Ételt, gyógyszert, fontos küldeményeket szállított a rászorulóknak, de a postától egy fillért sem kapott a fáradozásaiért.

A Kaliforniában található Sierra megyében manapság imádják a téli szezont. A környéken rengeteg sípálya működik, a helyiek és a turisták is élvezik a sok, jó minőségű havat, a lankás lejtőket, a csúszkálást, az ünnepi hangulatot. Ez azonban nem volt mindig így. Sierra megyében sokáig rettegve várták a telet, mivel a hideg évszak beköszöntével rendszerint olyan problémákkal szembesültek, amiket csak nagy küzdelmek árán tudtak megoldani. Az 1800-as években gyakran annyi hó esett, hogy a nagyobb hágók hónapokon keresztül járhatatlanná váltak, ennek következtében a környékbeli települések télen rendszeresen elszigetelődtek a külvilágtól. A helyi telepesek, akik főként bányászattal foglalkoztak, sokáig nem jutottak hozzá alapvető élelmiszerekhez és gyógyszerekhez. Amikor elkezdett havazni, a posta nem vállalta a kézbesítést, de nemcsak ők, lényegében senki nem mert nekivágni a Kelet-Nevadáig húzódó veszélyes útvonalnak.

Egyetlen ember volt hajlandó megküzdeni a több mint 144 kilométeres, járhatatlan útvonallal: a nagy kabátot és széles karimájú kalapot viselő John Thompson.

A Hócipő Thompsonként elhíresült férfi húsz éven át havonta kétszer, sílécen teljesítette a haláltúrát, amivel kvázi életben tartotta a Sierra megyei kis közösségeket, de egyéb hőstettek is fűződnek a nevéhez. A korabeli beszámolók szerint Thompsonnál a kézbesítés során nem volt se sátor, se takaró, de még iránytű vagy térkép sem. A férfi egy pár, 3 méter hosszúságú síléccel vágott neki az útnak, amit rendszerint öt nap alatt tett meg oda-vissza. A norvég származású Thompson a fagyos túrára mindössze némi gyufát és maréknyi szenet vitt magával. Utóbbival az arcát kente be, hogy megóvja a szemét a hóvakságtól. A síelő postás a léceit hócipőknek nevezte, ezért Hócipő Thompson (Snowshoe Thompson) néven vonult be az amerikai történelembe. Thompson az úgynevezett Johnson's Cutoff nevű útvonalon haladt végig, amely többek között érintette a 2250 méter magas Echo csúcsot is, ezért a túra több része függőleges mászásból és ereszkedésből állt.

A krónikák szerint több mint két évtizeden keresztül kézbesített az említett szakaszon, és a meglehetősen nehéz körülmények ellenére egyszer sem hibázott. Pedig a norvég tempója elég nagy lehetett, mivel az oda-vissza csaknem 300 kilométeres túrát mindössze öt nap alatt tette meg. Az odaút rendszerint három napig tartott, vissza pedig két napon keresztül jött. Odafelé azért ment lassabban, mert sokszor mázsás csomagokat vitt azokba a falvakba, amik elérhetetlenné váltak a hóesés miatt. John Thompson húsz éven keresztül végezte a munkáját Sierra megyében, de a szövetségi kormánytól soha egy fillért sem kapott a fáradozásaiért cserébe. Thompson általában a feladóktól és a címzettektől kapott juttatásokat, a környéken nagy tisztelet és szeretet övezte, nem véletlen, hogy őt tartják a kaliforniai síelés atyjának.

A legenda

Több mint 200 év távlatából nehéz pontosan meghatározni, hogy John Thompson hőstetteiből mennyi az igazság, és mennyi a szájhagyomány útján terjedő legenda. Vegyük például Thompson becenevét, a hócipőt. Ez a kifejezés akkoriban egy elterjedt gyűjtőfogalom volt, akkoriban minden havon közlekedésre alkalmas eszközt hócipőnek hívtak. A kanadai hótalpaktól kezdve a skandináv országokban elterjedt síléceken át a kezdetleges korcsolyákig minden hócipő volt a köznyelvben. A leírásokból egyébként pontosan kiderül, hogy Thompson hosszú lécekkel csúszott, így ma már alighanem Síléc lenne a beceneve Hócipő helyett.

Thompsonról anno az újságok is írtak, több korabeli híradásban is szerepel a síelő postás neve, de vele kapcsolatban vannak olyan történetek is, amelyeket érdemes fenntartásokkal kezelni. Az egyik írásos emlék szerint például Thompson egy több mint 50 méteres zuhanás után nemcsak, hogy életben maradt, hanem egyenesen fel is pattant az esést követően.

Kenneth Bjork a Norvég-Amerikai Történelmi Társaság megbízásából kutatta Thompson életét és a róla szóló híradásokat. Bjork kutatásából kiderült, hogy John Thompson Jon Torsteinson Rue néven született egy norvég farmon Telemark régióban 1827. április 30-án. Thompson apja gyerekkorában meghalt. A hócipős legenda 10 éves korában az édesanyjával és a bátyjával emigrált az Egyesült Államokba. A család először Illinoisban telepedett le, majd előbb Missouriba, később Iowába költöztek. Édesanyja halála után Thompson előbb Wisconsinba, majd 1852-ben Kaliforniába került. Ekkoriban az Egyesült Államok nyugati partján már nagyban tombolt az aranyláz, aminek a norvég-amerikai fiatal is részese volt. A bányászattal viszonylag korán felhagyó Thompson később a Sierra lábánál fekvő Placerville közelében kezdett gazdálkodni.  Kézbesítéssel csak 1855-ben kezdett foglalkozni, amikor a Sacramento Unio nevű újságban megjelent hirdetésben levélszállítót kerestek.

Sam bácsinak levélszállítóra van szüksége.

– ezzel a szöveggel keresték azokat a bátor jelentkezőket, akik hajlandóak voltak nekivágni a fent taglalt haláltúrának.

A hirdetés felkeltette Thompson érdeklődését is, aki a lehetőségen felbuzdulva otthon készített magának egy pár sílécet. A tölgyből készült lécet megpróbálta a gyermekkori emlékei alapján elkészíteni, a végeredmény nagyjából olyan lett, mint egy tradicionális norvég síléc kezdetleges változata. A lécekhez tartozott egy hosszú, erős rúd is, amivel Thompson remekül szabályozta a sebességét, de képes volt gyors irányváltásokra is.

A sílegenda a jelentkezés előtt gyakorolni kezdett, hogy visszaszerezze a tudását, mivel csaknem két évtizede nem állt lécen, amióta a családjával elhagyta Norvégiát.

A jelentkezők közül végül Thompson bizonyult a legrátermettebbnek, a feladatot pedig több mint két évtizeden át tökéletesen ellátta. A nevéhez nemcsak sikeres kézbesítések fűződnek, hanem szabályos hőstettek is. Egy alkalommal a síelő postás négy ember életét mentette meg, a mentőakció során 10 nap alatt összesen 643 kilométert tett meg sílécen és lóháton.

(Wikipédia, Norwegian-American Historical Society, Adventure Journal)

Ez is érdekelhet:

És ezt olvastad már?
Bormio – nem csak a téli sportok szerelmeseinek