A canopyzás nem ismeretlen az extrém sportokat kedvelők számára, de a fák lombjai fölötti száguldást a kevésbé bátrak is nyugodtan kipróbálhatják. Maga a sport Közép-Amerika dzsungeleiből, egészen pontosan Costa Ricából indult világhódító útjára. Az ottani Monteverde Cloud Forest Nemzeti Park hatalmas fáinak lombkoronaszintjén épültek az első drótkötélpályák. Céljuk nem a szórakozás és az adrenalinszint emelése volt, ennél sokkal prózaibb okkal létesültek. Az esőerdőket kutató tudósoknak ugyanis így nem kellett nap mint nap le- és felküzdeniük magukat az ötven–hatvan méter magas fák lombkoronaszintjére, hanem a fák között, a drótkötélpályák segítségével mozoghattak és végezhették a kutatómunkát.

Száguldás Visegrádon...

A canopy ma már szórakozási és sportcélokat szolgál, és a világon egyre több, egyre hajmeresztőbb pályák épülnek. Magyarországon az első igazi canopypálya Visegrádon, a Nagy Villám-hegy lejtőin épült, amely a száguldás élménye mellett pazar panorámát is kínál a vállalkozó kedvűeknek. A tíz szakaszból álló, 900 méter hosszú pálya egyes pontjairól fantasztikus kilátás nyílik a visegrádi várra, a Dunára, és a folyó túloldalán lévő Börzsönyre.

A túra nagyjából egy óráig tart, ami attól függően változhat, hogy a pályán lévő csoport hány főből áll, hiszen egy szakaszon egyszerre csak egy ember lehet a drótkötélen. Indulás előtt mindenkivel aláíratnak egy nyilatkozatot, amelyben vállaljuk, hogy saját felelősségünkre veszünk részt a túrán. A canopyzást egyébként még a tériszonyban szenvedők is bőven bevállalhatják, hiszen minden résztvevő kétszeres biztosítással vághat neki a kalandnak. A szervezők a 3990 forintos jegyár mellé szakavatott túravezetőt, bukósisakot és beülőt is biztosítanak.

Ez utóbbi, illetve a hozzá kapcsolt szerkezet nélkül nem is lehet elindulni a pályán. A csigával és egyszerű fékkel ellátott csúszószerkezetet felcsatolják a drótkötélre, amelybe kapaszkodva, de súlyunkkal a beülőre nehezedve száguldhatunk le az egyes szakaszokon. A szerkezet mellett egy plusz karabinert is a testünkre, illetve a drótkötélre erősítenek a teljes biztonság kedvéért. A kapaszkodónak használt fémszerkezeten fék is van, amelyet a túravezető kézjelei alapján kell kezelnünk, mindez azt a célt szolgálja, hogy lehetőleg ne csapódjunk a szakasz végén található védőhálóba.

A rövid eligazítás után már tényleg nincs más dolgunk, mint élvezni a sebességet és a látványt. Apropó, sebesség: az egyes szakaszokon az átlagsebesség 30–35 km/h, ami kellően gyors a száguldás élményéhez, de mégsem ijesztően nagy a tempó. Bár elvileg egyes helyeken az ötven km/h sebesség is elérhető, jó tudni, hogy a száguldás iramát a fékkar húzogatásával jótékonyan mérsékelni tudjuk. Arra azért nem árt ügyelni, hogy ne lassuljunk le túlságosan, mert akkor egyes részeken előfordulhat, hogy nem jutunk el a célig. Ilyenkor a túravezető siet segítségünkre, tehát aggódni nem kell, hogy a drótkötélen töltjük az éjszakát. A pálya magassága egyébként változó, a legkisebb magasság a föld szintjétől hat méter, a legmagasabb pedig tizennégy.

... és a Mátrában

A visegrádi pálya mellett egyébként a Mátrában is száguldozhatunk: az Adrenalin kalandparkban ugyan csak két szakaszból áll a pálya, de bevezetésnek ez is tökéletesen megfelel. Főként, hogy a két indítótorony között feszülő pálya egy szakadék fölött húzódik. A 230 méter hosszú pályán harmincméteres magasságban száguldozhatunk, miközben a Mátra, a környező falvak és Gyöngyös panorámájában gyönyörködhetünk.

Szerte a világon több száz helyszínen élhetjük ki a sebesség és a száguldás iránti szenvedélyünket, hiszen canopy-, vagy más néven zip-line pályák szinte minden kontinensen működnek. A legjobbak Mexikó, Costa Rica, Thaiföld, Brazília, Chile dzsungeleiben, esőerdeiben találhatók, ezek közül Costa Ricában több is. Egy jó túráért persze nem kell elhagyni az öreg kontinenst, hiszen Európában is több izgalmas pálya található. A legtöbb helyen nemcsak magát a száguldást élvezhetjük, de tájékoztatást és leírást is kapunk az útközben látható természeti látványosságokról, a helyi élővilágról. Az alábbiakban összegyűjtöttük az öt legizgalmasabb pályát.

Volo Dell’Angelo, Basilicata, Olaszország

Európában talán a legizgalmasabb az olaszországi Basilicata tartományban, két festői hegyi falu, Castelmezzano és Pietrapetrosa között húzódó Volo Dell’Angelo, vagyis az Angyal-járat. A két települést két külön kötélpálya köti össze, amelyeken 1400 méter hosszan száguldhatnak a valóban bátor vállalkozók. A negyven euróba kerülő jegyért próbálhatjuk ki a két szakaszt. Az első útvonal, a San Martino-pálya 1020 méteres magasságból indul, a végállomás pedig 859 méteres magasságban van, és a résztvevők 110 km/h sebességre gyorsulhatnak fel.

A másik, a visszaúti szakasz, a Peschiera 1019 méteres magasságból indul, és 888 méteren van a végállomás. Ezen a pályán 120 km/h sebesség érhető el. Mindkét pálya a közel ezerméteres szakadék fölött húzódik, így valóban olyan élményben lehet része az embernek, mintha repülne, és az utazás másfél perces ideje alatt még a panorámában is van idő gyönyörködni. A visegrádi canopypályával ellentétben itt nem ülőhelyzetben, hanem hason fekve, egy trapézszerű eszközbe rögzítve száguldhatunk a mélység fölött. A száguldás végén a fékezésre sincs gondunk, ezt automatikusan végzi a szerkezet, de a lassulás mértéke itt is embert próbáló. A két pálya között mikrobuszokkal szállítják a résztvevőket. Aki ki szeretné próbálni ezt a hajmeresztő repülést, nem árt időben foglalnia a szervező cég honlapján, mert rengeteg a jelentkező.

First Flyer, Jungfrau régió, Svájc

A svájci Jungfrau régióban is adhatunk egyet az adrenalinnak: a First Flyer nevű pályán ötvenméteres magasságban száguldozhatunk a 800 méter hosszú pályán. A rajt a First-hegyi állomásnál található, a végállomás pedig a parányi Schreckfeld falu. A pályán 85 km/h sebességre gyorsulhatunk fel, szintén ülő helyzetben, és a száguldás végén egy rugós fékezőrendszer segít a lassulásban. A pálya különlegessége, hogy egymás mellett négy kötélpálya húzódik, így akár versenyezhetünk is barátainkkal. Az időjárás miatt a canopy-pályát május 4-én nyitják meg, és egészen október 20-ig használható. A First Flyer legfeljebb 120 kilós testtömegig vehető igénybe, az alsó határ 35 kilogramm.

Royal George Zip Line, Colorado, USA

Az Egyesült Államok területén több tucat lélegzetelállító canopypálya közül válogathat, aki arra jár. A Sziklás-hegység vonulatai között különösen sok a lehetőség, ezek egyike a Royal George, ami a leggyorsabb pálya Colorado államban, sőt az egész országban. A pályarendszer tizenegy különböző szakaszból áll, amelyeken akár 88 km/h sebességre is felgyorsulhatunk, mindezt úgy, hogy közben harminc–negyven méter magasan száguldunk a talajszint fölött. A pályarendszer leghosszabb szakasza 526 méteres, utolsó része egy 366 méter hosszú dupla kötél, ahol akár versenyezni is lehet. A siklás egy hetven méter magas toronyban végződik, ahonnan a lejutás további izgalmakat kínál, hiszen innen szintén kötelek és beülő segítségével juthatnak a résztvevők a földre.

El Santuario Canopy, Costa Rica

A canopy őshazájában is számtalan lehetőség kínálkozik az esőerdők lombkoronái között egy jó kis száguldásra. Az El Santuario az ország legnagyobb, és a szervezők szerint egyben a legbiztonságosabb canopypályája. A beülőket úgy alakították ki, hogy siklás közben nem kell a drótkötélhez érni, és a fékezés is automatikus. A pályán 14 indítóplatformról startolnak a résztvevők, három különálló torony, hat függőhíd és három sétaút is található, így az élmény valóban teljes. Ott van Közép-Amerika leghosszabb canopyszakasza is, ami 1310 méter hosszú. Az egyes szakaszokról nemcsak az alant húzódó esőerdőre és a környező hegyekre, de a közeli óceánra is csodálatos kilátás nyílik. A jelentkezők a kalandtúra mellett egy tipikus Costa Rica-i ebédet is kapnak.

Bun-J-Ride,La Clusaz, Franciaország

Nem egészen canopy, de valami hasonló és legalább annyira extrém a franciaországi La Clusaz síterepén található Bun-J-Ride pálya,  ami nem más, mint a síugrás, a canopy és a bungee jumping keveréke. A kellékek itt is hasonlóak, beülő, bukósisak, drótkötelek, csak a szükséges felszerelések kiegészülnek egy pár síléccel (nyáron biciklivel!) és egy közel negyven méter hosszú síugrósánchoz hasonlatos rámpával. A rámpa két oldalán drótkötelet feszítenek ki a sánc vége mögött húzódó folyóvölgy fölé, a jelentkezőket pedig egy, a testre erősített heveder segítségével a rámpa két oldalán futó drótkötélhez erősítik, akik azután síléccel vagy biciklivel száguldanak le a síugrósánchoz hasonlatos alkalmatosságon. A sánc végén az ugró a szakadék fölé zuhan, de a gumikötelek miatt végül finoman a völgy túloldalán lévő végállomásra siklik.