“Ügyesebbek”, mint gondolnád.

Két thaiföldi turista a héten úgy döntött, megnézi magának Londont. Nina Spencer és barátnője, Toi azonban nem járt szerencsével az angol fővárosban, ugyanis a Cambridge Circus környékén meglopták őket. Megálltak egy zebránál, vártak, és amikor átkeltek, a z út túlfelén Toi észrevette, hogy táskájából eltűnt a tárcája, és belőle 400 font, mintegy 140 ezer forint.

Csakhogy most jön a csavar.

Mivel egy szelfibottal végig vették magukat, utólag észrevették, hogy lefilmezték a zsebtolvajokat. Többet is, mivel egy profi csapatról van szó.

Ha azt gondolnád, hogy rosszarcú, börtönviselt kinézetű tagok voltak, akkor tévedsz, az egyikük, a tárcát ellopó tolvaj kifejezetten jó csaj.

A női csapat tagjai ugyanolyan jól öltözöttek, mint a turisták, vagy talán még csinosabbak. Ugyanúgy néznek ki, mintha ők is bámészkodó turisták lennének, akik éppen úgy egy zebránál ácsorognak, mint az áldozatok.

És ekkor kezdődik az akció.

Az egyikük, aki a tárcát is ellopja, először úgy tesz, mintha fotózna valamit a piros telefonjával.

Közben a másik egy nagy fekete táskával oldal eltakarja a lopást, hogy más járókelők minél kevesebbet, vagyis inkább semmit se láthassanak belőle.

Szorosan mögöttük állnak, majd egy pillanat alatt kiemelik a tárcát Toi táskájából. És azonnal irányt váltanak.

140 ezret szereztek pillanatok alatt.

Azonban a bandának van egy harmadik tagja is, egy napszemüveges nő. Ő korábban hátrébb állt, majd követte a két társát. Még a zebrán átveszi a tárcát és a narancsszínű sálja alá rejti.

A két nő jelentette az esetet a rendőrségnek, a videófelvételüket pedig átvette a brit sajtó.

Angliában évi 600 ezer lopás történik, a számuk 2010 és 12 között 20 százalékkal emelkedett. Londonban egyébként a robogós tolvajokkal is sok a gond: 2017-ben a sajtó szerint 50 ezer lopást hajtottak végre robogós tolvajok.

A Tripadvisor szerint ezekben a városokban történik a legtöbb lopás: Barcelona, Róma, Prága, Madrid, Párizs, Firenze, Buenos Aires, Amszterdam, Athén, Hanoi: (Vietnam).

Nagy tanulság, hogy érdemes nagyon-nagyon odafigyelni a női táskákra, a zsebekre, mert a tolvajok villámgyorsan dolgoznak. Van olyan, hogy egy személy eltereli a figyelmünket, kettő-három másik még a közelünkbe áll, és az egyikük szépen kizsebel minket. És ugyan a Tripadvisor listáján nem szerepel Budapest, de ne legyenek illúzióink: zsebtolvajok itt is vannak.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés