Európa egyik legnagyobb sólelőhelyén a sótömzs 1,2 x 1,4 km átmérőjű, és 2,7 kilométer mélyre kúszik.
Parajdon 1762-ben kezdődött a föld alatti bányászat, amikor megnyitották a harang alakú József-bányát, hogy aztán a kitermelt sót bivalybőrbe kötve, négy pár lóval a felszínre húzzák. Az erdélyi és máramarosi sóbányák középkori eredetű művelési technikáját az első világháború után a román államigazgatás szervezte újra, 1945-ben bevezették a robbantásos sófejtést is.
1978-ban, a régi bányakamrák alatt, új mélységi szinteket képeztek ki az országban egyedülálló (12 m magas, 20 m széles és 200 m hosszú) kamraméretekkel. Később, 1991-ben, megkezdődött a Telegdy-bányarészleg kialakítása a sótelep észak-keleti részén. Itt a kamrák méretei: 16 m széles és 8 m magas, a négyzetes tartópillérek 14 m x 14 m keresztmetszetűek.
A klimato- és szpeleoterápia az 1960-as években kezdődött, a krónikus légúti betegek föld alatti kezelésével próbálkoztak. 1980-tól a +402m-es szinten rendezték be a kezelési és látogatási részleget, a felszíntől számítva 120 m mélységben. A bányabejárattól 1250 m hosszú tárón vezet az autóbusz útja a szpeleo- és klimatoterápiás kezelésre alkalmas sótermekig.
A villanyvilágítással és állandó szellőztetéssel ellátott tágas bányakamrákban játszótér, ökomenikus kápolna, büfé, számtalan ülőalkalmatosság és asztalitenisz teszik változatosabbá a napi kötelező négyórai lent tartózkodást. Szakkáder által vezetett gyógytorna, tollaslabdázás, gyermekjátékok kölcsönzése, kis történelmi múzeum, alkalmi fotókiállítás és művészi alkotások sokasága varázsolják otthonosabbá ezt a különleges föld alatti világot – írja a Parajdi Sóbánya honlapja.
(Fotók: Kiss Gábor/MTI)
