Egy rejtőző ragadozó nyomában

Kevesen tudják, hogy a Kárpátok nagyobbik macskaféléje, a harminc–negyven kg súlyt is elérő hiúz az Északi-középhegység erdeiben is előfordul. Igaz, harminc évvel ezelőtt még a területen kihalt fajok listáján szerepelt.

Szintén kevéssé ismert tény, hogy a hiúzok évszázadokkal ezelőtt Magyarország egész területén elterjedtek voltak. Mint minden csúcsragadozó, a hiúz sokféle más állatfaj előfordulását, egyedszámát szabályozta. Étlapján a madarak, kisemlősök – különösen a pockok – mellett a nagyobb testű növényevők borjai, legyengült egyedei is szerepeltek. Nem ritkán az elé kerülő róka is a zsákmányaként végezte. A farkasnál sokkal kisebb hiúz hosszú lábaival, széles mancsaival kiválóan képes mozogni a mély hóban, sőt jól mászik fára is.

A középkortól kezdve folyamatosan csökkent a számuk, a Kárpát-medence erdőségeiből felhúzódtak a Kárpátokba. Az utolsó magyarországi példányt 1915-ben lőtték ki. Szlovákiában a nyolcvanas évek elején érvényre jutó szigorúbb vadászati korlátozások nyomán megnövekedett az ott élő hiúzok száma, melyek közül néhány egyed hozzánk is eljutott. Óvatos becslések alapján szakértők úgy vélik, hogy a Börzsönytől a Zempléni-hegységig, vagyis a Kárpátok hazánkba átnyúló részein mintegy öt–tíz példány él.

Vannak, akik csak átlátogatnak hozzánk, kiterjesztve sokszor hatvan négyzetkilométernyi vadászterületüket, mások láthatóan hozzánk tették át székhelyüket. Így például a Zemplén-hegységben élő egyedek már alighanem magyar hiúzok. A hiúztól egyébként nem kell félni, nem támad emberre, ha nem próbáljuk megsimogatni, biztosan nem fog megharapni sem bennünket.

Jön-megy, csak nem látjuk

Az örömteli tényt némileg ellensúlyozza, hogy hiányzik a prémes jószágok hosszútávú megtelepedését és a populáció szaporodását segítő tudományos háttérmunka. Nem tudjuk, mennyi ideig tartózkodnak a magyar oldalon, milyen kapcsolatban vannak az északabbra élő fajtársaikkal (csak telefonon tartják-e a kapcsolatot, vagy meg is látogatják őket?), szaporodnak-e nálunk, mire vadásznak elsősorban, milyen útvonalakat használnak. Jelenleg az Aggteleki Nemzeti Park munkatársai vizsgálják nyomaikat, egyelőre főleg a lábnyomaikat tudják követni a téli időszakban, emellett szőr-, ürülék-, vér- és vizeletmintákat gyűjtenek, de ez egy modern GPS-es, jelkövetős megfigyeléshez képest szinte kőkorszaki módszernek számít.

Nem kérdés, hogy a hiúz újbóli feltűnése örömteli esemény, és optimizmusra okot adó tendencia. Éppen ezért is lenne fontos az olyan kezdeményezések támogatása, amelyek a ragadozó hosszútávú hazai jelenlétét segítenék elő. Nem pusztán arról van szó, hogy feltérképezzék a populáció szokásait, hanem az orvvadászoktól is meg kell védeni őket.

A hiúzokra ugyanis ma is az illegális vadászat jelenti a legnagyobb veszélyt. Bár jelentős bírsággal és többéves elzárással is sújtható az, aki fegyvert emel e ritka ragadozóra, sajnos a tett felderítése nem mindig sikeres. Még kölyökhiúz elejtéséről is tudnak a szakemberek, pedig ilyen alacsony egyedszám mellett minden példány elvesztése nehezen pótolható veszteséget jelent a teljes hazai állomány szempontjából.

Itt lehet a segítség

A WWF Magyarország 2000 után kezdett foglalkozni a hazánkba látogató hiúzokkal. „Hiszünk benne, hogy ha mi is teszünk annak érdekében, hogy a fajra több figyelem irányuljon, valamint támogatjuk a hozzá kapcsolódó kutatásokat, azzal hozzájárulunk hazai fennmaradásához” – mondta Gálhidy László, a WWF Magyarország erdővédelmi projektvezetője.

A WWF Magyarország jelenleg arra törekszik, hogy a terepi kutatást a lehető legmodernebb eszközökkel segítse. Idén ősszel az alapítvány megkapta az engedélyt egy hiúz befogására, és nyomkövető nyakörvvel történő ellátására.

Amennyiben a befogás sikeres, az állatot elkábítják, majd vér- és DNS-mintát vesznek tőle, és felszerelik rá a rádiótelemetriás nyakörvet. Ez a szerkezet egy éven keresztül egy speciális SIM kártya segítségével háromóránként küld információt műholdon keresztül arról, merre vándorol az állat.

A különleges nyakörv által közvetített jelekből megtudhatjuk, mikor merre jár az állat, mikor vadászik, és mikor alszik. Ezek az információk kiemelten fontosak, hogy megismerjük a magyar hiúzok viselkedését. Az állat húsz–huszonöt percig eszméletlen az altatótól, ezután felébred, és sértetlenül folytatja életét, immáron fontos információkat szolgáltatva a kutatóknak.