A Szár-hegyet és a Várhegyet köti majd össze.

Nyolcvan méter magasan, a Szár-hegy és a Várhegy között épül 700 méter hosszú függőhíd Zemplénben – ahhoz pedig, hogy tényleg elkészüljön, már csak pár méter hiányzik, derült ki a Zemplén Televízióból. A Nemzeti Összetartozás hídját a tervek szerint a tavasszal adják majd át.

Az utoljára elkészülő szakasz fut a legmagasabban: 83 méterrel a Május-patak fölött.

Ide speciális üvegelemek kerülnek majd, hogy ezzel tovább fokozzák az élményt.

Dankó Dénes alpolgármester szerint a híd kétirányú forgalmat is lehetővé teszi majd, ami azért is fontos, mert mindkét oldalon van látnivaló.

Dankó hozzátette még, hogy „a járófelület négyötöde elkészült már, még (a fent említett üvegelemeken túl – a szerk.) az oldalsó paneleket szerelni fogják, de már az is nagy előrelépés a kivitelezés szempontjából, hogy már most is el lehet sétálni a híd közepéig”.

Hátravan még a környezetrendezés, ami szintén nagyon fontos, hiszen ott fogadják majd a vendégeket.

(Nyitókép: Zemplén Televízió/Facebook)

Ez is érdekelhet:

Győr felújított vasútikocsi-függőfolyosója roppant mutatós lett

Egészen új értelmet nyer a „vasúti átkelő” kifejezés Győrben.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
57% Jó nekem Európa
6% Ázsia
13% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
3% Ázsia
18% Ausztrália
Ez az a gondolkodásmód, ami miatt mindenki folyton stresszes – és senki sem mondja el neked
Hirdetés