Keresztül Anglián

Hossz:

225 km, 3-4 nap

A nyugat-angliai Whitehaventől a keleti oldalon fekvő Wearside partig tartó túra az egyik legnépszerűbb bringás útvonal Angliában. A látványosságot olyan falvak jelentik, mint Keswick, Penrith, Alston és hasonló hegyi települések a Pennine-hegységben. A hegy szó említése után gyakorlott kerékpárosok már sejthetik, hogy a terep nem kifejezetten kezdőknek való, aki valami könnyebbre vágyik, az tekerjen a Fertő-tó körül, ami közelebb is van, és szintén gyönyörű. Megijedni sem kell, ugyanis nem az Alpokról beszélünk, ráadásul a meredek terepviszonyok csak a túra középső szakaszán jellemzőek. Az útvonal jól bejáratott kerékpáros szempontból, de ha profi szervezésre vágyunk, akkor természetesen akadnak erre szakosodott irodák.

Királyság

Éjszaka Alstonban, az egykoron piacáról híres városkában, amely az évtizedek során sok filmben szerepelt köszönhetően hangulatos utcácskáinak.

Szigettúra, Horvátország

Hossz:

250 km, 7 éjszaka

Úszás, kompozás, és természetesen bicajozás: ezt kínálja a Hvar, Korcula és Mljet szigeteket illetveDubrovnikot is érintő túra. Kezdőknek nem feltétlenül ajánlott, ugyanis meglehetősen kemény és hosszú emelkedők is akadnak errefelé bőséges mennyiségben. A Hooked on Cycling angol iroda konkrét programmal rendelkezik, de választhatunk egyéb cégeket is, vagy megtervezhetjük a saját útvonalunkat. Az bizonyos, hogy a terep minden szenvedésért kárpótolni fog bennünket.

Királyság

Korcula szigete, amely az utóbbi időben magának követeli velencétől a „Marco Polo szülővárosa” címet.

Szent Jakab-út, Spanyolország

Hossz:

772 kilométer, 13 nap

Aki azt hitte, hogy a híres zarándokúton csak gyalogolni lehet, az téved, ugyanis a Camino bicajjal is végigjárható. Spirituálisan haladó szellemű kerékpárosoknak kötelező: indulás a francia Pireneusokból, majd cirka 772 kilométer után érkezés Santiago de Compostelába. A Szent-Jakab zarándokút mára kész turisztikai iparág, az útvonal tele van olcsó szállásokkal, fogadókkal, és egyéb intézményekkel. Erre a túrára hazai irodák is szerveznek utakat. Lehet csoportosan vagy egyénileg is tekerni, keményebbek maguk viszik a cuccaikat, kényelmesebbeket kísérőautó segíti.

Királyság

Megérkezés a katedrálishoz Compostelában.

Lotofen, Norvégia

Hossz:

265 kilométer, 8 éjszaka

Az észak-norvégiai Lotofen-szigetlánc felfedezése azok számára is lehetséges, akik nem rendelkeznek Lance Armstrongi képességekkel, ugyanis a terep relatíve sima, nem kell két órán keresztül szerpentinekre feltekerni. A régió klímája az északi-sark közelsége ellenére roppant enyhe, az átlaghőmérséklet egész évben fagypont felett van. A hely igazi cangás paradicsom: Ballstad és Nusfjord között külön kompjárat jár, hogy a biciklisek elkerülhessék a hosszú és meredek Nappstraum alagutat. Halászfalvak és homokos tengerparti tájak váltják egymást ezen az útvonalon, és természetesen csipkézett hegycsúcsokból is bőven akad. A túra – mondanunk sem kell - tökéletesen kiépített bringás alkalmatosságokkal rendelkezik, adott pontokon valóságos oázisok várják a megpihenő kerékpárosokat. A szállások rendszerint festett halászházakat jelentenek, némelyikük akár 1000 éves is lehet! Ha érdekel a dolog, és saját szervezés helyett profikat választanál, akkor jópár opció közül lehet választani, ezek egyike a Skedaddle.

Királyság

Szauna után csobbanás egy fjordban. Ne feledjük, ez a vikingek földje!

Dordogne, Franciaország

Hossz:

273 km, 7 nap

A Bordeaux-hoz közeli Dordogne-megye Franciaország egyik legfestőibb pontja, amely apró, falvaival (La Roque-Gageac, Beynac, Sarlat), tökéletes kastélyokkal és jó infrastruktúrával tökéletes bringás terep. Ez az útvonal hobbistáknak is kedvező, ugyanis nélkülözi az igazán brutális terepviszonyokat. A hely ismerői szerint minden esély megvan arra, hogy ezen a túrán a kerékpározók meghízzanak, ugyanis remek éttermek találhatók a túravonalon, amelyek közül nem egy Michelin-csillaggal is büszkélkedik. A dordogne-i Bike-Bus bringakölcsönző és utazási iroda minden igényt kielégítő túrákat szervez, és profin lefedték a túraútvonalat, szóval senkit sem érhetnek kellemetlen meglepetések.

Királyság

Rocamadour, a túra legdrámaibb kilátásával rendelkező pontja, itt látható a St. Amadour által készített fekete Madonna is.

Igazán vagányok és feltűnésre vágyók akár brutálisan trendy gépeken is végigtekerhetik a fentebb említett túrákat!

 

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Az art deco stílusú budai erőmű, ahol az egész Csernobil sorozatot leforgathatták volna

Idegenvezetés a szexmunkások kirakatainál? Városnézés spanglival a kezedben? Lesz egy kis gond

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés