Hideg van, rád ült a depi és mások képei miatt sóvárogsz egy kis napsütésre és vidámságra? Marj fel egy olcsó repjegyet, és repülj bele a tavaszba! Mutatjuk, hogy Lisszabonban mire mész egy nap alatt!
Egy nap alatt nem lehet meghódítani a világot – vagy hát elég nehéz –, viszont egy város átrohanására többé-kevésbé akár elég is lehet. Lássuk, mire jutottunk ennyi idő alatt Lisszabonban!
A portugál fővárosban jártunk, és egy napba sűrítettük a programunk, amiben volt ám kis ízlelőbimbó kényeztetés és kultúr-tematika is, meg sok tökéletes szelfiszpot!
Mivel az unalomig csépelt „olcsó repjegyek korát” éljük, aminek köszönhetően boldog-boldogtalan végre repülőre ül, így már simán elérhető az a megfejtés is, hogy egy napra kiugrik az ember valamelyik külföldi nagyvárosba, amibe belekanyarít egy nagyot, és máris más életérzésekkel feltöltve tér vissza ide, a szürke valóságba!
Ez történt velem is, hogy a csúcsszuper -3 fokból Lisszabonba érve 17 fokba csöppentem, és egyből totál átértékeltem a máskor furának tartott angol és skandináv népeket, akik hordába verődve krúzolnak a pesti utcákon rövidujjúba bújva, míg én a pehelykabátban is Everest-alaptábori vacogásban figyelem őket.
Portugáliába én voltam az angol, akit mindenki hülyének nézett, hogy 17 fokban miért izzad a pólójában, míg a lokál arcok sapka-kabát kombóban grasszáltak.
Szóval tényleg megéri elhúzni innen a melegebb éghajlatra, ha csak pár órára is. És köszi fapadoséra, van több célpont is, ahol „felmelegedhetünk”!
Lisszabonba érve az első legjobb dolog, ami Kamaz módjára arcon csapott, hogy végre egy újabb nyugati ország, ahol van Über. Ez innen a balkánról nézve egy csoda, hogy 5-8 euró között be lehet jutni a reptérről a város epicentrumába!
Persze, tudom, ne sírjon a szám, van már BP-n is 100E busz, ami kettőnket 1800-ért ki-beszállít a reptére, de várjunk csak! Az így sincs meg 5 euróból!
Jó hát mondjuk ezeregyszer jobban is élünk, mint tőlünk nyugatra szegény portugálok, és akkor itt áll egy nagy láthatatlan idézőjel...
Na de hagyjuk a piszkos pénzügyeket, a lényeg, hogy a város közepén vagyunk, korgó hassal. Gyorsan lőjünk egy szelfit az Arco da Rua Augusta előtt, küldjük át a családnak, hogy élünk, és keressünk reggelizőt. Amiben – hála az égnek – bővelkedik rendesen a város. Mi most a Dear Breakfast egységére tettük a voksunkat, de csak azért, mert a Hello, Kristof! zárva volt, de egyáltalán nem bántuk meg.
Minden étel az egészség jegyében készül, sehol egy jó szalonnástojás vagy disznótoros, de hát ez elől menekültünk el így télvíz idején. Ha a reggeli kipipálva, akkor vesszünk el a környék zegzugos labirintusában, és csokizzunk a szűk utcákon, a rajtuk fel-lehullámvasútazó villamosokon, és az akaratlanul belénk botló tökéletes panorámaszpotokba!
Nyilván ha az ember portugáliába jön, akkor szőlőből készült szeszt akar inni, tapast enni és pastellel lefojtani az egészet. A pastel de nata egy mini pudingtorta, ha egyszerűen meg akarom fogalmazni, de valójában annál sokkal több. Főleg, hogy a városban kábé mindenhol lehet kapni, de ha a tutit akarjuk enni, akkor vagy ellátogatnunk a Pastéis de Belém egységébe, ahol nem tegnap kezdték ennek a remeknek a készítését, hanem előtte.
Vagy, ha rám hallgatok és a helyi arcokra, akkor wannabe lokálpatrióta arcok módjára a Manteigaria egységébe mentek, ami kevésbé felkapott, ellenben zseniális a pasteljük. Küldjünk utána egy ginját vagy egy Beiraót, amik a helyi likőrök, és eléggé finomak tudnak lenni!
Eljött a kultúra ideje, így pattanjunk bármilyen járműbe és húzzunk ki a „helyi Duna-rakpartra”, ami a Tajo folyó mellett található. Itt lőhetünk pár képet a Belém-toronyról, aztán a város felé visszasétálva, van még jó pár látványosság. Leginkább a kis Vespáról árult poharas borokra gondolok, de természetesen aki kultúrlény, azoknak itt a MAAT, ami nemcsak egy gyönyörű épület, hanem múzeum is egyben. Kicsit tovább sétálva pedig eljuthatunk az LxFactoryig, ahol belecsoroghatunk a helyi művészeti élet vénájába, hogy okoskodjunk egy sort a kiállított darabokról egy-két pohárka veres bor mellett.
Aztán itt az idő lassan készülni vissza a reptérre, de előtte a tapast még le kellene húzni a to-do-listáról, amihez mi most a Sol e Pesca helyet választottuk.
Ez a hely a klasszikus tapasbár, ami igazából azt takarja, hogy bemész, kapsz egy pecabotra fűzött étlapot, amiről ki tudod választani, hogy milyen konzervet kérsz, és azt kihozzák neked szépen megtálalva.
Nem vicc a konzerv, mert a portugáloknál a konzerv egy külön műfaj! Tonhaltól kezdve a polipon át eléggé széles palettával rendelkeznek. Sőt, vannak külön boltok, ahol csak konzervet lehet kapni!
Mivel ez a hely a The Pink Streetre nyílik, így elkerülhetetlen a szelficunami, ha a barátnőddel vagy. De mondj még egy utcát, ami rózsaszínre van festve, és onnan egyből egy patent tapasbárba tudsz belépni! Na hát ez a real win-win szitu, ha párban van az ember.
Bekonzervezés és borozás után még zúzzunk le a partra gyorsan, ahol egy masszív naplementébe bele lehet csúszni. A háttérzene valami afrikai ritmus, amire a helyiek ropják, és a tenger illatát elnyomja a kender. A napunk itt véget ért, mehetünk vissza a reptére, és sajnos itt kell hagynunk ezt a szuper vidám és élettel teli várost!
(Fotó/videó: Bodor Tamás)