Sör és virsli, úttörők és kisdobosok, a párt, és a lelket melengető szocializmus. Időutazunk, és végignézzük a huszadik századi Május elsejéket. Úttörőcsapat, vigyázz!

Az egyik első kommunista Május elsejénk Rákosi elvtárssal és bandájával, 1950

Emlékszem, amikor még általános iskolában, valamikor a nyolcvanas évek első felében kivonultunk a bicskei pártház elé, a fiúk fehér ing kék rövidnadrág, a lányokon dettó, és a kezünkön színes kartonkorongokkal valami koreográfiát adtunk elő a helyi pártfunkcionáriusok előtt. Valahogy az a gyanúm, hogy Észak-Koreában ezt a dolgot jobban csinálják, de nem ez volt a lényeg, mert felvonult az ifjúság, a szocializmus jövője, és együtt pörögtünk, forogtunk, forgattunk a kartonkorongokat a kezünkön. Elképesztően balfasz látványt nyújthattunk.

Még mindig az ötvenes évek

Utána a pártházzal szembeni parkban zajlott a majális, olcsó sör és virsli aláfestéssel. Elmosódva még vattacukrot látok, barnás sörösüvegeket markoló férfiak alakjait, a lombokon átszűrődő csalóka napfényt, szóval olyasmit, amit egy szocialista Renoir – egy Renoir elvtárs – szívesen megfestett volna.

Ez már a hetvenes évek, starring Kádár János.

Egyik kevés gyerekkori emlékem egyike, hogy emlékszem arra a pillanatra, amikor meghalt Brezsnyev. Brezsnyev volt az akkori Putyin, a nagy Szovjetunió első embere. 1982 volt, és majdnem hat éves voltam, és nem sok emlékem van ezekből az időkből. Egy újság címlapján csak az ő fényképe volt, megkérdeztem apám, hogy kicsoda a bácsi. Arra már nem emlékszem, mit válaszolt, de anyám szólt neki, hogy ne mondjon ilyeneket, mert aztán visszamondom az óvodában, és kinek kell az. Apám jó párszor mondott olyasmit, amit anyám szerint nem kellett volna hallanom.

Megérkeztünk a nyolcvanas évekbe
Nemzeti egység!
Úttörők

Vissza az iskolához. A bicskei II.-es számú általános iskolában volt pár lelkes vonalas tanár, nem véletlen, hogy mi voltunk a kettőezer valahányas számú Forgách Antal úttörőcsapat. Emlékszem, énekórák előtt már a szünetben el kellett kezdeni énekelni, mert a tanárunk már a folyosóról szerette hallani, hogy vidáman danolunk.

Mintha egy jelenet lenne az Egészséges erotikából (ami fekete-fehér volt, nem kell kommentelni, köszönjük) 1985
Kis kikacsintás a jelenre: Városliget
Kádár elvtárs megöregedett. 1985

Mivel a tananyag része volt a szovjet himnusz és nem egy orosz népdal, '89-ben és '90-ben főleg ezeket szerettük énekelni óra előtt. (A tanárnő olyan orosz dalokat is megtanított nekünk, amik benn sem voltak a tankönyvben! A Csunga csanga első versszakát a mai napig tudom, bár fogalmam sincs miről szól.) Azt hiszem, a magunk kissé pofátlan, passzív ellenállásos módján így sirattuk el, hogy ez az elvtársas móka véget ér. Pár éve még a mozgalmiságunk lelkes jelének vette volna a tanárnő, a rendszer bedőlésével már egyértelműen provokáció volt.

Még egy Kádár kisdobosokkal, 1985.

Szóval énekeltük, hogy hogy „éljen a Szovjet hatalma, egysége: A nép így akarta s megalkotta í-í-így”, amikor bejött a tanárnő, letette a naplót az asztalra, végignézett rajtunk, majd így szólt.

"Ezt többet már nem kell énekelni."

Vége volt.

(Fotók: a csodálatos Fortepan.hu)

És ezt olvastad már?
Új-Zélandnak nincs legszebb helye, mert minden gyönyörű