk lehet cserélni őket, vagy ha ki kell kapni utazás miatt, nem lesz gond.

Ahogy összecsukni sem lesz az: a mindössze 6,1 kilós rollerrel Balázs célja az volt, hogy ha menet közben megunja a gurulást, akkor három másodperc alatt összehajtja, és a hátára veszi, vagy bedobja a csomagtartóba.

A test

Olyan, mintha gördeszkán állnánk, ami nem is véletlen. A széles, rugalmas, szinte törhetetlen, fából készült, bambuszbevonatú préselt test szintén segít elnyelni az út egyenetlenségeit, de emellett segít az ugrásban, ugratásban is. A deszka felső rétege természetes bambuszból készült, amelyen grip-tape réteg biztosítja a csúszásmentes rollerezést. A test szélessége miatt pedig elfér egymás mellett a két lábunk, így könnyedén lehet lábat cserélni menet közben, ami nagy előny, és nagyon kényelmes így a használat.

Állítólag 450 kilóval tesztelik, ezek szerint elég sok mindent ki fog bírni. Én mondjuk nem fogok leugrani vele egy másfél méteres támfalról, és Balázsék sem javasolják ezt senkinek (sőt, kifejezetten tiltják, mert nem erre a célra készült), de a kialakítása szinte könyörög a triálozásért. Az alapverzióban egyébként sárvédő nélkül érkezik, de lehet rá venni, szerintem érdemes is, ahogy még van egy-két extra, amivel lehet bővíteni. A testsúlyhatár egyébként 150 kg a Boardyn, ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy alig van ember, akinek ne lehetne jó barátja ez a roller.

A Boardy teljes váza itthon készül, CNC technológiával, és Balázs kiemelte, hogy a fémrészek egyetlen anyagból vannak megmunkálva, kimarva, ez nagyon magas minőséghez vezet, és költséges így a gyártás, de a minőségben nem köt kompromisszumot a csapat.

A rolleren természetesen van fék, ami kell is rá. Lejtőn lefelé gurulva tisztességesen fel tud gyorsulni, erős sport- és élvezeti értéke van, városi közlekedésben simán alternatívája egy bringának, persze más műfaj. De ha valaki munkába járós eszközt keres, pár kilométeres távokra, jellemzően sík terepre, akkor this is the beginning of a beautiful friendship!

A napom során masszívan vonzottam magamra a szempárokat, padon történő pihenés alkalmával ketten is leszólítottak, hogy érdeklődjenek, mi ez, mert még nem láttak ilyet. Engedtem is őket egy-egy próbakörre, teljesen oda voltak tőle, pláne, amikor rámentek a fűre vele. De nem csak ők. Kérdeztem Balázst, hogy milyenek a visszajelzések, amire azt mondta, hogy még szinte senki nem reklamált, érvényesített garanciát vagy kérte vissza az árát, pedig az elmúlt pár év alatt nagyjából ezer rollert értékesített. Ha volt is egy-két ilyen eset, azok általában az extrém felhasználás következtében, vagy házi bütykölést követő helyzetek miatt történtek.

Érdekességként meséli, hogy külföldről intenzív a kereslet, már nincs olyan földrész, ahol ne lenne egy vagy több boldog ember, aki Boardy-tulajdonos. A Boardy jelenleg több, mint 30 országban öregbíti a magyar manufaktúra hírnevét, legyen szó akár olyan országokról is, mint Panama, Hong-Kong, vagy a Dél-Afrikai Köztársaság. Jellemző trend, hogy aki vesz, annak az ismerősei heteken belül többszörös rendeléssel térnek vissza. Erre mondjuk, hogy a jó termék a legjobb marketing.

Amit saját felhasználói tapasztalatként mondtam Balázséknak, hogy klassz lenne, ha egy kitámasztóval megspékelnék a gépet, mert nagyban segítené még a felhasználhatóságát. Persze, le lehet támasztani bárhol, de egy oldal- vagy középtámasz nagyon jó fejlesztés lenne. Szerencsére a válasz egy kacsintás volt, hamarosan már ez is része lesz a Boardynak.

Összefoglalva azt mondhatom, hogy nagyszerű élmény volt napokig használni a Boardyt, egy minőségi termékről beszélünk, ami strapabíró, a nagy kerekek, a rugalmas fatest miatt sokkal biztonságosabb, mint a kisebb, műanyag kerekű mostohatestvérei, műszakilag igényes megoldásokkal van megépítve, baromi jól néz ki. Nem olcsó, az biztos, viszont mernék rá fogadni, hogy 15 év múlva is tudjuk majd használni.

Ha tetszett, és vennétek, kértünk Balázséktól egy kupont a Player-olvasók számára: 10% kedvezményt kaptok a PLAYER kóddal!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mindennap újjászületik, aki rátalál a tökéletes matracra

A legjobb barátaid: a kutyád, és ez a talpbetét

Bátran kipróbálnánk a világ tíz legérdekesebb liftjét

További cikkeink a témában