Hongkong ehhez képest laza, tágas helynek tűnik: egymás hegyén-hátán élnek az emberek a szigeten, ahol meghalni sincs hely.
Kolumbia partjainál, pontosabban onnan 20 kilométerre északnyugatra található Santa Cruz del Islote szigete. Nagyjából akkora, mint két focipálya: 200 méter hosszú, és 120 méter széles. Egyes források szerint mintegy 1200-an élnek ott, az alábbi videó viszont pontosan 816-ra teszi ezt a számot. Az sem kevés: minden egyes kis házikó minden egyes kis szobájában tucatnyian laknak; hangyabolyt idézi, ahogy nyüzsögnek ott az emberek.
Összvissz csak két utca van, ezért megesik, hogy akinek dolga akad valahol, egyszerűen átmegy valaki(k) lakásán át az adott helyre. A videó elején egy férfi a napi tornáját egy kupac kutyakaki mellett végzi, ami elsőre meghökkentő, de tovább nézve a képsorokat egyértelmű, hogy a szigeten lényegében mindenhol hasonlóak a körülmények. A videós stáb számítása szerint
a sziget népsűrűsége 68 ezer ember/km² (persze nem ilyen nagy a sziget), ami lazán veri a hongkongi 6700-as adatot.
Mindenhonnan hangok jönnek: fiatalok zenét hallgatnak, kakasok kukorékolnak, beszélgetnek. Még szekrényeknek sincs hely a piciny lakásokban, egyszerűen a falra akasztják a holmikat a lakók. De mégis, hogyan népesült be ez a félreeső sziget?
A legenda szerint az első lakó egy halász volt, aki csak kikötött a szigeten, de már nem maradt ideje visszafordulni sötétedés előtt. Miután ott töltött egy éjszakát, és kisimultan ébredt, mert nem riogatták egész este a szúnyogok, elhatározta, hogy családostul odaköltözik. Mindez mintegy kétszáz éve történt, azóta egészen más a helyzet.
Eleinte talán jutott is elég édesvíz a lakóknak, most már sokkal mostohábbak a körülmények: vizet csak inni és főzéshez használhatnak a lakosok, abból, amit a haditengerészet néhány hetente leszállít nekik (a száraz évszakban hónapokig nincs eső, szeptemberben és októberben viszont a víz ellepi az utcákat), áram sincs mindig, és persze köztereket se várjuk.
Nincs építési hatóság, sem tulajdonjog, így mindenki azt épít, amit akar – ha nincs hová, akkor egy meglévő épület tetejére.
Ebből aztán egyenesen következnek a kaotikus körülmények, az állandó zaj, a mindenütt jelenlévő szemét, a keresztül-kasul szaladgáló gyerekek. Egy búvár a sziget partvidékén forgatott, és nem meglepő módon a sziklák közt is rengeteg szemét úszkált. A szennyezés és a túlhalászat miatt ma már importálni kell a halat a szigetre.
Ehhez képest legalább van iskola, orvosi rendelő, hotel, étterem és templom is a szigeten: mindegyikből pontosan egy darab. Piacból viszont három is, rejtély, mégis mit árulnak ott.
Temető viszont egy sincs a szigeten: a halottakat hajóval elviszik, és a szárazföldön temetik el.
Van viszont folyamatos internet-szolgáltatás: a kormány a Covid idején telepítette, hogy biztosított legyen a távoktatás. 2021. július 2-án hivatalosan ez lett Kolumbia első területe, ahol százszázalékos az átoltottság.
Ezek után meglepő, de létezik turizmus a szigetre: a legegyszerűbb Múcura korallzátonyos trópusi paradicsomából oda utazni, és eltölteni ott egy napot. A turistáknak 2,5 dollárt kell leszurkolniuk a belépésért, és amikor megérkezik naponta több száz, az csak fokozza a káoszt, a helyiek mégis áldásnak tartják a turizmust, ami munkát ad nekik.
Kérdés, hogy kibírnánk-e többet, azzal együtt, hogy a helyiek szeretik a szigetet, és jellemzően nem akarnak elköltözni onnan. Bár a videóban néhány focizó srác azt mondja, hogy igazi focisták szeretnének majd lenni, az egyikük „Madridban”, egy másikuk „Párizsban” játszana.
(Források: Wikipedia, Guardian, Ruhi Çenet, Vízpartok.hu, fotók: GettyImages)
Ez is érdekelhet: