Hétfő délután a Delta Air Lines Hartsfield-Jacksonból Baltimore-Washingtonba tartó 1425-ös járatának egyik utasa kinézett az ablakon, és azt látta, hogy a 32 éves MD-88 típusú gép egyik hajtóművével valami nagyon nincs rendben.

Bár a Logan Webb nevű férfi által készített, majd később a Twitterre feltöltött videó túlzás nélkül vérfagyasztó, szerencsére senkinek nem esett baja, a pilóta sikeres kényszerleszállást hajtott végre a Raleigh-Durham nemzetközi repülőtéren 148 sértetlen, de minden bizonnyal halálra rémült utassal a fedélzetén.

Az ABC News-nak nyilatkozó utasok elmondták, hogy a meghibásodás előtt egy robbanást hallottak, majd sötét füst kezdett ömleni a hajtóműből. Természetesen az utasok körében azonnal eluralkodott a csendes pánik, többen is elkezdtek elbúcsúzni a szeretteiktől, és a repülőgép hátsó részében még füstszagot is lehetett érezni.

A kényszerleszállás után az utasok kaptak egy-egy 30 dolláros ételutalványt, majd a társaság gondoskodott egy másik gépről, így végül mindenki eljutott eredeti úticéljára.

Az MD-88-at egyébként a pilóták nem igazán szeretik, mivel ez a legöregebb gép, amit az amerikai légitársaságok használnak. A kezelése sem egy leányálom, ráadásul a pilótafülkéje igen kényelmetlen és sokkal hangosabb, mint a modernebb típusok.

A Delta egyelőre nem közölte a meghibásodás okát, bár a legtöbben egyetértenek abban, hogy valószínűleg egy madár okozhatta a sérülést. A sérült hajtóművet mindenesetre már ki is cserélték, és a gép a mai napon már repülni is fog.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
20% Nem, tök jó, hogy van.
58% Azonnal, értelmetlennek tartom.
23% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Ez az a gondolkodásmód, ami miatt mindenki folyton stresszes – és senki sem mondja el neked
Hirdetés