Az amerikai Martin Manhoff Szovjetunióban töltötte az 50-es évek elejét, és nem volt egyedül: vele volt felesége, Jan, valamint profi fényképezőgépe is. Így szabadidejüket gyakran töltötték utazással, és ha már utaztak, Martin fotózott is – felesége pedig írásban örökítette meg a látottakat.

1954-ben, két évvel a fotós kalandozás elkezdése után Martin Manhoffot a szovjetek kémkedéssel vádolták meg, így kiutasították az országból. (Khm, olcsón megúszta.) Miután visszatért az Egyesült Államokba, a fotók több mint 60 éven át a szekrénye egyik fiókjában porosodtak. Pár hónapja Manhoff elhunyt, a felvételek pedig egy történésznél, Douglas Smithnél kötöttek ki, aki a nem akármilyen gyűjteményt a nagyérdeművel is megosztotta:

Krími piac
Iskoláslányok Kolomenszkojéban
Sztálin koporsóját viszik a moszkvai Vörös téren
Mamacsevej a vonat ablakából nézve
Utcajelenet a moszkvai Puskin negyedben
Kijev
Elázott utca Kijevben
Parádé a Kreml környékén
Kislányok a moszkvai Novogyevicsij-kolostor udvarán
Moszkva éjszaka
Vidéki látkép a vonatból
Martin és Jan Manhoff
20. számú bolt Moszkvában
A moszkvai húsbolt előtt várakozó elvtársak
Moszkva
Kuszkovo
Ostankino-palota Moszkvában
A Novoszpasszkij-monostor
Sztálin temetése a régi amerikai konzulátus ablakából lefotózva
Ablakmosás Moszkvában
Virágok, tánc és észak-koreai zászlók az egyik moszkvai parádén
Kijev, ahol még mindig nagyon sok a víz
Nagyon „oldschool” hangulatú uszoda
A farmon dolgozók épp a vonatot figyelik
Kölykök a Novoszpasskij monostor udvarán
Moszkva
Mozi Moszkvában
Moszkvai parádé
Egy nő vizet hord az egyik vidéki településen
Szovjet rendőr
Vidék
Egy lovaskocsi halad el a Kreml mögött
Ez a nő vizet hord egy vidéki településen
Egy teherautó Moszkva központjában
Moszkva
Egy idősebb nő pózol a fényképésznek
Murmanszk

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Lenyűgöző városképek a drónfotózás egyik úttörőjétől

Retrokvíz: felismered, hol készültek ezek a fotók a 80-as években?

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.