Tokióban mozizni állítólag egy élmény, biztos isten, hiszen kétszer átgondolod, hogy beülsz-e valamire. Egy belépő alaphelyzetben 4000 forintnyi pénzbe fáj, szó szerint, és ez csak egy 2D-s vetítés, a 3D-s egy ezressel több, de mit kapsz ezért cserébe? Félmeztelen lányokat? A filmet blu-rayen a kijáratnál? Van Damme a kedvedért spárgázik egyet két Godzilla-méretű hentai kötet-hegyen?

Mostantól nem sírok az otthoni jegyárak miatt, esküszöm, Maunika! Jó, rendben lenyugszom, tisztában vagyok azzal, hogy tőlünk jóval nyugatabbra sem olcsó mozijegyből van a kerítés. Ennyi pénzért a szokásos mosolygó arcokat kapod (esküszöm, a japánok tükör előtt tanulják a természetes mosolygást minden áldott nap), Japán egyik legnagyobb vásznát, Dolby Atmos hangtechnológiát, ha a film is úgy akarja, meg egy rakás előzetest, amit otthon nem láthatsz.

Az ókori Róma. Néhány vicces japán fura fejjel beszélget egymással, nagyjából olyan gesztusokkal, hogy Csányi Sándor melege cizellált, komoly mélységekkel előadott norvég mélydráma-karakternek tűnik mellette. Az egyik Terminátornak képzeli magát. Nem indokolatlan hasonlatokkal dobálózok, a színész Arnie meztelen megérkezőpózában guggol a trailer elején. Ez bizony egy ókori japán vígjáték második része, római helyszínnel. A boka lefosásának állapota forog fenn. Mi lesz itt még?

Romantikus vígjáték. Nő sír. Férfi keményen néz. Férfi sír. Nő keményen néz. Eső. Pocsolyában térdelve ordítás az égre. Aztán esküvő, mindenki boldog. Mintha az egész film benne lenne az előzetesben. Aztán jönnek a külföldi trailerek. Anderszu gému. Harrison Ford keményen néz. Asa Butterfield keményen néz. És hopp, Ender felrobbantja a bolygót. Que? Itt a spolier mint olyan, ismeretlen fogalom? De máris váltunk.

Szupercella. Arnie keményen néz. Sly keményen néz. És hopp, a film végi csatajelenet képei gyorsan összevágva, majd felrobban a hajó. Itt mi az úristen történik? Mindenki jobban szereti látni a filmek végét előre? Ha nincs meglepetés, nincs korai szívroham? A Hatodik érzék előzetese milyen lehetett? Megszólalt az a bársonyos, japán hang, ami minden trailerben, és azt mondta, a film, amelyben Bruce Willis végig halott, már a mozikban?

A számomra teljesen értelmezhetetlen 47 Ronin első pillanataiban kiderül, hogy a japán jól nevelt marad akkor is, ha moziba megy, mintha bábukat ültettek volna a terembe, meg sem moccannak, fel sem szisszennek, csak néznek ki a fejükből. Bár jobban belegondolva, lehet, hogy bábuk ezek, állítólag úgy kellett nézőt fogni a filmre, mert annyira nem érdekelt senkit a CGI-szörnyesített változat. A Toho Roppongi Cinemas termei üresen kongtak még akkor is, amikor ezerjenes napot tartottak, szóval igen, tényleg átfutott az agyamon, hogy jól szituált próbatermi bábuk vizslatták a vásznon történő borzalmakat.

Aztán megérkezik a hús-vér mozinéző. Aki hozott magával kaját otthonról. Zacskóban. Ha azt hitted, a magyar moziban két sorral előtted ülő, kopasz, nagydarab telefonáló faszit csapkodnád meg egy büdös lazaccal, hát gondold újra. Hiszen ehhez képest mennyivel érdekesebb lehet beletekinteni a tar úriember baráti körének történéseibe, mennyivel jobb hallani azt, hogy lacikámnebaszdmármeg ennyiért egy hetesbéemvé ajándék, amikor éppen a Gravitáció legdrámaibb jelenetei zajlanak, mint egy háromnegyed órán keresztül zörgő zacskót hallgatni melletted három üléssel, amelyből flottul kerülnek elő a harapnivalók olyan lassan, hogy attól a lassú étkezés hívei is agyhúgykövet kapnának menten.

Majd jön a második meglepetés: a japán bizony végignézi a filmet, ha már kifizette a jegyet. Ezt úgy értsd, hogy végignézi a stáblistát, az utolsó pillanatig, majd valami olyan történik, amitől önkéntelenül is elmosolyodom. Nem nyomják rád a villanyt azzal a felkiáltással, hogy jó reggelt, itt a tej, hát ébredjetek fel, hanem finoman kigyulladnak a mozi falán található kék LED-ek mindenféle négyzetes alakokban elhelyezve, hogy valami sokkal menőbb, már-már futurisztikus fény szoktassa hozzá a szemünket a kinti napfényhez, majd kb. húsz másodperc után jöhetnek az erősebb lámpák is, és ki lehet fáradni a teremből.

De ha ez még nem lenne elég, Japánban bizony nem bízzák rád a megvásárolt kajádból maradt szemét kukába helyezését sem. A kijárat mellett egy lány áll, akinek a kezébe nyomod a poharad, ő pedig gyönyörűen elhelyezi annak tetejét és a szívószálat a műanyag, a többi részét pedig a papír kukába. A világ újra megmenekült, hála a Pindúr Pandúroknak. A bolygó kapitányának szíve sem vérzik.

Kifelé menet még elgondolkodsz azon, milyen fura, hogy bár az egész jegyárusítás online, illetve a helyszínen automaták segítségével működik, nincsenek sorok, mindenki azonnal végez, kiválasztja az ülőhelyét, bemegy, nem szemetel, és senki sem szól azért, hogy ne vigyen be magával kaját. A film előtt ugyan jótékonyan megsuhintanak mindenkit egy filmfeltöltésért járó tízéves börtön szelével, táncoló kamerafejű emberek harcolnak táncoló szirénafejű emberekkel az Erica C Dance Schoolból, előtte még felkérnek minket, hogy ne rugdossuk az előttünk ülőt (sic!), de az istenért sem tenné meg mindezt senki. De a 47 Ronin ettől függetlenül továbbra is érthetetlen film. Ötezerért pláne. Az élményt viszont nem lehet megfizetni.

(Fotók: Flickr)