Cserébe két holttestet is találtak benne.

A New Yorkot és Ontariót elválasztó vízesésben több, mint 168 ezer köbméter víz zúdul le benne percenként – na ezt állították le teljesen 1969-ben. Az ok, amiért a Niagara folyóból induló vízesésegyüttes „vízforgalmát” teljesen megszüntették, az volt, hogy a hatvanas években egyre jobban aggódtak a geográfusok és kutatók, ugyanis a folytonos sziklacsuszamlások miatt az egész vízesés eróziója esélyesnek látszott.

Így amerikai és kanadai megegyezéssel öt teljes hónapra elterelték a víz forgalmát a Patkó-zuhatag felé, hogy a kiürült mederre és láthatóvá vált sziklákra acélcsavarokat és kábeleket szereljenek, melyekkel stabilizálták a Luna-sziget, valamint a Menyasszonyi fátyol-zuhatag szikláit.

A vízesés természetes megőrzése már a 19. század óta kihívást jelent a vízesés gondviselőinek. A 69-es teljes leállítás alatt pedig nem csak mérnökök, hanem az amerikai hadsereg tisztviselői is végigpásztázták a medret és két holttestet is találtak, ami igazából nem olyan sok, ha a Niagaránál elkövetett öngyilkosságokra gondolunk.

Kíváncsiak vagyunk, ha most „leengednék”, mi mindent találnának benne, Bizonyára nagyon sok mobilt meg drónt. Mindenesetre elég döbbenetes látványt nyújt víz nélkül – és tegyük hozzá, vízzel ezerszer gyönyörűbb!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Semmi jóra ne számíts, ha beteszed a lábad a Föld egyik legveszélyesebb szigetére

Michelangelo-betűtípussal és mobilappokkal is készül a Szent Péter-bazilika 400. évfordulójára a Vatikán

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve