Elfogyott a türelem.

Húzott egy tarlóst Virginia Raggi, az olasz főváros polgármestere, és betiltotta a gladiátornak öltözött utcai árusokat, az éjszakai ivászatot nyilvános helyeken, és a szökőkutakban történő fürdést.

Utóbbiról mi is beszámoltunk, ugyanis a nyáron feltűnően sok nyugati turista, közel-keleti és afrikai menedékérő döntött úgy, hogy strandot csinál a gyakran műemléknek minősülő köztéri szökőkutakból.

Akkor még feltettük a kérdést, hogy mennyire minősül parasztságnak a dolog, ma már úgy fest, hogy nincsenek kérdőjelek a témával kapcsolatban. Aki ugyanis bemegy egy ilyen szökőkútba, az vétséget követ el, amelyet bírsággal sújtanak.

Annyi a turistákkal fotózkodó gladiátoroknak is, az ilyen utcai munkások nézhetnek új állás után. Akit mégis elkapnak, az mintegy 400 eurós, kb 130 ezer forintos bírságra számíthat. A múzeumokba vagy műemlékekbe feketén jegyet áruló egyének és pop up élelmiszerárusoknak is annyi, akit rajta kapnak, az ugyanekkora összegeket fizethet a városnak.

A szerdán kiadott közlemény szerint este 10 és hajnali 6 óra között tilos alkohol fogyasztani az utcákon, illetve élelmiszerboltok ebben az időszakban már nem árulhatnak szeszes italt. A bárok éjjel kettő után már nem adhatnak ki szeszt a vendégeiknek.

A rendőrség 48 óráig őrizetben tarthatja azokat a turistákat, akik ezeket a szabályokat megszegik. Ha valaki visszaeső, 60 óráig is a rendőrség vendégszeretetét élvezheti.

Akárhogy nézzük, ezek bizony kemény intézkedések, még akkor is, ha nemzeti ünnepek alkalmával felemelhetik a tilalmat. A már említett korábbi botrányok miatt a városvezetés több szigorító intézkedést hozott a közelmúltban, de ez eddig a legerősebb csomag.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Semmi jóra ne számíts, ha beteszed a lábad a Föld egyik legveszélyesebb szigetére

Michelangelo-betűtípussal és mobilappokkal is készül a Szent Péter-bazilika 400. évfordulójára a Vatikán

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve
Mennyire ismered a legkedvencebb magyar süteményeket?
Hirdetés