A New York Times 2006-ban dokumentumfilmet készített a párizsi szatirikus lap szerkesztőségéről, akik éppen akkor vitatták meg, hogy címlapra tegyék-e a dán Jyllands Posten Mohamed prófétát ábrázoló karikatúráját. A dán magazint, sőt később dán és más nyugat-európai országok nagykövetségeit akkor már komoly támadások érték, így a szerkesztők tudták, mire vállalkoznak. Arra az értelmetlen és brutális akcióra, ami 2015. január 7-én érte a szerkesztőségüket, viszont senki sem számított.

Közben az utcára került a magazin első száma a támadás óta, amit ezen a linken megnézhetsz. A szokásos hatvanezer helyett, ezúttal hárommillió példányt nyomtak belőle.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Élet a sziklák árnyékában, avagy a világ egyik legfurcsább városa

Közel félmillió eurót termelt a Trevi-kút egy hónap alatt

Az üzemanyaghiány miatt nem repülnek az Air France-gépek Havannába

A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés