Izraelben jól megfér egymás mellett a történelem, a vallási kultúra és a vibráló, európai hangulat.

A negyed magyarországnyi méretű, de kilencmillió lakosú Izrael egy igazi vallási központ, három nagy világvallás zarándokhelye is itt van, de a szent helyek mellett igazán európai strandokkal, vibráló nagyvárosokkal is találkozni, miközben az ország a világ élmezőnyében van a boldogságindex alapján.

Persze nem csoda, tényleg tele van fantasztikus látnivalóval ez a Földközi-tenger keleti partján fekvő parányi állam. Izrael északon Libanonnal, keleten Jordániával, Szíriával, délnyugaton Egyiptommal határos, az ország északi és nyugati részén mérsékelt mediterrán, míg a többi területen szubtrópusi sztyepp, illetve szubtrópusi-trópusi sivatagi éghajlat jellemzi, tehát igen változatos.

Jeruzsálem, Tel-Aviv, Názáret, a Holt-tenger, a sivatag és az olajfák mind-mind olyan hívószó, amit látni kell.

Izrael fő- és legnagyobb városa Jeruzsálem, amely a világ egyik legősibb települése - a város mellett egy 9000 éves település romjaira bukkantak, majd a Dávid városa néven ismert városrész a Kr. e. 4. évezredben népesült be. Három nagy világvallás zarándokhelye, a képen látható Siratófalat milliók látogatják meg minden évben.
A Templom-hegy egy beépített hegy Jeruzsálem óvárosában, amelyet a judaizmus és az iszlám is szent helyként tisztel, de jelentős a kereszténység számára is.
Izrael második legnagyobb városa a félmilliós Tel-Aviv a Földközi-tenger partján fekszik és az ország gazdasági és kulturális központja. Na meg a lüktető, európai hangulaté és a tengerparti buliké.
Az ország északi részét található Názáret is ismert mindenki számára, jelentős turistaközpont és zarándokhely, elvégre a keresztény hagyomány szerint ez a város az isteni akarat kinyilatkoztatásának helye, a názáreti Jézus gyermekkorának helyszíne.
Észak-Izrael legnagyobb városa és az ország harmadik legnagyobb, egyben Izrael legbékésebb városa Haifa. A Földközi-tenger partján, a Haifai-öbölben fekvő települést a Kármel-hegyre és annak lábához építették. A bahái kert Izrael leglátogatottabb botanikus kertje.
Az UNESCO Világörökség részét képező Akko is a Haifai-öbölben fekszik, egy félszigeten, és egy helyenként 150 méter széles erődítmény védi. Több mint négyezer éve lakott város.
A Holt-tenger a világ egyik leghíresebb tava Izrael és Jordánia határán fekszik. Vize nyolcszor annyi sót tartalmaz, mint az óceánok vize, nem is élnek meg benne magasabb rendű élőlények. A turizmus kedvelt célpontja, lehet benne lebegni.
A Negev-sivatag Izrael közel 60%-át elfoglalja, a népességnek azonban alig tíz százaléka él itt. Érthető okok miatt.
Tel-Aviv déli részén található Bat Jám város tengerpartja önmagáért beszél.
Caesarea Maritima vagy egyszerűen palesztinai Cézárea történelmi város Izrael tengerpartján. Tel-Aviv és Haifa között mintegy félúton feküdt, a mai Caesarea település mellett. Már a Kr. e. 4. században állt itt egy erőd.
Eilat városától nem messze található a Vörös Kanyon, mely Izrael egyik leglátványosabb természeti képződménye.
Izrael zászlaja.

Ez is érdekelhet:

A világ egyik legszebb szigete, amelyet még nem leptek el a turisták: Srí Lanka

A pici indiai-óceáni sziget, mely korábban a teáról volt híres, ám azóta nem Ceylonnak hívják. Viszont továbbra is elbűvölő.

A hét célpontja-sorozat

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

Te bejártad már a városod minden egyes utcáját?

A szögegyszerű szlogen, ami fél évbe és rengeteg pénzbe került

További cikkeink a témában