Lövöldözés, deszantkodás, ajtóbetörés, túszszabadítás. Budapesttől húsz kilométerre néhány órára hobbirambó lehetsz... és imádni fogod!
A legmegúszósabb céges csapatépítőkön délben rottyan a perkelt és kora délután a kollégák már indulásra készen játszanak a slusszkulccsal a zsebükben. Ha ennél egy kicsit kreatívabb a HR, befizeti a népet egy szabadulószobára vagy paintballra, de ha nem vetkőzik le Klárika a seghivatalból vagy nem lövik pofán a főnit, egy év múlva már alig emlékszik rá valaki, hogy mi is volt a tavalyi kötelező összeröffenésen.
A Fight for Fun kiképzőbázisa nagyon más tészta. Hogy az ötletgazdák, Császár László és Murányi László pontosan milyen egységeknél dolgoztak, hány tárat lőttek ki és milyen célpontokra, hány ajtót rúgtak be és hányszor ereszkedtek le kötélen helikopterből Rambo-késsel a fogaik között, mielőtt felépítették ezt az egészet, azt valószínűleg soha nem fogod megtudni, de abban biztos lehetsz, hogy a srácok értik a dolgukat. Ők ketten hozták össze a Dunaharaszti közelében elterülő katonai élményparkot, ahol egy átlaggéza is kipróbálhatja, milyen érzés lehet néhány órára kiruccanni az ellenséges vonalak mögé.
A Speedzone.hu csapatával együtt meghívást kaptunk, hogy egy verőfényes keddi napon nézzük meg, ki a legkeményebb játékkatona, mi pedig álltunk a dolog elébe. Mivel a Player színeiben csak én voltam jelen, Vályi Pistiék viszont egy kisebb hadsereggel érkeztek, én beugrósként vettem részt a programon, ami azt jelentette, hogy csak akkor kellett aktivizálnom magam, ha valaki lesérült, esetleg nem akarta megcsinálni az adott műsorszámot. Ez aztán a gyakorlatban azt jelentette, hogy végig ott voltam a sűrűjében.
A helyszín Budapest felől az 51-esen haladva, majd a Duna–Tisza-csatornán átívelő híd után azonnal balra fordulva közelíthető meg. A 16 hektáros területen van minden, amit egy wannabe kommandós csak kívánhat magának. Akadálypálya, erdősáv, tó, néhány kibelezett katonai jármű, dagonya, és ha a megrendelő hajlandó még egy kis lóvét beletolni a muriba, akár helikoptert is lehet hívni, sőt, feltételezzük, hogy a szervezők még egy levadászandó renegát őrmestert és a pribékjeit is oda tudnak parancsolni, ha erre mutatkozik igény.
Nekünk ilyesféle úri hóbortokra nem volt lehetőségünk, a helikopterezést inkább meghagytuk VV Gusztiéknak, helyette inkább végigtoltuk az alapcsomagban elérhető négy missziót, és a nap végére így sem maradt senkiben hiányérzet.
Ha valakinek kétségei lennének, akkor tiszta vizet öntök a pohárba: a Speedzone arca, Vályi Pisti a valóságban is pont akkora showman, mint amekkorának a videókban látszik, de az már az első akadálypályán bebizonyosodott, hogy katonásdi közben könnyen megrottyan az ember, ha elkalandozik a tekintete. Szegény Pistinek nagyjából a második ugrásnál jelezte a térdkalácsa, hogy „Szevasz, volt az a régi sportsérülés, tudod...”, aminek köszönhetően saccperkábé egy percet állhattam a partvonalon tartalékos játékosként.
Mivel pedig egy videó többet mond ezer szónál, ezen a ponton inkább átkapcsolok a Speedzone csatornájára.
A program által támasztott fizikai kihívás nem lehet probléma olyasvalaki számára, aki rendszeresen sportol, és még azok is képesek trauma nélkül abszolválni, akik utoljára a gimiben futottak 50 méternél többet. Az egész úgy lett kitalálva, hogy az akadályokat mindenki a saját tempójában küzdheti le, így a nap végére tényleg garantált a kellemes fáradtság. Nem fogsz másnap megdögleni az izomláztól, de érezni fogod, hogy csináltál valamit. Ez persze csak a dolog egyik része, a másikat talán érdemesebb megtapasztalni, mint beszélni róla.
Az operatőrök által kért kötelező összerendeződésektől eltekintve nem volt megállás. Aki azt hitte, hogy ez a muri csak kúszás-mászásból áll, alaposan alábecsülte a Fight for Fun megálmodóinak kreativitását. Volt persze olyan klasszikus akadálypálya is, amihez hasonlók a háborús filmek kiképzésről szóló montázsaiban szoktak szembejönni, de már a második küldetésben sikerült meglepni a csapatokat, hogy az akciófilmbe illő fináléról ne is beszéljünk.
Az egyik misszióban vízre kellett szállni, a másikban egy meredek löszfalon kellett leereszkedni, majd egy lövészárokban, füstgránátok között kellett egy faltörő kost cipelni, miközben a fejünk fölött valaki egy AK-47-esből durrogtatta a vaktöltényeket.
Az összkép nem is állhatna távolabb attól, mint amihez Magyarországon a 21. században csapatépítő címén hozzászokhattunk. Itt nemcsak az ember, de a csapategység is próbára tétetik. Erős túlzás, hogy eléred a fizikai teljesítőképességed határait, de az biztos, hogy ebben tényleg van kraft. Kicsit esel-kelsz, kicsit megtanulsz jobban odafigyelni, hogy mit beszél vagy csinál a másik, kicsit legyűröd a félelmeidet, kicsit úgy érezheted, hogy most tényleg épültél, magyarán egy egészen másfajta élménnyel lehetsz gazdagabb.
Ha HR-es vagy, ennél jobb lehetőséged az elkövetkező néhány évben nemigen lesz a sztárrá válásra.
(főkép: Fight for Fun)