A tapasztalat beszél, ezért jól figyelj!
Nagyon toljuk az ipart Misivel, pedig Kijev óta ő már beújított állandóra egy nagyon helyes magyar menyecskét. Szerencsére még azelőtt megvettük a jegyet Ciprusra, hogy a lelkébe költözött volna a rózsaszín vattacukor, így már nincs visszaút. Vagyis lenne, ugyanis egy fapados retúrjegy Páfoszra szeptember közepén nagyjából harmincezer forint, így simán mondhatná akár azt is, hogy ott egye meg a fene azt a harminc Mátyást, de őt szerencsére nem abból a fából faragták.
Szóval megyünk nagy erőkkel. Meg is ragadnám az alkalmat, hogy megkérdezzem:
te mi a fenének akarsz a nyár közepén Ciprusra menni?
Egyrészt olyankor itt Magyarországon is csúcson pörög a nyár, másrészt pedig betonbiztos forrásból tudom, hogy július-augusztusban a szigeten az egy négyzetméterre jutó ordenáré bebaszott brit fiatalok száma egyenlő hattal. Értékes plusz infó: Ciprus legmenőbb helyén, Ayia Napán október 27-én rendezik a szezonzáró bulikat, egészen eddig a dátumig tehát nagyon jó vagy.
Arról meg aztán ne is beszéljünk, mennyivel jobb érzés szeptember végén potom pénzért még egy kis ideig élvezni a nyarat, mint júliusban a dögmelegből kimenni a dögmelegbe.
Misi Budapestről utazik, én viszont máshonnan, ráadásul egy nappal korábban, mint ő, így 24 órát kell valahogy eltöltenem Páfoszon egyedül... azaz kellene, ha a Ryanair nem tolna a pofámba egy kellemes üzenetet arról, hogy a gépem kerek 12 órát késik. Na bravó! Dél helyett éjfélkor indulok, ami borítja az egész menetrendet. Át kell foglalnom a szállást, és mivel a legtöbb apartmanszálló nem igazán csípi a hajnali bejelentkezést, ezért csak egy dormitory roomot sikerül lefoglalnom, amiről nem is tudom pontosan, mit jelent, de legalább plusz 20 euróért a recepciós hajlandó ébren maradni, amíg megérkezem.
Fél kettőkor landolok, átveszem a kocsit, aztán húzok aludni. Egy barátságos faszi fogad, megkérdezi, milyen volt az utam, aztán bekísér egy szobába, ahol már nagyban horkol egy bozontos csávó. Nézek nagy kerek hülye szemekkel, a recepciós pedig felvilágosít, hogy te barom, hát a dormitory azt jelenti, hogy együtt kell csövezned vadidegenekkel. Túl fáradt vagyok ahhoz, hogy tovább kérdezősködjek, és mivel közben Bozont is felkel és udvariasan bemutatkozik – Craignek hívják és angol – átmegyek Buddhába, lepakolok, majd elhúzok zuhanyozni, mert mindenem ragad a Ryanairtől.
Tusolás közben hirtelen női hang üti meg a fülem. Craig egy lánnyal beszélget. Nem hoztam magammal a fürdőszobába egy árva gatyát sem, ezért a derekam köré csavart törölközővel megyek vissza a hálóba, ahol egy jóganadrágban és fürdőruhafelsőben feszítő csajszi fogad. Nyújtja a kezét, Aimee-nek hívják, mondja, Izraelből jött, és örül, hogy megismerhet. Még jó, hogy félhomály van, mert egy másodperc alatt átmegy az arcom rákvörösbe. Aimee egy szeplős, hullámos barna hajú, remek alakú, mosolygós lány, aki felettem fog aludni egy emeletes ágyon.
Ma este alattad alszom – vigyorgok. Csak rád ne essek – válaszolja, én pedig gyorsan leülök, mert nem akarok senkit zavarba hozni a púpos törölközőmmel. Csevegünk még kicsit, aztán lámpa leó, és kuss, hogy szegény Craig is ki tudja aludni magát. Hiába vagyok kutyafáradt, akárhányszor megmozdul fölöttem Aimee, bennem is azonnal megmozdul valami. A röpke hat óra félálom alatt nem hagy nyugodni a gondolat, hogy vajon ő is arra gondol-e, amire én.
