Eközben Pakisztánban…

Ha egy járat késik, az nagyon idegesítő tud lenni, de a polgári repülés történetében még kevesen akadtak ki annyira, mint az az utas, aki az iszlámábádi repülőtéren értesült arról, hogy nem indul időben a Gilgitbe tartó járat.

Persze vannak, akik az ilyen híreket sztoikus nyugalommal fogadják, mint az élet elkerülhetetlen velejáróját, és belátják, hogy nincs mit tenni, ez az a pillanat, amikor a türelem a leghasznosabb erény. Aztán vannak, akik kiakadnak, káromkodnak, a légitársaság illetékeseivel ordibálnak.

Aztán vannak, akik még tovább viszik a dolgot, és felgyújtják saját poggyászukat. Ott helyben, a reptéri váró közepén.

Pontosan ezt tette egy utas, aki a Pakistan International Airlines (PIA) járatával járt pórul.

A Gilgitbe tartó PK-607-es járatnak múlt héten csütörtökön helyi idő szerint reggel hétkor kellett volna elindulnia, majd először technikai okok miatt késleltették az indulását. Nem sokkal később a rossz helyi időjárás miatt a járatot végleg törölték.

Ezt követően több utas is üvöltözni kezdett, lökdösni kezdték a légitársaság alkalmazottait, de egy bizonyos utas úgy érezte, hogy ez a módja az elégedetlenség kifejezésének nagyon szegényes formája, ekkor gyújtotta fel saját holmiját.

A repülőtéren dolgozó tűzoltó egység (egy férfi poroltóval) szerencsére gyorsan eloltotta a tűzet, és senkinek sem esett baja.

A gyújtogatás és az ordibálás ellenére a járatok törlése Pakisztánban gyakran megesik, rendszerint a fentebb említett ürügyekkel – technikai okok, rossz időjárás – törölnek belföldi és nemzetközi járatokat is. Tüzet azonban ritkán kell oltani.

A légitársaság szóvivője egy helyi lapnak elmondta, hogy az utasokat az újabb, pénteken induló járat indulásáig egy szállodába vitték – a protokollnak megfelelően.

- Egy légitársaság sem kockáztatja meg, hogy veszélyes időjárás ellenére elindítson egy járatot – mondta a szóvivő.

A Dawn című helyi lap szerint a légitársaság hajlandó volt agyvonalúan megfeledkezni a gyújtogatásról, és nem indítanak eljárást a férfi ellen. Utóbbi szerencséjére a rendőrség sem foglalkozik az esetével.

Azt mondjuk nagyon valószínűleg tartjuk, hogy ha a Liszt Ferenc B termináljába lobbantja lángra valaki a bőröndjét, akkor nem úszta volna meg ennyivel a dolgot.

Ez is érdekelhet:

Ha utazás és november, akkor most ezek a helyek izgatják a fantáziánkat - Roadster

Nincs meglepetés: többségében olyan helyeket ajánlunk egy kis novemberi triphez, ahol még nagyokat kanalazhatunk a napfényből az év utolsó előtti hónapjában. Buenos Aires Amíg az északi féltekén a télre készülünk, addig a máshol virágok díszítik az utcákat, zöldellnek a fák, és egyre fokozódik a nap ereje - vagyis tavasz van.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Az art deco stílusú budai erőmű, ahol az egész Csernobil sorozatot leforgathatták volna

Idegenvezetés a szexmunkások kirakatainál? Városnézés spanglival a kezedben? Lesz egy kis gond

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés