Még október közepén írtuk, hogy az arab városban nekilátnak megépíteni a világ legmagasabb felhőkarcolóját. A változatosság kedvéért Dubajban ismét felépítenek valamit, ami a legnagyobb lesz a világon – így csalogatnának még több vagyonos turistát a városba.

Az Egyesült Arab Emírségek kirakatvárosában a világ legmagasabb világítótornyát fogják felépíteni, mellé pedig a Közel-Kelet és Észak-Afrika legnagyobb jachtkikötőjét. Valahogy így fog az egész festeni:

A tervek szerint összehoznának egy jachtbeállót is, ezzel pedig közel másfélszeresére nőne a dubaji horgonyzóhelyek száma. A közel 2 millió négyzetméteres kikötőben építenének egy terminált az óceánjáróknak is, de plázákat és lakóépületeket is felhúznak majd.

A Dubai Lighthouse 135 méter magas lesz, ezzel pedig a világítótornyok között a legdélcegebbnek számít majd. Természetesen az épület nem csak egy egyszerű világítótoronyra tervezik:

egy luxusszállodát, valamint egy kilátót is magába foglalna, a külső felülete pedig gigantikus kivetítőként is szolgálhat

– így pedig látványos fényjátékokra is lehet majd használni, mint ahogy a bemutató videóban is láthatjuk. A projekt várhatóan 4 éven belül valósul meg.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Hamarosan indul a világ leghosszabb nonstop repülőjárata, ennyi időt kell majd kibírni egyhuzamban a fedélzetén

Sziklaomlás pusztította el Szlovénia legendás sziklaalakzatát

Csapatépítő a Balatonnál, strandszezonon kívül? Megcsináltuk, és nagyon bejött

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
76% Igen
13% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni