A Népszava értesüléseit az OMSZ kommunikációs vezetője, Győrfi Pál is megerősítette.

Kerékpáros mentőegységek kialakítását tervezi az Országos Mentőszolgálat, amellyel gyorsítaná a bajbajutottak elérését.

Az OMSZ állomásvezetőinek most fel kell mérniük, hogy a mentőápolók közül kik azok, akik – többletpénzért cserébe – vállalnák, hogy dolgoznak egy új, biciklis mentőegységben.

A bringás mentőket elsősorban városokban vetnék be, különösen azokon a területeken, ahonnan az átlagosnál is több a hívás – ilyen a főváros, illetve a közép-magyarországi régió.

Az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője, Győrfi Pál megerősítette a Népszava információját, és hozzátette,

a fővárosban jövő tavasszal indul ez a program, jelenleg a kerékpáros mentés feltételeinek kialakítása zajlik, a tesztüzem pedig heteken belül elkezdődhet.

Terveik szerint a főváros belső, forgalmas területein találkozhatnak majd az emberek a kerékpáros elsősegélynyújtókkal, de hozzátették: kedvező tapasztalatok esetén ezt a mentési módszert akár más városokra is kiterjeszthetik.

Az OMSZ a külföldi példákat is tanulmányozta, ez alapján dönti majd el, hogy pontosan milyen formában vezetik be a biciklis mentés rendszerét:

  • Párizsban például a belvárosi kerületek szűkebb utcáiban vetik be a biciklis mentőket, akik amolyan mobil orvosi rendelőként is működnek.
  • London belvárosában is negyven kerékpáros mentő dolgozik, évente mintegy 16-17 ezer hívásra érkeznek elsőként a kerékpáros mentők. Átlagosan hat perc alatt ott vannak a bajbajutottaknál.

(Fotó: Twitter / LAS Cycle Team)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Élet a sziklák árnyékában, avagy a világ egyik legfurcsább városa

Közel félmillió eurót termelt a Trevi-kút egy hónap alatt

Az üzemanyaghiány miatt nem repülnek az Air France-gépek Havannába

A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
11% Igen, tetszett.
24% Igen, de csalódás volt.
23% Még nem, de megnézem.
42% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés