Játék közben szökött el otthonról, de most egy darabig nem fog ilyet tenni.

A nem egészen 2 éves Ljuda Kuzina játék közben kóborolt el otthonról, a Moszkvától nyugatra található Szmolenszk régióban fekvő Tyomkinszkinél. A kislány egy közeli erdőben tévedt el és nem találta a hazautat.

A Ljudánál nem volt sem víz, sem étel, mégis képes volt túlélni majdnem négy napon keresztül a vadonban.

Azt egyelőre a szakértők sem tudják, hogy a kislány hogyan élte túl a kalandot, az őt kereső csapatok már majdnem feladták a reményt, mikor meghallották a kislány sírását. Az édesanyával és a kislányával a helyi televíziós társaság a szmolenszki gyermekkórház udvarán, egy játszótér mellett csinált riportot.

A környéket már az eltűnés napján négyszáz helyi önkéntes és a rendőrség is elkezdte átfésülni.

A keresést végző civilek visszaemlékezése szerint az első nap közel jártak a kislány búvóhelyéhez, de akkor még nem vették észre, majd csak a negyedik napon lettek figyelmesek különös hangokra.

Az édesanya elmondása szerint a kislánya megígérte neki, hogy nem fog többet elkóborolni otthonról.

(BBC)

Ez is érdekelhet:

Srí Lankán betiltották a piás elefántlovaglást

Lépjen el az elefánttól és fújja meg a szondát!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
17% Nem, tök jó, hogy van.
59% Azonnal, értelmetlennek tartom.
25% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Így fest a város legmenőbb rooftop bárja
Hirdetés