Az ugye megvan, hogy Hongkongban a lakosság mintegy húsz százaléka vagyonosnak számít, egyes előrejelzések szerint pedig 2020-ra már többségbe kerülhetnek a gazdagok a filmekből is jól ismert, pörgő, csillogó városállamban.

Ehhez képest a portugál Nuno Assis művei nem kicsit illúziórombolók, még ha már eddig is tudtunk az arrafelé oly jellemző kettészakadt társadalomról. A művész egyébként alaposan körbefotózta Hongkongot, hogy az dokumentációnak is igazán elmenne, fotóival főként az épületekre fókuszál, de egy-egy képpel az emberek életét is sikerül megragadnia.

Egy dolgot pedig igazán el lehet mondani a műveiről: kellemetlenül őszinték.

Nem giccsesek vagy kétszínűek, helyenként mellbe vágja az embert a kosz, a lepukkantság vagy az építészeti egyhangúság a miniállamban, cserébe viszont megpillanthatjuk a különleges státuszú szigetcsoport hétköznapi, szegényebbik arcát is. Mindenfajta köntörfalazás nélkül.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Élet a sziklák árnyékában, avagy a világ egyik legfurcsább városa

Közel félmillió eurót termelt a Trevi-kút egy hónap alatt

Az üzemanyaghiány miatt nem repülnek az Air France-gépek Havannába

A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés