Nagyon eltalált valamit.

– Nem hittem volna, hogy ennek a fotónak ekkora sikere lesz – mondta el a készítője, Francesco Mangialavori a Corriere della Sera újságnak. – Szeretném azt gondolni, hogy azért nézték és osztották meg rengetegen, mert felismerték benne Dél-Olaszország egyszerűségét és méltóságát, azt, hogy az idősek ragaszkodnak a szülőhelyükhöz, és ott igyekeznek boldogulni.

A Cosenza provinciához tartozó Civitában vagyunk, egy kis olasz falucskában, amelyet 912-en laknak. Ahogy rengeteg olasz faluban, is itt évek óta megállt az élet. Hatalmas az elvándorlási arány, ilyen helyeken szinte csak az idősek maradnak. A fotón egy idős férfi látható lehetőségeihez képest elegánsan felöltözve, amint a kertjében megtermett citromot igyekszik eladni a falubelieknek. Még mérleggel is készült. A fotó nagyon eltalált valamit, ugyanis többszázezren osztották meg különböző oldalakon, és hatalmas kommentlavina kísér minden egyes megosztást.

– Ez a férfi nem azért áll ott, hogy pénzt keressen. Sok idős embernek, köztük a nagyanyám generációjának az ilyesmi azt jelenti, hogy életben vannak, és nem adják fel a szokásaikat, amik a földeken, kemény munkával, nagy áldozatokkal járó életük során alakultak ki. Az ő áldozataik segítették hozzá az unokákat ahhoz, hogy mi egyetemre mehessünk. Példaként kellene állniuk a fiatalabb generációk előtt – írta egy kommentelő, Vincenzo Fiorini, akinek majdnem ezer lájk érkezett erre a véleményére.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Közel félmillió eurót termelt a Trevi-kút egy hónap alatt

Az üzemanyaghiány miatt nem repülnek az Air France-gépek Havannába

Március 15-ig nem indítja újra a Wizz Air a közel-keleti járatait

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.