London és Isztambul volt a két legnépszerűbb úti cél 2023-ban, rekordot döntött a teherforgalom – története egyik legjobb évét zárta a Budapest Airport.

Tavaly is akadtak kihívások, de a Liszt Ferenc Repülőtér utasforgalma már a Covid előtti idők 91 százalékára kúszott fel – összesen 14,7 millió utas fordult meg a reptéren. Az áruforgalom viszont egyenesen rekordot döntött 2023-ban: több mint 200 000 tonna árut kezelt a BUD Cargo City. A reptér közleménye szerint ezek azért is szép eredmények, mert

az elmúlt négy évben a budapesti repülőtér történetének legnagyobb kihívásaival szembesült.

Ezek pedig a világjárvány, a nemzetközi konfliktusok és a nehéz gazdasági helyzet voltak. Ezzel együtt tavaly „a Covid szinte minden 'tünetét' sikerült megszüntetni a repülőtér működésében”, ez tükröződik az utasszámokban is. Az utasforgalom márciustól, vagyis tíz hónapon át zsinórban meghaladta az egymillió főt, így a Bud az év végére 14 701 080 utast regisztrálhatott, idén pedig már „a járvány előtti rekordévben mért utasszám teljes visszaépülését prognosztizálja”.

Budapestről tavaly 39 légitársaság 131 közvetlen járata volt elérhető, köztük négy kínai város, Peking, Sanghaj, Ningbo és Csungking, így növekedni kezdett az üzleti utak száma, bár a forgalom nagy jelentős részét továbbra is a turisták tették ki.

A két legnépszerűbb úti cél 2023-ban London és Isztambul volt.

A társaság folyamatosan dolgozik újabb úti célok elérésén, a prioritás most dél-kínai és indiai kapcsolatok létrehozása, illetve az észak-amerikai járatok újraindítása.

Emellett a légiáru mennyisége rekordot döntött, az év végére átlépte a korábbi álomhatárt; a regisztrált 201 306 tonna 2022-höz képest 3,8%-os, 2019-hez képest pedig 48,5%-os növekedés. Pedig az áruszállító járatok száma nem nőtt az elmúlt 11 évben – a növekedés a stratégiai elhelyezkedésnek, a kivételes cargo infrastruktúrának, a dedikált cargo járatoknak, a közvetlen kínai utasjáratok alsófedélzetén szállított árunak, valamint az egyre több Kínából érkező e-kereskedelmi árunak köszönhető.

Hangszigetelt fülkék, játszótér, épülő szálloda

Új fejlesztések is történtek, bővült az önkiszolgáló poggyászfeladó rendszer, hangszigetelt fülkéket helyeztek ki a terminálokon, és a 2B Terminálon megnyílt új kilátó- és dohányzóterasz.

A családbarát szolgáltatások új játszóterekkel egészültek ki, a biztonsági ellenőrzést pedig a már a honlapon is elérhető várakozás-kijelző rendszer teszi még gördülékenyebbé. 520 négyzetméterrel és két új poggyászszalaggal bővült a 2A oldali poggyászkiadó kapacitása, megnyílt az 586 parkolóhelyet és a turistabuszok számára nyolc férőhelyet biztosító Terminál Parkoló, és megkezdődött az új repülőtéri szálloda építése is.

A színfalak mögött is zajlottak a munkálatok; 16 millió euró értékben újult meg több gurulóút, illetve a forgalmi előtér aszfalt- és betonburkolata. A BUD Cargo City bővítésének első üteme a tervek szerint befejeződött. A mintegy 30 millió eurós beruházásból két új repülőgép állóhelyet építettek, így ma már egyszerre négy cargo repülőgép egyidejű kiszolgálása is megvalósulhat, az árukezelő komplexum raktár- és irodakapacitása pedig 6500 négyzetméterrel bővült.

(Forrás, fotók: Bud.hu)

Ez is érdekelhet:

Ez a reptér olyan, hogy először azt hittük, csak egy mém

Egy vékony aszfaltcsík 50 méterre az óceántól: ez vezet el az Azori-szigetek legkisebb településéhez.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Az ember még a gepárdot is le tudja győzni futásban

Öt lenyűgöző természeti csoda a Bahamákról

12 nap, rengeteg leszállás: a világ első hosszú távú repülőjárata kalandosan jutott el Amszterdamból Jakartába

További cikkeink a témában