A rózsaszínű ruhákat kedvelő hölgy az észak-koreai állami tévé legismertebb szpíkere, és állítólag igazi sztárnak számít a hazájában.

Azért írtuk, hogy állítólag, mert a sztálinista diktatúrából érkező híreket illik kettővel osztani, és ott állítólag Kim Dzsongunt is imádják az emberek, de Szaddámot is imádták az emberek, meg Caucescut, aztán kiderült, hogy mégsem szeretik annyira.

Li Csun-ri fontos ember, aki több rezsimváltást is átélt már, és valószínűleg fontos ember az állami tévénél, mert ő jelentette be Kim Ir Szen 1994-es és Kim Dzsongil 2011-es halálhírét is. Íme a történelmi bejelentés, ami után egy ország gyászolt két hónapig.

Kim Dzsongun is bízik benne, ő is úgy érzi, hogy a hatvanas éveiben járó hölgy továbbra is a párt szócsöve maradhat a nép felé.

Így jelentette be Li Csun-ri a sikeres hidrogén bomba-tesztet 2016 január elején.

Ezek után Erős Antónia kicsit laposnak tűnik, nem?

(Forrás: Business Insider)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Hamarosan indul a világ leghosszabb nonstop repülőjárata, ennyi időt kell majd kibírni egyhuzamban a fedélzetén

Sziklaomlás pusztította el Szlovénia legendás sziklaalakzatát

Csapatépítő a Balatonnál, strandszezonon kívül? Megcsináltuk, és nagyon bejött

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
76% Igen
13% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni