Vagy minimum pénzbüntetést kapsz. A szóban forgó fa pedig nem akármilyen.

Kaliforniában pénzbírsággal, vagy akár börtönnel is sújthatják a világ legmagasabb fáját látogatókat, miután az örökzöld mamutfenyő (Sequoia sempervirens) és a környező erdőség károkat szenvedett a mindent letipró turistáktól.

A ma ismert legmagasabb növény, a Humboldt Redwoods Nemzeti Parkban élő, 115,55 méteres Hyperion nem érhető el egyetlen turistaúton sem, de ez nem fékezte meg túrázok tömegeit.

Leonel Arguello, a nemzeti park természeti erőforrásokért felelős menedzsere szerint Hyperiont 2006-ban „fedezte fel” két természetbúvár. 2010-től fogva a túrázók is megjelentek megnézni a becslések szerint akár 800 éves fát, miután bloggerek és úti beszámolók írói közzétették pontos helyét. 2019-ben a Guinness rekordok könyvébe is bekerült, mint a világ legmagasabb fája.

A túrázók ugyanakkor ösvényeket vágtak maguknak a sűrű aljnövényzetbe, és a fa is károkat szenvedett attól, hogy ráléptek gyökereire. Arguello szerint a páfrányok is eltűntek a fa körül, mivel letaposták őket a látogatók. A parkmenedzser az ösvények egyre növekvő számán kívül nehezményezte a szemetelést is. Mivel a térségben nincs térerő, ezért segítséget kérni is nagyon sok időbe telne.

Egyszóval a hatóság inkább lezárták a területet. A tilalom megsértőit ötezer dolláros (1,9 millió forint) pénzbírsággal és fél évig terjedő börtönbüntetéssel sújthatják.

Arguello szerint a Hyperion látogatói csalódhatnak a látványban, ugyanis az aljáról csak lombokat lehet látni, de a tetejét nem. Az örökzöld mamutfenyő magasságán és akár 7-8 métert is elérő törzsátmérőjén kívül korával is kitűnik: egyes példányok kétezer évnél is idősebbek.

(Forrás: Guardian, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Kizárták az orosz tölgyet az Év Európai Fája versenyből

Az oroszoknak is egyre jobban fájhat az Ukrajna elleni háború: Tugrenyev tölgyét kizárták az Év Európai Fája versenyen.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Semmi jóra ne számíts, ha beteszed a lábad a Föld egyik legveszélyesebb szigetére

Michelangelo-betűtípussal és mobilappokkal is készül a Szent Péter-bazilika 400. évfordulójára a Vatikán

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve
Kvíz: mennyit tudsz a pizzákról?
Hirdetés