Reggel Aimee-t veti ki az ágy a legkorábban. Elhív úszni, de nekem korán van a testmozgáshoz, ezért inkább udvariasan kitérek a meghívás elől. Kimegyek a teraszra Craiggel dumálni. Egész jól elröhögünk, majd befut Aimee vizes hajjal, Craig pedig elköszön, így végre optimálissá válik a nemek aránya.
Beszélgetünk mindenről. Arról, hogyan lehetséges, hogy egy csinos fiatal lány két vadidegennel tölti egy szobában az éjszakát, hány országot járt már be egy szál hátizsákkal és hány barátot szerzett ezzel az ellenállhatatlan carpe diem-életfilozófiával szerte a világban. Közben olykor-olykor hozzámér, ha mondok valami béna viccet, nevet, és elmondja, hogy olyan érzése van, mintha ismerne valahonnan. Bedobom, hogy már csak egy óránk van együtt, mert mennem kell Misi elé a reptérre, és a jelek szerint ez a legokosabb dolog, amit tehettem, mert végül az ágyon kötünk ki.
Nagyon jól tudom, hogy ez az a pont, amikor a notórius hitetlenkedők felszisszennek, de bizonygatás helyett csak ennyit: szívből kívánok nekik hasonló kellemes élményeket! Egyébként érthető a kételkedés. Ahogy megyek kifelé a páfoszi reptérre (baloldali közlekedés, fakem!), én is alig hiszem el, hogy mindez megtörtént, és még csak tíz órája érkeztem erre a gyönyörű szigetre.
Ismét bebizonyosodik, hogy jó helyen lenni jó időben: megfizethetetlen.
Misi végre befut, irány tehát Ayia Napa, Ciprus Ibizája, és ha az eddigieket olvasva csak a fejedet csóváltad, akkor ajánlom figyelmedbe a kis ikszet a sarokban, mert a szuperlatívuszok még csak most jönnek.
Hiába van szeptember közepe-vége, az egész sziget nyári izgalomban vibrál. Útközben leparkolunk egy órácskára Aphrodité sziklájánál, aztán legközelebb már csak Ayia Napán állunk meg. Ami pedig itt van, az maga az élet ünnepe. Délig persze az egész városka másnaposan kóvályog, de aztán hirtelen mindenkinek kipattan a csipa a szeme sarkából, és lehúz a tengerpartra fotoszintetizálni. Mi is ezt tesszük, de úgy, hogy útközben minden vendéglátóipari egységben leülünk egy sörre.
Itt is egy fun fact: a görögöktől mindenki csak tanulhat, ha vendéglátásról van szó. Sehonnan sem tudunk anélkül eljönni, hogy ne éreznénk úgy, hogy szereztünk egy új barátot. Számíts rá, hogy a családi üzemeltetésű vendéglőkben simán kijön inni veled egy aperitifet a tulaj, és nem kérhetsz olyasmit, amivel zavarba hoznád a személyzetet. Itt ők érzik hálásnak magukat, ha megtiszteled őket a jelenléteddel, és nem fordítva.
Minimum két partszakaszt kell megnézned, ha Ayia Napán jársz. Az egyiket magadtól is ki tudod találni, mert minden valamire való utazós blog az arcodba tolja a nevét: Nissi Beach. Itt egy egész napot eltöltünk kókuszdióba öntött koktélokat iszogatva, órákig relaxálva a seggmeleg, sekély, kristálytiszta vízben, mint a nagyok. Ez az élet; közben szól a zene a parton lévő bár/diszkó-hibridből, ahol délután már úgy tolják a habot a táncoló fiatalok közé, mintha most lenne a kilencvenes évek. És igen, a látvány sem utolsó: mindenhol kellemes testfelépítésű lánykák sisteregnek a napon, vagy lövöldözik egymásról az Instagramra-valót.
Az utóbbi tevékenység egyébként frenetikus. Többen konkrétan nem csinálnak mást egész nap, mint egymásról készítik a pucsítós képeket. Gyere, Gizi, csinálj néhányat a sekély vízben, aztán a sziklákon, majd a dombon, most úgy, hogy lehasalok, most egy olyat, hogy beintek, most sok olyat, hogy csücsörítek... Egy idő után már hangosan röhögünk rajtuk, amihez azért az elfogyasztott koktélmennyiség is hozzájárul.
Ez tehát a Nissi, a másik partszakasz viszont a dübörgő bulibeach-csel szemben annyira eldugott, és vadregényes, hogy először meg sem akartam osztani az infót. Cape Greco – ezt kell beütnöd a Google Térképbe úticélként.
Amikor odavet minket a jósors, a népek a parkoló közelében lévő szakaszon áztatják magukat, és senki nem hajlandó nekivágni a sziklásabb résznek. Pedig ha veszed a fáradtságot, felfedezhetsz egy helyet, ahol nincs egy lélek sem, csak azúrkék víz, és egy kegyetlen, sziklás part, ami zordságában is elragadóan gyönyörű. Olyan, mintha a mienk lenne az egész sziget. Zenét hallgatunk, ugrálunk a szikláról, mélyen beszívjuk a tengeri sós levegőt, és úgy örülünk az életnek, mint szertelen kamaszok a nyári szünetnek.
Aztán beköszönt az este, és a város megmutatja a másik arcát. Ismét egy jó szándékú tanács: családdal, barátnővel talán jobb, ha Páfoszon maradsz. Egy idő után már nem is számolom, hány olyan férfitársam jön szembe, akinek süt az arcáról, hogy csak a kezét szorító barátnője tartja vissza attól, hogy kiszakadjon belőle az állat. A bulinegyedben egymást érik a nightclubok, és mivel hatalmas a verseny, sehol sem akarnak levenni. Még jó, hiszen elég egyetlen elégedetlen, megsértett vendég, és a partyarcok tucatjával húznak át a két méterre lévő másik helyre. Itt egy túlszámlázás simán csődbe vihet egy diszkót, ezért senki nem kockáztat.
A Senior Frog nevű kocsma-diszkó nálunk felállt a dobogó legfelső fokára. Itt valami elképesztően hatékony üzleti modellt cipeltek át az elméletből a gyakorlatba: sorra vették, mitől lesz jó hely egy kocsma, és az így összeállított lista minden elemét kipipálták. A személyzet baromi jó arcokból áll. Spanolnak a vendégekkel, megjegyzik a neveket, nem promózott akciókat sírnak ki a kedvenceiknek a menedzsernél, sőt, átmennek szárnysegédbe, ha úgy hozza a sors. Így ismerem meg azt a csajt is, akinek sajnos csak az Instagram azonosítóját tudom, ugyanis az igazi nevét egyszerűen képtelen vagyok megjegyezni. (Az accountja után nevezzük mondjuk Upszikának!)
Orosz Insta-modell a drága, és azért kerülünk egy asztalhoz, mert az egyik haverpincér megkér minket, hogy sűrűsödjünk kicsit. Bocsi, srácok, nagy gond lenne, ha átülnétek egy másik asztalhoz? Le szeretnék ültetni egy nagyobb társaságot. Ti ketten vagytok, amott meg csak egy lány ül – mondja, majd amikor megnézzük, hova kellene ülnünk, és elönti az arcunkat a derű, még ránk is kacsint, jelezvén, hogy „ugyan, srácok, nincs mit”.
Aztán elszabadul a pokol. Megint jön a srác, közli, hogy amiért szabaddá tettük az előző asztalt, a menedzser felajánlotta, hogy egész este negyven százalékos engedménnyel fogyaszthatunk.
Eldördül a startpisztoly. Tömött sorokban érkeznek a dupla vodkaszódák meg a Jack-kólák. Alapból igyekszünk megmaradni óvatos duhajnak, de itt nincs miért szerénykedni. Az orosznak első blikkre Misi a bejövősebb, de ő egyrészt foglalt és még hisz a monogámiában, másrészt pedig nem tud angolul, így végül én vagyok a befutó. Upszikának kicsit markáns az orra, amivel nálam azonnal átszakítja a célszalagot. Nem tudom, miért, de nekem a határozott orr a gyengém, ráadásul tudom, hogy ez a típus nagyon bírja, ha megdicsérik az arcát, mert azt hiszi, el vannak rontva az orcája arányai. Szóval nyomok neki egy határozott bókot, mire egy hatalmas mosoly kíséretében lesüti a szemeit: bingó! Egy fél óra múlva már nagyban megy a smár.
A Senior Frogban mindeközben felrobban a parkett, és a táncoló tömeg kivonatozik az utcára, ahol konfettibombák pukkannak a fejek felett. Szekust csak akkor látsz, ha nagyon mereszted a szemed, mert egyébként láthatatlanul térülnek-fordulnak a vendégek között. Ezt az infót csak másnap osztja meg velem Misi: odabent letettem egy pohár italt az egyik hangfalra, és ahelyett, hogy felmondták volna nekem a házirend vonatkozó passzusát és kizavartak volna a vérbe, ahogy a részeg majmokat szokás, jött egy vigyorgó pincér, és alácsúsztatott egy poháralátétet az italomnak. Így is lehet.
Három napot töltünk Ayia Napán, és megfogadjuk, hogy ezt évente legalább egyszer meg fogjuk ismételni. A legtöbb hely itt pesti árakkal nyomul, de a körítés értelemszerűen teljesen más. Ahogy Anthony, a Senior Frog pincére mondja, Ayia Napára három okból jönnek az emberek: lubickolni, inni és szexelni. Ha tehát kultúrára vagy passzív pihenésre vágysz, nem ez lesz a kedvenc helyed, minden más esetben viszont fokozottan ajánlott, hogy felülj a ciprusi vibe-ra. Szikrázó napsütés, szabadság, bohémia, mindez bántó kivagyiság nélkül.
Ayia Napa mindenkit egyenlővé tesz.
Az utolsó nap kimegyünk Upszikával Cape Grecóra, hogy promózzuk kicsit, mennyire jó arcok a magyar srácok. Sajnos a drága két útitársát, Kosztyát és a párját is beimádkozza a kocsi hátsó ülésére, ők pedig látványosan nem jó fejek. Amikor elkezdjük megmászni a sziklás partot, fanyalognak, nyígnak-sírnak, és valószínűleg az sem tetszik nekik, hogy mindeközben a Fuck Bin Laden szól a magunkkal hozott hangszóróból.
A parton végül egy fél óránál nem is töltünk több időt, mert Kosztya szól, hogy itt nincs árnyék, és nagyon basz a nap – hát mit vártál, barátom?! – úgyhogy szedjük a cókmókunkat, és irány vissza a városba. Upszika csókkal köszön el. Este tali – kacsint, majd amikor közlöm, hogy nem tudunk maradni estére, legörbül a szája. Ad még egy cuppanósat és megígéri, hogy ha Pesten jár, mindenképpen beköszön. Ezek a nyári szerelmek már csak ilyenek.
A nyaralás utolsó estéjét ismét Páfoszon töltjük. Bár az elmúlt napokban egy hónapra elegendő endorfint szívtunk magunkba, furcsa lehangoltság vesz rajtunk erőt. Egy-egy sörrel a kézben ücsörgünk a teraszon és nézünk bele a csendes sötétségbe. Fesztivál utáni depresszió, mint olyan. Te is érezni fogod, amikor visszatérsz Ciprusról az egyre hűvösebb Magyarországra.
A hedonizmus persze nem lehet konstans élmény, és ez így is van rendjén. Az igazság az, hogy talán nem is bírnánk azt a kegyetlen pörgést, amit az elmúlt három napban műveltünk. Elég is lesz ez évente egyszer-kétszer, olyankor viszont nagy dózisban magunkhoz véve.
Ciprus pontosan ezt nyújtja. Se többet, se kevesebbet.