Ti mennétek vagy idén inkább kihagynátok?

Az eredetileg augusztus végére tervezett 2021-es Kecskeméti Repülőnapot úgy látszik mindenképp meg fogják tartani, ha a járványhelyzet is engedi. Ez derül ki az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis Facebook-posztjából.

Ahogy írják, az elmúlt hetekben rengeteg kérdést kaptak azzal kapcsolatban, hogy az esemény elmarad-e.

A Facebookon azt is közölték, hogy a háttérben már zajlik a szervezés. A tervek szerint bizonyos óvintézkedések mellett megrendezhető lesz a repülőnap, a részletek kidolgozása folyamatban van. Az augusztus 28-án és 29-én megrendezett repülőnapról hamarosan új részleteket közölnek majd.

Ez is érdekelhet:

54 kilós vörös szörnyeteget emelt ki egy horgász a Balatonból

Az egyik pillanatban azt hitte, nem akadt semmi, a másikban már ruhástól kellett a vízbe rontania.

Amikor elmész horgászni és ezt látod, lehet, hogy jobb, ha hazamész

Egy vontatóhajót fél percen át tolt maga előtt egy teherhajó.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Közel félmillió eurót termelt a Trevi-kút egy hónap alatt

Az üzemanyaghiány miatt nem repülnek az Air France-gépek Havannába

Március 15-ig nem indítja újra a Wizz Air a közel-keleti járatait

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
32% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés