A dán Givskudban mernek nagyot álmodni. Ha állatkerti lakók lennénk, alig várnánk, hogy megépüljön.

A Givskud állatkert a jövőben szeretné bővíteni és felújítani intézményét, ennek kapcsán kérték fel a Bjarke Ingels Groupot, hogy készítsenek látványterveket a Zootopia névre hallgató új koncepcióhoz. Ha valóban ilyen lesz az 1969-ben nyitott állatkert, akkor kétségtelen, hogy forradalmat indíthatnak el a műfajban. A tervek szerint amolyan szafariélményt kombinálnának egy átlagos városi állatkerti látogatással, amelynek lényege, hogy a látogatók vannak elzárva, míg az állatok sokkal nagyobb területen, a természetes életmódjukhoz hasonló körülmények között élnek, mozognak.

Az embereket nem csak elzárják, hanem el is rejtik az állatok elől, ugyanis a kilátók belesimulnak a környezetbe, így a lakók nem érzik azt, hogy folyamatosan az arcukba bámulnak a kétlábú látogatók.

A tervek szerint kerékpárút, magasvasút és csónaktúra is lesz a park területén. Ha minden úgy halad, ahogy a dánok megálmodták, akkor az első fázist 2019-ben adják át.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Elég ez az egy hiba, és máris rossz reptéren köthet ki a poggyászod

Hamarosan indul a világ leghosszabb nonstop repülőjárata, ennyi időt kell majd kibírni egyhuzamban a fedélzetén

Sziklaomlás pusztította el Szlovénia legendás sziklaalakzatát

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
77% Igen
12% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni