Nem feltétlenül a hűvös időjárás jut eszünkbe a napsütést merőkanállal faló Egyesült Arab Emírségekről, pedig a parázsló sivatagi országnak akad olyan pontja, ahol alkalmanként fel kell kapni a nagykabátot. De nem csupán ezért rendhagyó hely Rász el-Haima. Megnéztük.
A Perzsa-öböl mentén elterülő város és közvetlen környéke egyedi természeti adottságainak köszönhetően az Emírségek feltörekvő úti céljai közé katapultálta magát, sőt mi több, a már alapvetésnek tartott fenntartható turizmus egyik ottani élharcosa.
Rász el-Haima alig több mint egy órányi autóútra található a sziporkázó Dubajtól, nyugalmi mutatója viszont klasszisokkal jobb eredményeket ért el a pulzáló metropoliszhoz képest.
Nem véletlenül választják szívesen a dubajiak, ha ki akarnak szakadni egy picit a mindennapokból.
Errefelé egy csomagban megkapják a hegyeket, a sivatagot és tengerpartot – utóbbiból összesen hatvannégy kilométernyi szakaszt, de csöppet sem elhanyagolható szempontként a dubaji strandokhoz képest itt úgy lehet leszúrni a homokba a napernyőt, hogy utána nem lóg be a szomszéd törölközője a privát szféránkba.
A táj néha hirtelen változik, akad olyan pillanata, ahol konkrétan a sivatag és a hegyek találkozásánál posztolhatunk.
A vonulatok miatt kedvelt kirándulócélpont a Hadzsar-hegység, legyen szó hátizsákos-sátras túrázásról vagy luxusvillákban ejtőzésről, kiegészülve olyan izgalmakkal, mint a Bear Grylls Explorer Camp, ahol túlélési technikákat lehet elsajátítani, de aki kétlábas trappolás helyett gázkart húzna vagy pedált taposna, az is megtalálja a számításait.
A városból kifelé menet az ország legmagasabb hegyét megcélozva nyugalmas körülmények között lehet vezetni. Az 1934 méterig nyújtózkodó Jebel Jais-re vezető etapokon ugyanis – hétköznap délelőtt – olyannyira ismeretlen fogalom a dugóban araszolás, hogy az odafelé vezető úton egészen pontosan hat darab jármű jött szembe, egyet pedig sikeresen megelőztünk.
Nemcsak megnyugvást, hanem adrenalint is találni a Jebel Jais-n, ahol aperitifként kipróbáltuk a helyi visegrádi nyári bobpálya emírségekbeli nagytestvérét, a Jais Sleddert.
Kellemes, biztonságos, kevés fékezés esetén nyolc percig tartó lefelé repesztés ez 1840 méteren keresztül, letaglózó hegyi kulisszákkal és néha meglehetősen éles hajtűkanyarokkal.
A kétszemélyes jármű maximális sebessége 40 km/óra körül van, bár egy magamfajta Miss Daisy jóval többnek érezte a talaj közelsége miatt.
A főattrakció viszont a világ egyenesen leghosszabb drótkötélpályája, aminél stílusosabb átkelést egy másik hegyre aligha lehet elképzelni.
Alapos beöltöztetést és eligazítást követően kisbusszal visznek fel a zipline startvonalához; ténylegesen az az a pont, ahol fogalmunk se nagyon lehet, mi vár ránk (ha csak nem szpojlerezzük el egy videóval), a pulzusunk meg a ragyogóan kék égbolt alját karcolgatja.
A totál biztonságos átslisszanás mindössze másfél percig tart a 2,83 kilométeres Jais Flight-on és a megszokott beülős módi helyett majdhogynem szuperhős-pozícióban történő repülést jelent. Ez idő alatt vagy csukva tartjuk a szemünket és csak a sokkhatás elmúlását várjuk, vagy megpróbálunk minél többet befogadni a berobbanó csodás tájból, de akárhogy is, az akár 160 km/órás (!) észveszejtő planking-száguldás olyan élmény, amit az egész világon csak itt lehet megélni.
Miután a szívdobogás visszakapcsolt normál fokozatba, kaphattuk elő a pulcsit és – nem elírás – a kabátot.
Az Egyesült Arab Emírségek legmagasabban fekvő éttermének teraszán hiába kacsintott be a nap, a szél és a hűvösebb levegő miatt még egy csésze forró tea sem tűnt elvetendő ötletnek.
Nem véletlenül járnak ide sokan Dubajból hűsölni; az átlaghőmérséklet mintegy tíz fokkal alacsonyabb, ami különösen nyáron esik igazán jól, ilyentájt, a téli évszakban azért karcosabb. A 1484 By Puro étterem nevében rejlő szám elárulja, hogy a tengerszinthez képest milyen magasan majszolhatunk el egy hamburgert kolosszális panorámával a háttérben. Környékbeli alapanyagokból készült ételek mellett a nemzetközi konyha legjavát prezentálja többek között reggeli klasszikusokkal, pizzákkal, salátákkal, tésztákkal, levesekkel, koreai BBQ-csirkeszárnyakkal, steakekkel és kencékkel, tényleg a világ minden tájáról találni valamit.
Rász el-Haima legmeditatívabb élményét viszont a Suwaidi Pearls nyújtotta. A lassan csorgó csónakkal megközelíthető hely az Emírségek egyetlen hagyományos gyöngyfarmja.
Az oda-vissza vízitaxizással együtt egy délutánt lefedő program egyszerre informatív, bensőséges és megható, a befogadott rengeteg információt hagyja leülepedni, az autentikus és eredeti eszközök (a gyöngyhalász hajótól a távcsőig) pedig valóságos időutazást jelentenek egy olyan korszakba, amikor még nem az olaj, hanem az értékes gyöngyök jelentették a fő megélhetést a vidéken.
A múltból olykor egészen szívfacsaró gyöngyhalász-történetek, a jelenből pedig valódi igazgyöngyök kerültek elő.
És ha már időutazás, a hétezer éves város történelméről a helyi nemzeti múzeum mesél, a kanyargós lépcsőkkel megközelíthető Dhayah erőd is érdekes, mint ahogyan bármelyik arab város soukja (piaca) is a kötelezők között említendő. Rász el-Haima ugyan álmosabb tempójú, mint Dubaj vagy Abu-Dzabi, nincs annyi luxusszállodája, és csillogó étterme, ellenben sokkal természetközelibb, vaskos múltja miatt autentikusabb hely, és hát ahogyan az kiderült, adrenalinfröccsel is egész jól áll.
A cikk Rász el-Haima turisztikai hivatalának segítségével valósult meg.
(Fotók: raktda.com)