Aztán lehet indulni túrázni.

Ha táborozni megyünk a legtöbben az előző napokban vásárolt zsemlékre hagyatkozunk, ha reggeliről van szó. Pedig a sátrazás és a túrázás nem kell, hogy erről szóljon, meg lehet adni a módját az étkezésnek, csak pár dolog kell hozzá.

Az első és a legfontosabb, hogy legyen nálunk egy mini tűzhely.

Ezeket az eszközöket már viszonylag olcsón meg lehet venni. Kis ráfordítással teljesen új szintre emelhetjük táborozás élményét, a témáról itt írtunk korábban:

2021-ben garantáltan ki fogsz szabadulni otthonról, és ezekre az eszközökre garantáltan szükséged lesz

Utolsó másodperces karácsonyi ötletek leendő túrabolondoknak. Felkészülés a kiszabadulás évére.

Recept:

Azt persze nem állítjuk, hogy frissen sült péksüteményt lehet elkészíteni tábori körülmények között, de egy friss, reggeli muffint azért össze lehet hozni. Szükség lesz hozzá:

  • lisztre (egy bögre)
  • sütőporra (másfél teáskanál)
  • és egy csipetnyi sóra

Lehet hozzá természetesen kevés vajat vagy olajat keverni, hogy ne ragadjon le, illetve a serpenyőbe is cseppentsünk egy kis olajat sütés előtt. Az arányokkal érdemes ízlés szerint játszani, illetve rakhatunk a só mellé egy csipetnyi cukrot is.

Az eredmény valami hasonló lesz:

Tükörtojást, vagy rántottát érdemes hozzá fogyasztani.

Adventure-Journal

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
16% Naná, és nagyon keményen.
34% Igen, de menedzselhető.
49% Szerencsére nem.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés